Igen, tudom, hogy még alig két órája volt a miniszterelnök tájékoztatója, de mivel nem fogalmazott pontosan (azt mondta: legalább hónapokról beszélünk) kíváncsi vagyok, mi a véleményetek, meddig fog tartani ez a távoktatás?
Tart.
A májusi érettségire se vennék mérget.
Jó lenne azt gondolni, hogy addigra lemegy, de ha szétnézünk a világban, láthatjuk, hogy még csak most kezdődik Európában. Magyarországon most döntő lesz az elkövetkező 2 hét, amikor elválik, hogy az intézkedések bevezetéséig mennyien is fertőződtek meg valójában. Ha minden nap csak ilyen 2-3 új beteget regisztrálnak, az jó, mert onnantól meg már látszani fog a most bevezetett intézkedések hatása. Mivel azonban a lappangási idő 2 hét és az első fertőzötteket kicsivel több, mint 1 hete jelentették be, úgy gondolom, hogy nem sokára hirtelen lesz egy nagy esetszám emelkedés, ami után további exponenciális növekedés lesz kb. még 2 hétig. De utána várhatóan javulnak majd a dolgok, a gyors intézkedések miatt. Mivel azonban
májusig másfél hónap van, ha el is kezdődnek időben az érettségik, szerintem nem a szokott módon fognak zajlani.
"Az érettségi azért biztosan meg lesz tartva. Orbán Viktor maga mondta."
Orbán Viktor nem jövőbe látó, ahogy mi sem. Csak találgatni lehet abból, amit a világban látunk.
Ha olyan helyzet lesz itthon, mint Olaszországba akkor nem lesz érettségi. Örülni fogunk, ha nem kapjuk el a vírust.
Ha nem lesz olyan helyzet akkor simán meg lehet tartani.
De a valószínűség számítás alapján az előbbi fog inkább bekövetkezni szerintem.
Ez is csak szerintem, ha azt nézzk mi folyik a világban. És igen. Ne legyen igazam. De mindig jobb a legrosszabbra felkészülni, mint nem! Ez szerintem mindenben így van. Ha felkészült vagy nem fog meglepés érni. Ha nem készülsz fel akkor meg a pánikolás van ... Persz ez nem azt jelenti, hogy 40kg cukrot kell venni, amit ma láttam a tacskóba. Legközelebb megkérdezem, mégis mit akar ennyi cukorból csinálni? Mert megértem, hogy a 40kg lisztből ő kenyeret akar, amikor életébe nem csinált kenyeret és valszeg a 90%-a kukába fogja végezni, mert elcseszi mindet. :D De ez még érthető vásárlás.... na de a cukor? 1 év alatt nem használok ennyit.... Na de eltértem a tárgytól, a kérdéstől...
Akkor inkább így fogalmazok, hogy ne legyen félreértés: Meg lehet annak is az esélye, hogy elmarad. :) Ez majd kiderül.
Ha szerencsénk van,és nem lesz tömeges megbetegedés,akkor látok lehetőséget a májusi érettségire.Ha viszont lesz(nagyon remélem,hogy nem)akkor is ki kell találni valamilyen megoldást.Vagy halasztják nyárra,és az egyetem később kezdődik,vagy kitalálnak valami mást.Én abban reménykedem,hogy itthon nem lesz olyan kritikus az állapot mint Olaszországban,Kínában mert viszonylag gyorsabban léptünk mint ők.Nyilván ehheg sajnos az is kellett,hogy ott megtörténjen.
Szóval reméljük a legjobbakat
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!