Tavaly három, idén másfél hónapig volt online oktatás, nem túl jó hatásfokkal. Mi lenne, ha a közoktatásban egy teljes évet ismételne minden diák? Egy évvel nem veszítenek semmit, viszont a tudásuk (vagy annak hiánya) meghatározza a jövőjüket.
Bármennyire szeretünk osztályokban gondolkodni, a közoktatás egy egyéni műfaj. Kollektív módon évismétlésre kényszeríteni mindenkit már csak ezért is butaság. Vannak, akiknek a képességei és/vagy szorgalmuk simán lehetővé teszik, hogy akár még cudarabb körülmények közt is fel tudjanak készülni.
Vannak, akik pedig még az iskolapadban is óhatatlanul le vannak maradva.
A matekzseni diák például ismételjen évet, pedig több potenciál van benne, mint a tanárában? Vagy a leendő történészgyerek? Hagyjuk már.
Szerintem túl van gondolva az iskolai jelenlét kérdése akkor, amikor millió gyakorlóprogram, kidolgozott tétel, online feladatsor és netes tananyag elérhető, a Youtube-ról vagy a Wikipédiáról ne is beszéljünk.
Tanárképzésben vagyok jelenleg egyetemen, és másról sem szól a fáma a szakmában, minthogy a tanár tudásforrásból tudásszervezővé válik, eljött a "digitális pedagógusok" korszaka. Minden ott van a neten, csak ütemezni, szervezni, válogatni és visszajelezni kell.
Egyébként pedig nem ártott a magyar diákoknak, hogy némi önállóságot tanultak. Az egyetemen is rengeteg az önállótlan figura, aki mindent a tanártól várna. Ez a tanárközpontú poroszos iskola eredménye.
Úgyhogy értelemszerűen nem támogatom az ötletet, Kérdező.
Egyébként most elsősorban a felső tagozatos és középiskolás korosztályra értettem a mondandómat, az alsósok egy külön problémakör.
Szerintem elég lenne ha 3 hetente egyszer bemennének a suliba a gyerekek egy-egy jelenléti dolgozatra. Már emiatt rengetegen évet ismételnének. 2022-ben választás. Egy népszerűtlen intézkedést nem fog meghozni a kormány.
Persze én szentül hiszek abban hogy minden diák a digitális számonkéréseken nem csalt és saját tudásával szerezte meg azt a sok jó jegyet. :)
Alsós kisgyerek édesanyja vagyok.
Kiakadnék és minden lehetséges jogi lépést megtennék, hogy ilyen őrült ötletet ne verhessenek fűnyíró elvvel keresztül rajtunk.
Aki akar, az tud tanulni.
Alsóban, kicsiknél nyilván szülői segítséggel, itt tehát kiegészítve azzal: ha a szülő is akar, azt tud segíteni.
Nyilván van, aki vagy nem akar vagy nem tud vagy mindkettő, de miért engem és a gyerekemet kellene évismétléssel büntetni emiatt?
Sokan vannak mások is rajtunk kívül, ahol nem túlélésre játszatják a gyerekeket, a “jóó van az úúgy” szellemében meg nem a funkcionális analfabetizmus a cél tizenévesen (és segédmunkás “karrier”).
A 10 éves kölyköm is képes megerőltetés nélkül elvégezni az életkorából adódó tanulási feladatait.
Sokan velünk együtt
- “elit” nyolcosztályos gimikbe felvételiztek
- más gyereke sem szakadt meg alsóban a tanulástól és zeneiskolába is tudott még online is járni
- versenysportolnak is (az offline szerencsére)
- megy a nyelvtanulás is (cambridge gyereknyelvvizsga esedékes hamarosan)
Tudom, “vén” vagyok meg papolás, de a munka világa esetenként ennél nagyobb szórást végez...
Most is el lehet dönteni, hogy ki mire predesztinálja magát és mit hajlandó érte tenni.
Igen, tanulni kell. Ez van :)
Megyek, a következő megbeszélésig van 15 percem, felhívom a gyerek privát matektanárát (igen, SZÍVESEN tanul a kisfiam, mert ezt látja itthon, hogy a 40+ anyja-apja is ezt teszi)- aki most épp az iskolai tananyagon túl versenyfeladatokra készíti fel.
...nem, nincs agyonnyomva a gyerek, csak mert napi szintű a tanulás-sport-nyelv kombó és de: van élete, vannak barátai.
Remélhetőleg nem lesz gond sem a 8 általános, sem a ma már a legminimálisabb alapnak számító érettségi és legalább egy használható nyelvtudás megszerzése.
Nem akarom, hogy 20 évesen is még ezen küszködjön, ennél több lehetőség van az életben.
Aki nyafog, nyűglődik, szenvedget- ám tegye, de ne a szorgalmas, motivált, haladni akaróak kárára.
Mi sem kényszerítjük a lustákat versenysportra :D :D
"Persze én szentül hiszek abban hogy minden diák a digitális számonkéréseken nem csalt és saját tudásával szerezte meg azt a sok jó jegyet. :)"
Amúgy ez miért olyan meglepő? Milyen példát látnak? Az egész magyar társadalom csal és igyekszik mindenütt megkerülni a létező összes szabályt.
Már a jelenlegi fiatalok nagyszülei is hazahordták (pontosabban: hazalopták) a fél gyárat a Kádár-korszakban.
A korrupció, adócsalás meg nemzeti sport.
Akkor a fiatalok miért legyenek annyira becsületesek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!