A matematika alapszakot mennyi tanulással lehet megcsinálni?
Természetesen erre nem lehet egzakt választ kapni és nagyon egyénfüggő. Kifejezetten jó voltam a matematika statisztika, valószínűségszámítás részéből, volt olyan osztálytársam, aki reál irányba ment most el, eddig jól megy neki és ezekben a témakörökben nála sokkal jobb voltam. Viszont sok terület annyira nem fog meg a matematikában, de ha van egy cél előttem, akkor azért meg tudom tanulni, fura is lenne, ha máshogy volna, mert valamennyi összefüggés nyilván van a témakörök között is, hogy milyen képesség kell hozzá. Kitaláltam, hogy szívesen aktuáriusként, biztosítási matematikus vonalon, úgy gondolom, ha nem is jutok el magas szintig, szívesen dolgoznék egy számítógép mögött, ahol a logikai képességeim által kell problémákat megoldanom, összefüggéseket átlátnom, kalkulálnom, kockázatot elemeznem, statisztikákat, táblázatokat készítenem, szerintem lenne is hozzá egy bizonyos szinten, biztosan érzékem, de nyilván hogy odakerüljek és főleg, hogy elmélyítsem ebbe a tudásom, egy matematikus BSC és pl. az alkalmazott matematikai mesterképzés jól jönne. Az analitikai gondolkodásomból fakad, úgy gondolom, hogy szeretem ezt is úgy nézni, hogy mennyit kell ehhez befektetnem, aztán mennyi munkával, mennyit tudok keresni, hogy átlássam, egyáltalán megéri-e ebbe belevágni... A legfontosabb számomra az időm, szeretem kialudni magam, sokat sportolni, szociális életet élni, érdekelnek a művészetek is, elég szerteágazó az érdeklődésem. Szóval ha belevágok ebbe, valahogy úgy szeretném, hogy mondjuk napi 2-3 óra tanulással ez teljesíthető legyen. Természetesen, ha valamit nem értek, bevállalok többet, de hogy tényleg az jöjjön ki, hogy azon kívül, hogy ott vagyok az egyetemi előadásokon stb., egy nagy mintán kb. ezt a 3 órát adom hozzá napi szinten, egyénileg (szerintem már ez is elég sok). Akinek van tapasztalata ezzel kapcsolatban, annak nagyon megköszönném, ha esetleg tenne egy becslést arra vonatkozólag, hogy mennyi az esélye annak, hogy egy olyan ember, akinek jobb érzéke van a matekhoz, de azért nem egy matekkal kelő-fekvő fanatikus, el tudja végezni ezt a szakot és el tud helyezkedni ilyen irányban. Akár az elhelyezkedési, kereseti lehetőségekről is szívesen olvasnék vagy hogy mennyire rugalmas a munkaidő, mennyire érzed szabadnak, autonómnak magad? Tényleg nagyon hálás lennék :)!
Magamról még annyit, hogy elég minimalista felfogású vagyok, lenne lehetőségem más területen is megkeresni azt a pénzt, ami bőven fedezné a költségeimet, sőt azon a területen még talán több esélyem is lenne arra, hogy egy akkora vagyonra, jövedelemre szert tegyek, amivel már egy kényelmes, polgári, nagycsaládos életet lehet élni. Csak azért írom így, mert nem tudom még pontosan mit akarok a jövőben, lehet megelégszem azzal, hogy a saját igényeim kielégítem, nem lesz vagy nem is lehet gyerekem, ki tudja, itt még nem tartok, de ez mindegy. Ami számomra szent és sérthetetlen az-az egészségem, nem vállalok be napi 7 óránál kevesebb alvást, sőt szívem szerint 8-ra tenném ezt a számot, nem fogok energiaitalt, pörgetőket, kávét fogyasztani azért, hogy teljesítsem az elvárásokat, akkor inkább nem érdekel, megoldom máshogy. Olvasom pár fórumon, kérdésnél, hogy a matekszakon az emberek nagy része kihullik, vért izzadnak stb. Ebből nem kérek, én áruba bocsájtom az időm, képességeimet és nem kérem, hogy milliókat keressek, elfogadom, ha ez csak ennyire elég, csak szívesen csinálnám ezt, annyiért amennyit ez ér nekik, úgy hogy közben van időm élni is. Ha azt gondoljátok esetleg ezzel a felfogással kisebb célokat kell kitűznöm, mint a matek bsc és az aktuárius, nyugodtan mondjátok meg, szívesen fogadok tippeket, mert koromból fakadóan, nem igazán látom még mik vannak e között, meg mondjuk az irodai, gép mögött ülő munkák legegyszerűbb változatai között (titkárnő) és arra hol lehet képesítést szerezni. Szívesen dolgoznék egy nyugis irodába, bankba, cégnél stb. számolgatnék, ahogy leírtam fent is, de annál többet nézek ki magamból, a tapasztalatok alapján, hogy csak bepötyögjek valamit, viszont mint mondtam, nem biztos, hogy annyira el akarok mélyedni a matekban, ha ez ilyen vért izzadósan megy csak, hogy komoly dolgokig eljussak, de akkor érdekelne, mi van ezek között és arra hol lehet tanulni. Azt látom, hogy az a képességem, ami van, ilyen téren, azért viszonylag ritka és ilyen téren is akarok valami középutat, mert sokszor tapasztaltam azt, főleg amikor stat, valszám volt a témakör ált, középsuliban, hogy kb. tanulnom se kell a dolgozatra, a leckét se kell megírnom, és tökéletesre megírtam, annyira megértettem órán (egyébként érdekel is nagyon). Sokak meg úgy, hogy értelmesek, a leckét átnyálazva írnak 3-ast. Tehát valami középutat akarok itt is, hogy nyilván ennél azért szívesen is vállalok be nagyobb energiaráfordítást és ezek szerint azzal már elég sok mindenkinél jobb lenne az amit én tudok nyújtani egy vállalatnak stb., de belegebedni nem akarok.
Végül: volt, hogy már kiírtam ide kérdést, hasonló témában is és volt belőle ítélkezés, vita, veszekedés. Légyszi ezt kerüljük el, fárasztanak már ezek. Biztos sok tekintetben rossz a gondolkodásmódom, lusta vagyok stb., mindegy, ez az én életem, nincs erre szükségem. Azért nagyon hálás vagyok, ha valaki segít, de ha nem tudtok, (ezt nem is várom el, hogy tudjatok, mire is várnám? :D) akkor inkább görgessetek tovább, semmi gond :D.
Én meg tudlak érteni, és elolvastam az írásaidat. Személy szerint sok hasonlóságot fedeztem fel, sokszor olyan volt, mintha én írtam volna, mert én is így érzek. Az manapság ritka dolog, ha valaki ennyire nyíltan le tudja írni a gondolatait, szóval ez mindenképp pozitívum.
Nem tudom, hogy van-e erre valami pszichológiai szakfogalom, de nálam is jelen van ez, hogy úgy érzem többre vagyok hivatott, de nem tudtam eldönteni sokáig, hogy mit akarok kezseni magammal, és 25 évesen kezdtem el egy 3 éves alapszakot idén jogi területen. Úgy vagyok vele, hogy humán beállítottságú vagyok, nekem veled ellentétben a matek nem ment gimiben, viszont a humán tárgyak, mint a történelem és a magyar az nagyon ment. Főleg a történelem, abból versenyeken is voltam, országos szinten is értem el dobogós helyezést. Így jött idén ez a szak. Bár abban nem vagyok biztos, hogy ezen a területen fogok dolgozni, de kell a diploma, nem külső nyomás miatt, hanem magam számára elvárásként, hogy meg tudom csinálni, és elmondhassam, hogy megszereztem. Bennem is van olyan, hogy valamit alkotni akarok, adni valamit a társadalomnak legalább a tágabb környezetemen segíteni meg ilyenek.
Szerintem, ha tetszik az a jegyzet, meg úgy érzed, megy a matek, akkor érdemes megpróbálni a matematika szakot, egy év után látni fogod, hogy tetszik-e, aztán ha nem, még mehetsz más szakra, időben vagy, és ha jelentkezel másikra, akkor asszem az addig elhasznált államis féléveidet sem kell visszafizetni. Habazt írod, hogy a matekban megtaláltad önmagad, akkor lehet ez a te utad, az írásod alapján akár humán területen is el tudnálak képzelni, de reál szakkal jobbak a lehetőségek. Akár egy gazdálkodás és menedzsment, vagy pénzügy-számvitel sem rossz választás.
Köszi, sokat jelent, hogy elolvastad. Azóta beleástam magam kicsit a közgazdaságtanba, az is nagyon érdekes számomra, már gyerekkoromban is tájékozódtam ilyen témákban, viszont akit hallgattam ő is kritizálja a mai közgáz oktatást, hogy mindent egy iskolából vezetnek le, aminek megállapításait sok előadásában eléggé zárójelbe is tette :D. Szóval nehéz. Igazából számomra a saját szabadságom, függetlenségem, ami fontos, hogy azzal tudjak foglalkozni, ami érdekel. A közgazdaságtanba is azt látom sokszor, volt is gyerekkori barátom, aki ott végzett, hogy igazán kritikus gondolkodásra nem feltétlen tanítanak meg (a fennálló gazdasági világrenddel kapcsolatban), inkább fogadd el készen, hogy így, ilyen mechanikai alapon közelítik a piaci mechanizmusokat, aztán a kilátások sok hallgató esetében pedig az, hogy elmegy egy multihoz gyakornokoskodni. Ez nem az én világom :/. Én arra jöttem rá, hogy eléggé művészlélek, meg idealista vagyok. Olvastam Dienes Zoltán munkásságáról, egy könyvét is olvastam, most ebben az időszakban. Na, ez az ahogy szerintem meg kéne közelíteni a tudományokat! Lart pour lart, hogy ne valami haszonért tegyük, hanem önmagáért, hogy örömet okozzon nekünk (és a haszon már ennek a következménye, hogy ilyen dolgokkal foglalkozás lesz jó nekünk és mindenkinek, kultúrateremtés). Ha még esetleg olvasod, erre jöttem rá, most ez idő alatt. De valahogy próbálok ezek között egy olyan megoldást találni, hogy minden szempontból kiegyensúlyozott tudjak maradni. Mert annyira muszáj racionálisnak és számítónak lenni, hogy bármennyire is minimalista vagyok, valamennyi pénzből kell élni :D. Ezért volt ez az ötletem eleinte. De azóta megint kicsit változott a gondolkodásmódom. Számomra a pénz az egyébként, amiből az idő előrehaladtával egyre lejjebb adok, tényleg nagyon nem érdekel semmilyen drága tárgy, utazás, autó pláne nem, csak hadd tudjak én kiteljesedni. De most jött is egy lehetőség, amivel lehet ezt pont teljesíteni tudom, hogy annyit megtudjak keresni, azzal már van egy alap létbiztonság, ami nekem szintén kéne, mert igazi függetlenség, csak azzal van... és hogy közbe az ne vegye el túl sok időm és érdekeljen is egy kicsit :). Szerintem egyébként ezek valamennyire az idővel is megoldódnak, az embert bizonyos témák elkezdik kevésbé érdekelni, ami helyt nyit újaknak, mások jobban stb. Engem a sport egyre kevésbé érdekel önmegvalósítási szinten, pedig az volt nekem nagyon sokáig a középpont... és ezt más témákban is érzem.
Amit írsz, hogy valamit visszaadjon az ember a társadalomnak, vagy valami maradandót alkosson, amivel segíti az emberiség fejlődését... ez engem sokat foglalkoztatott, most kicsit azon az állásponton vagyok, hogy ami a közvetlen hatásom alá tartozik, azt eszerint alakítottam, próbálok minél kevesebb felesleges ártással élni és segíteni a körülöttem lévőket. Nem vagyok benne biztos, hogy a tudománnyal sokkal többet tehetünk, manapság nehezebb új dolgot felfedezni, szerintem már nem lehet olyan gépet feltalálni, amivel jelentősen jobb lesz az embernek, mert már minden fontosabb gép ki van találva. Inkább szemléletet kéne váltani. A művészetre, filozófiára pedig kevesebben figyelnek vagy annyira nem építik be, más a mai tempója a világnak. Ott is elmondtak nagy igazságokat, mégis a korszellem győz felette. Olyan szempontból nehéz, hogy az ember nem igazán akarja egy valamire feltenni a figyelmét, életét. Én alapból sok fele érdeklődő vagyok, ahogy mondtad is, humán is lehet illene hozzám, de van bennem reál vonás is bőven. Ez a sport is lehet nekem ilyen kompromisszumos megoldás volt, gondoltam az a szociális életemen is tud javítani, az egészségembe mindig megéri befektetni mert jobb életminőség és hosszabb élet, hosszútávra is szoktam tervezni és mellette élményeket ad, alapból ebben a világban nőttem fel leginkább. Most egyelőre marad megint ez a többfele figyelés, próbálom jobban kihasználni az időm, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Sokat segített ez a beszélgetés is, hogy kiírtam. Egyre jobban megismerem magam és látom a limitációimat és egyre kevésbé bánom, hogy valamit kihagyok, mert tudom nincs így, mert más az utam.
Ha a történelem ennyire jól ment, akkor biztos ez hozzád illő és ha ezt kiaknáznád azzal jól éreznéd magad. Nekem is van pont a történelem iránt egy érdeklődésem, hosszútávon még az tetszett a legjobban a suliban, mert a reál tárgyakból sok olyan tanárom volt, akivel nem jöttem ki jól, mint írtam is. A történelembe meg érdekelt, hogy átlássam, hogy hova tart az emberiség és milyen események mentén vette ezt az irányt. De úgy érzem abba is elértem azt, ami engem érdekelt, nem akarok történész vagy társadalomfilozófus lenni, nagyjából azok amiket én megakartam érteni, megértettem. Így vagyok pl. a pszichológiával is, vagy a filmművészettel is egyre inkább :D. Lehet pont ezért érdekel a reáltudomány, mert érdekelne egy ilyen közeg, hogy tényleg főleg ezekbe, mint a statisztika, kombinatorika, mi jönne ki belőlem, mit tapasztalnék meg. Szerintem ha te is érzel egy témával, területtel kapcsolatban egy ilyet, akkor menj utána. Lehet csupán ennyi az élet lényege és nem a nagy karrier építés, a világ megváltása, azok vagy úgyse mennek vagy nem érnek semmit, ha nem belső motivációból jön. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!