Ki volt Kārlis Ulmanis?

Karlis Ulmanis lett miniszterelnök 1933. javaslatot terjesztett a törvényhozás elé, amely megerősítette a köztársasági elnök pozícióját, de gyengítette volna a parlament jogkörét. Mivel ezt az érintettek elutasították, Ulmanis megkezdte a puccs előkészítését. Az észt példa, de a németországi és ausztriai események is cselekvésre serkentették.

május 15-én éjjel az aizsargs csapatai és a rendőrségi alakulatok elfoglalták az ország fontosabb pontjait, s vértelen hatalomátvételre került sor. Ulmanis és Janis Balodis hadügyminiszter kiáltványukban azzal magyarázták lépésüket, hogy az országot meg kellett óvni a polgárháborútól. Paradox módon Ulmanis saját hatalmát „döntötte meg", saját ellenzéke ellen fellépve. Rendkívüli állapotot vezettek be, több politikai vezetőt (a kommunistáktól a villámkeresztesekig) bebörtönöztek, egyidejűleg felfüggesztették a pártok működését (köztük a Parasztszövetséget is), s cenzúrát vezettek be. A köztársasági elnöknek, Alberts Kvisesinek nem kellett lemondania.

Miután Ulmanisnak 1936 áprilisában lejárt a mandátuma, utána egyszerre töltötte be az elnöki és a kormányfői funkciókat, s nemzetvezetőnek (tautos vadonis) hirdette ki magát. A tekintélyelvű hatalom nem hozott létre tömegpártot, Ulmanis népszerűsége ellenére nem tartott referendumokat, s az alkotmányhoz sem nyúlt. Személyi kultuszt épített ki, hitt karizmájában, amit felerősített a propaganda. A rendszer a bürokráciára, a hadseregre és a paramilitáris aizsargsokra, valamint a nagyobb befolyás nélküli korporációkra támaszkodott. Az agrárizmus szinte hivatalos ideológiává emelkedett, de a rendszer nem vált totálissá.