A 16-18 évesek, azaz a középiskolások nagy része is oltható lesz. Szerintetek visszaengedik őket május 10-től?
Elfogadhatatlan, hogy emberi életeket kockáztat a kormány az iskolák megnyitásával! Erre a pár hétre már nem kellene kitenni a veszélynek a gyerekeinket, a szülőket, és a pedagógusokat sem. Félelemmel és tehetetlenséggel tölt el, hogy nemsokára kinyitnák az iskolákat.
És egy pár hete még azt mondták, hogy most leginkább a fiatalokat támadja a vírus, akkor erre föl nem tudom miért akarják kinyitni a több száz fővel rendelkező iskolákat. Ezt a egy hónapot már igazán ki lehetne húzni itthon és így talán a nyarunk egy kicsit is szabadabb lesz. Ha visszamegyünk, akkor megint megugranak majd a számok és a nyarunk is jobban be lesz korlátozva. Annak meg nem látom értelmét, hogy a lassan közeledő nyári melegben a diákok maszkban fulladozzanak, majd a zsúfolt termekben.
Szerintem semmi értelme nincsen vissza menni, hiszen rosszabbul járnánk vele. Ha vissza kell menni az iskolába akkor több mint 400diák és 50 tanár fog érintkezni. Ez nagy veszéllyel kecsegtet. A tanárok megoldják a tananyag és gyakorlás problémáját online. Aki az iskolában megcsinálná igényesen és becsületesen, az megcsinálja így is. A vírus 3.hulláma a gyerekekre veszélyes. Nem lenne érdemes suliba menni 1honapra mert lassan már ugy is nyár lesz. Gyerekek az osztályteremben nincsenek eléggé messze egymástól. Egyszerűbben veszélymentesebben kényelmesen tanulhatnak otthon a gyerekek. A középiskolásoknak és az általános iskolásoknak egyaránt fontos a nyugalmas kényelmes tanulás. Most a gyerekek épsége is fontos!
A kérdező lesz az első aki június 15 után elkezd majd hőbörögni, hogy a nyári fesztiválok és bulik miért nem lesznek megtartva.
Szerintem ki fogják nyitni a sulikat.
BALÁZSKA ÚJRA ISKOLÁBA MEGY
fejezd be mert BALÁZSKA NEM MEGY ISKOLÁBA
#4 én csak feltettem egy kérdést, ez egy közvélemény-kutatás, még csak álláspontot sem foglaltam...
Egyébként életemben nem voltam még nagyobb fesztiválon, és idén nyáron sincs tervben, de köszönöm a minden előzmény nélküli minősítést <3
szerintem 50-50% az esély rá, majd meglátjuk
de az én álláspontom is az, hogy nem kéne már visszamenni :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!