Digitális oktatás, koronavírus! Többi lent!?? 👇👇👇👇
Helló, mindenkinek!
Miskolcra járok suliba, mivel már ott is megjelent a Covid tanàr fertőzöttek, akkor sem zárják be, illetve semmilyen digitális oktatást nem rendelnek el még osztályokkal sem. Mivel én vidékről járok be, 30km. Viselek mindig maszkot, kesztyűt. Az iskolában még jobban félek mint az utazàskor. A többi diák nem veszi komolyan, nem vesznek fel maszkot, nem fertőtlenítenek. Ha ez így halad, baj lesz. A teremben mi nem maradhatunk az óra után, így a folyosón vàrakozunk, az a rengeteg diák. Kb 120-130 diák/folyósó ahol nem fertőtlenítenek normálisan. Bocsi, hogy ennyire körül írtam, csak, hogy mindenki tisztán lásson. Semmilyen módon nem lehet megoldani azt, hogy digitális oktatásban tanuljak tovább? Több osztálytársamat és engem is nagyon érdekel, hogy valami kérvényt nem lehetne-e benyújtani az igazgatónőnek? Nincs erre semmi megoldás? Nagyon szépen köszönöm a válaszokat és, hogy elolvastad! 😊😊??
Te már tudsz olvasni, tehát tanulhatsz önállóan bármit.
Más meg még csak most tanul olvasni. Ő nem tud még önállóan tanulni.
Ecseteljem még, vagy így már sejted, hogy milyen fajta különbségek vannak a felnőttek meg a gyerekek tanulási folyamata között?
#18 Téli szünet előtt biztosan nem fognak már vissza rángatni.
Elképzelhetőbbnek tartom azt, hogy az általános iskola is megy utánuk pár hét múlva.
Február-Március környékére tippelem a visszaállást.
"Ja. 30 napig."
Dehogy 30 napig. Lesz abból 3x 30 nap is.... február végénél előbb ennek nem lesz vége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!