Ezt a szabályzatot mégis hogy gondolták?
Arra gondolok, hogy általános és középiskolákban, az 50 és 90 m2 közötti területű tantermekben hogyan fognak 30 fős osztályok elférni?
Ugyanis gondolkodjunk már, tételezzük fel, hogy van 50 m2-es tanterem, abból viszont csak 36 m2 mert a tanári asztal, az esetleges projektor vagy tábla, a nyitott ablakok és a radiátorok is területet igényelnek (na jó a raidátor annyira nem meg a nyitott ablak sem de a tábla meg a tanári asztal és környéke biztosan), szóval ez azt jelenti, hogy egy gyerekre kb. 1,2 m2 jut, pedig egy gyereknek kéne legalább 2 m2 ahhoz, hogy a másfél méteres táv be legyen tartva.
De még ha a tanteremben be lehet tartani, ott van még a folyosó meg a tömegközlekedési eszközök.
Ha meg valaki viszont azt találja ki, hogy akkor viseljünk maszkot, először azzal viseltetném ezt a nyavalyát 7 óra hosszán át. Inkább lenne megint digitális oktatás mint ez a szar, abban legalább önszorgalommal lehet tanulni is és nem kell korán kelni a busz miatt.
Épp ez a baj, mert mondom, eleve az iskolaigazgatók többsége se hiszi el, hogy fontos a maszk is meg a távolságtartás is, akkor meg egy mezei tanár szél ellen mit tehet? Viaskodjon naphosszat több csapat kamasszal, hogy de az ő óráján igenis kötelező? És ha nincs is a gyereknél, akkor mi van? Honnan varázsoljon neki?
Most látszik, hogy mennyire vannak megbecsülve a pedagógusok: semennyire, simán beáldozhatóak családostul, mindenestül...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!