Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Progtervező informatikus...

Progtervező informatikus szeretnék lenni, melyik egyetemre lenne érdemes menni?

Figyelt kérdés

Idén kell hogy kiválasszam az egyetemet, de teljesen összezavartak már engem, mert mindegyik egyetemről mondanak jót is, meg rosszat is. Bár friss véleményt nem igazán találtam sehol, leginkább évekkel ezelőttieket olvastam, de azóta sok minden változhatott. Egyelőre a DE-IK felé húz a szívem, de mondták már az ELTE-t is, a miskolci egyetemet is, még az EKE-t is, illetve a szegedit is. Fogalmam sincs hogy hogy kellene döntsek. Egy olyan ember tudna segíteni, aki nem 10 éve végzett, hanem friss tapasztalatokat tudna megosztani velem? Rólam röviden annyit, hogy a matek elég jól megy, programozni még nem igazán tudok, de maximálisan nyitott vagyok rá és az a cél, hogy mesterdiplomát szerezzek.

Olvastam, hogy sok helyen szivatnak, buktatgatnak. Most középsuliba olyan info tanárunk van aki nagyon jó mindenben, csak nem tud tanítani, ezért ezt az egyetemen szeretném elkerülni.

Debrecenbe pl. tudom hogy vannak nagy cégek, ahová lehetne menni gyakorlatra.

Pest az gyalázat, ki van nőve már a város és az egekbe az árak, illetve a közlekedés is rengeteg idő, ezért én Pestet hanyagolnám.

De persze nyitott vagyok mindenre, de úgy tudom hogy az nem mérvadó hogy hol szerzem a diplomát. (javítsatok ki ha tévedek).

Előre is hálás köszönet, ha valaki normálisan segít.



2020. júl. 22. 21:26
 1/2 anonim ***** válasza:
Veszprém esetleg?
2020. júl. 25. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Szia! EKE-re azt tanácsolom, hogy ne menj. Oda jártam emelt informatika felkészítőre, ott tanított évekig a középiskolai hálózatok tanárom és édesanyám munkaköréhez is köze van az intézménynek, annyit tudok-tudunk mondani, hogy szégyen és nincsen biztos alapokon a jövője.

Az ELTE szívatós, nagyon kevesen végzik el időben és a tananyag régi, elavult, ami ugyebár informatikai területen nagy probléma. Ezt több ELTE-s ismerősömtől tudom, valamint anno voltam a nyílt-napon és nem voltak valami segítőkészek az érdeklődőkkel, inkább úgy tűnt, unják és bennem nagyon rossz érzetet hagyott.

Debrecen egy jó választás lehet, de sajnos nem tudok róla beszámolni. Én végül a BME-VIK üzemmérnök-informatikus képzés mellett döntöttem, mert vállalható mennyiségű matek, fizika és programozás van, valamint szoftverfejlesztő specializáció mellett van 1 év fizetett (nettó 150 ezer forint/hó) gyakorlat. Ez egy BProf képzés, de ha nem tetszik, átjárás lehetséges a mérnökinfó szakra és mesterre is lehet menni.

Remélem tudtam segíteni! :)

2020. júl. 27. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!