Velhetoleg meglesz tartva az erettsegi?
Ha a járvány terjedése mérsékelt marad, a diákokat több tanterembe szétültetve a jelenlegi szabályok szerint is megtarthatók a vizsgák" - mondta Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkár
Elvileg ezen a heten jelentik be.
Es olyan drasztikus emelkedesek nincsenek
#11
Értem mit írsz.
- Az érettségi írásának ideje alatt meg lehet(ne) oldani, hogy nem mennek ki a folyosóra a diákok beszélgetni stb., max mosdózás céljából - tehát ugyanúgy bent marad mindenki.
- A felügyelő tanárok javarésze szerintem vagy autóval jár, vagy biciklivel, vagy ha helybéli, akár gyalog is, elenyésző része az aki nem egyéni, hanem tömegközlekedést használ (voltam középiskolás, jól tudtuk páran, hogy melyik tanár mivel jár, illetve hol lakik, kevés volt a buszozós...)
- Az, hogy az otthon-iskola között mivel közlekedik, kivel érintkezik, hova megy még el, valóban marad kontrollálhatatlan, de szerintem most ugyanúgy nincs rá garancia ebben a pár hétben, hogy a "nagyhaverok" nem járnak ugyanúgy össze bandázni, meg házhoz, akár együtt tanulás, akár szórakozás céljából. Mellesleg a jogsit is egyre hamarabb csinálják a fiatalok, páraknak ilyenkor már saját autója is van, vagy max anyuka-apuka odaadja neki az egyiket (nálunk is többen jöttek osztálytársak autóval érettségire)
- Nyári 40 fok? Szerintem többször előfordult már, hogy májusban is nagyon meleg volt. Emlékszem, hogy 2 éve az egyik ZH-ra öltönybe kellett mennünk az érettségi hetén, majd lerohadt rólunk....
#7 voltam
Ez jo otlet igy akar a falusiaknak nem is kene beutazni a varosokba.
Mondjuk a szobelinek mindenkepp kell majd de legalabb akkor csokkentettuk az utazasok szamat.
12 - (természetesen nem vitát generálva, de élvezve az érdekütköztetést és tiszteletben tartva a véleményed - 11-es vagyok)
Azzal, hogy ennek a korosztálynak megszüntetnék a távolságtartási törvényt - mert itt lényegében erről lenne szó - olyan kockázati tényezőt vállalnának, amit nem lehetne később kimagyarázni. A diákok hordozók lehetnek, és a szülőket fertőzhetik. Pont emiatt zárták be az iskolákat! Ha most 160 ezer diákot, potenciálisan 160 ezer hordozót csak úgy mozgatnak, akár településen belül is, az mindenképpen egy nagyon komoly veszélyforrás és alapjaiban rendítené meg a kormány konzekvens jogalkotásába helyezett hitet (ami amúgy is a béka hátsója alatt van). Az nem úgy megy, hogy kinyitjuk az általános iskolát. Ennek nagyon pontos jogi menete van, amit a jogalkotónak egy hónap alatt meg kellene változtatnia. Lehet rendeletileg kormányozni, de ha csak egy joghézag is marad, mert kapkodnak, onnantól támadható az érettségi, és jogi hercehurcába merül az egész!
A másik. Minél több iskolát kinyittatsz, annál többet kell fertőtleníteni napi szinten! Ehhez megfelelő emberi erő kell, tehát a takarítást végzők is ki lennének téve fertőzésnek! Nem beszélve a tanárokról.
Egy hónap van az érettségiig, a járvány most fog felfutni minden józan számítás szerint. Már csak ezért is erősen kétséges, hogy pont a felfutó szakaszban engednék a diákokat az utcára, mikor már arról beszélnek - pont ma - hogy helyi szigorításokat vezetnek be, gondolom azokon a településeken, ahol megjelent a vírus!
Védőfelszerelés ugye mindenkinek kellene, ez 1,5-1,6 millió pár kesztyű 10 napra - még az orvosoknak sincs, honnan lenne a diákoknak? Ad a kormány? Ez ugye minimum szám, a tanárokat nem vettem bele! Tanároknak minimum maszk, hiszen nem dőlhetnek ki a vizsga alatt.
Ez egy nagyon sok összetevős feladat, és rejtvény most, még egyszer mondom, a kormány saját magát kormányozta bele, az át nem gondolt, és félmegoldásokat nyújtó rendeleteivel! Mert pl nézzük ami most van. Műszaki boltba nem mehetsz, mert jaj, vírus, de fordászhoz, ahol full kontaktban állsz egy emberrel, igen?
16-
Nem tudom mi a véleményed a témával kapcsolatban, hogy mi lenne egy jó megoldás, hogy mit kezdjenek az érettségivel idén (elhalasztás, eltolás, megtartás stb.stb.) viszont én kíváncsi lennék, hogy oldanád meg.
Az érettségi eltolása nyárra megoldás lehet szerintem, bár senki nem garantálja, hogy akkor kevesebb fertőzött lesz. Ha most mindenki otthon marad és lelassul a járvány terjedése majd szinte megáll vagy stagnál nyárra egy jó megoldás lehet. Ha viszont előreláthatólag meg fognak ugrani a fertőzések (több ezer, 10 ezer) és ez nőni fog az év végéig, akkor logikusabb még most megtartani amíg "csak" 1000 körüli fertőzött van. Ugye még azt se tudjuk mi lesz holnap ezért ez a lehetőség nagyon kiszámíthatatlan sajnos, én nem számolnék ezzel.
Az érettségit elhalasztani, nagyon nagy hülyeség lenne a felvételi miatt. Jó lenne ha mindenki otthon maradna de vírus után az élet (reméljük) folyatódni fog, ha ezzel nem számolunk sok tízezer gyerek tanulmányát tolnánk meg egy egész évvel ami nem kevés. Ugye érettséginek a felvételiben az a célja, hogy bemérje a diákok tudását és az egyetemek aszerint tudjanak "válogatni". Ez sok egyetemnél működne de pl. egy orvosinál ahol felvesznek pár száz embert több ezer jelentkezőből nagyon igazságtalan lenne jegyek alapján kiosztott érettségi eredmény alapján felvenni őket. Sokszor tanárfüggő, hogy a gyerek milyen jegyeket kapott a tanulmánya folyamán. Ugye emelteknél 60% is 5-ös szint meg a 100% is mégis sok a különbség. Tehát az, hogy mindenki megkapja az év végi jegyét mint érettségi nem működne, nagyon sok emberre nézve igazságtalan lenne.
Én személy szerint úgy gondolom, hogy aki nem felvételizik/fog a jövőben annak nyugodtan meg lehet adni az év végi jegyét mint érettségi jegy. Így már kb feleztük a létszámot.
Talán tovább lehetne a létszámot csökkenteni ha indokolt úgy, hogy a gyerekek csak a 2 felvételi tantárgyuk érettségiét írnák meg és az alapján lennének felvéve. (duplázós módszer)
A szóbeliket meg ahogy vannak idén elhalasztanám, már amikor érettségiztem akkor is fölöslegesnek találtam sok tantárgynál. Az összes iskola üresen áll, el lehet helyezni a diákokat úgy, hogy meglegyen a megfelelő távolság. Én ezt tervek szerint véghezvinném májusban, valaki írta, hogy mivan azokkal akik karanténba vannak most stb. azoknak lehetne pótérettségi mondjuk aug.ban.
Persze nehéz erről beszélni külsősként, többségünk nincs ebbe benne, akik benne vannak nagyon sok olyan diák van aki egyszerűen retteg most, hogy elmarad, sokan vannak akik meg ebben reménykednek.
17 - Hogy hogyan oldanám meg? A leglogikusabb lépést már elhalasztottuk, azaz az egész vírust át kellett volna dübörögtetni az országon! Csak ugye stadionok helyett kórházak kellettek volna, hogy bírja az egészségügy. Mert ma 17-en vannak lélegeztetőgépen, de már "kimerültek" a nővérek, meg a kórházi dolgozók. szóval elhúzni a vírust egyedül a kormánynak jó, így folyamatos terhelés alatt van a lakosság. Május elejére nagyjából 1500-4000 fertőzöttel számolhatunk ha maradnak a növekedési ráták - és maradnak, hiszen a boltok tele vannak, elvileg sokkal több a fertőzött, mint amennyi a hivatalos szám, így folyamatos a fertőzés átadása. Gyakorlatilag ellenőrizetlenül terjed jelenleg a vírus az országban ezek szerint.
Szóval ez kilőve. 1 héten belül meg kell mondaniuk, hogy mikor lesz az érettségi. Mivel arra készülni kell - nem csak a diákoknak, de mindenkinek! Ha megmondják előre, onnantól a kormány hiteltelen, hiszen jelenleg nem lehet előre tervezni. Ezért is halogatják a bejelentést, mert akkor a felhatalmazásuk kérdőjeleződik meg.
bar en az msc felveteli miatt aggodom, de ebben e helyzetben azt tartanam leghelyesebb megoldasnak ha felajanlanak az erettsegizoknek 3 opciot, amikbol valasztani kellene:
- vagy a tanulmanyi jegyekbol kapna valaki az erettsegi jegyet,
- vagy tanulmanyi jegy + online szobeli,
- csak online szobeli,
(-kivar egy darabig es erettsegizik 2020-ban nem tudni mikor, de igy nemtud felvetelizni
- ebben az idoszakban megsem tesz erettsegi vizsgat)
viszont az online szobelihez kell net, megfelelo eszkoz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!