Kitűnő átlaggal lehetséges, hogy megkapom a max összeget a tanulmányi ösztöndíjra?
Tudom, hogy az összeg és a lebonyolítás is sok esetben és iskolánként eltérő lehet, de érdeklődni szeretnék, hogy ilyen helyzetben mire lehet számítani?
Valahol olvastam azt is, hogy ez az egész folyamat viszonylag sokáig tart és márciusban történik a megállapítás és az utalás is. Emellett akkor tényleg nem kell jelentkezni rá, hanem automatikusan küldik?
Tudom sok a kérdés, de mindent elolvasva én ezt szűrtem ki belőle.
Államilag támogatott képzésen veszek részt, most vagyok első éves.
Valóban az egyetemtől függ, és valóban a kreditindex alapján számolják ami iskolánként eltérő.
Itt az ME-n meg az ELTE-ről is tudom, hogy a "Hallgatói követelményrendszer" nevű dokumentum tartalmazza azt, hogy hogyan számolják a kreditindexet. Úgy gondolom a többi egyetemen is van hasonló online is elérhető leírás.
Például nálunk(ME), úgy van megállapítva, hogy nem lehet 5-egész fölött a kreditindexed(mert ha 30 kredit fölött vettél fel, akkor annyival osztják le a sum(kreditérték*érdemjegy) összeget). Magyarán mondva itt megkapnád a maximális összeget az 5 egészes átlagra, abban az esetben ha sikerült legalább 30 kreditet teljesítened a félévben.
Köszönöm! 32 kreditet teljesítettem ebben a félévben. Utána néztem most a honlapon, viszont sajnos nem találtam meg, hogy hogyan számolják a kreditindexet, de lehet én voltam hozzá túl béna.
#1- es melyik egyetem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!