Mi a szérűn?

A szérű:szérű

a → nyomtatás munkahelye. A DK-Európában vándorló magyaroknál valószínű a nyomtatás elsőbbsége a korabeli Ny- és É-Európára jellemző kézi → csépléssel szemben. A szérű szó a magyar nyelvben bolgár-török származék. Azonos eredetű a gyűrű szóval, amely alakjára vagy a ráterített ágyás formájára is utalhat. A Kárpát-medencében a 12. sz.-tól a gabonatartó építmények megjelenésével fokozatosan és határozottan elkülönült a kétféle szemnyerő eljárás. A csapadékosabb domb- és hegyvidékeken (Dunántúl nyugati fele, Felföld, Erdély) a szérű helyét a → csűr (pajta) foglalta el. A 18–19. sz.-ban a szérű általános helye a paraszti lakóépület mellett, a gazdasági udvar középpontjában, ill. a kétbeltelkes településeken ennek megfelelően a szálláskertekben volt. A D- és Közép-Alföld extenzív gabonatermesztő, tanyás gazdálkodást folytató vidékein a tarlón alkalmilag használt szérűket is készítettek. Ennek eredete a nyomáson kívüli parlagoló rendszerű gabonatermesztésre vezethető vissza. Az alföldi uradalmakban a nagy mennyiségű búza őszbe nyúló nyomtatásához a szárazmalom épületéhez hasonló fedett szérűket emeltek. – A szérű elkészítése a következőképpen történt: a kijelölt földterületet megtiszították a növényzettől, kapával, lapáttal, szérűnyesűvel föllazították a talajt. Megöntözték, pelyvával meghintették, agyaggal vagy marhatrágyás agyaggal (Felföld) letapasztották; lovakkal, kocsival járatták, amíg keményre és simára döngölődött. Nyomtatás idején, ha nem volt rajta ágyás, nem hagyták csupaszon a szérűt, mert az esőtől és a napsütéstől megrepedezhet és kicsírázhat, hanem törekkel és szalmával borították. Ha az esős hetek és hónapok miatt nem tudtak folyamatosan dolgozni, fagyott földön, sőt kényszerből jégen is nyomtattak. A fagyott szérűn előbb szalmatüzet gyújtottak, majd a fölengedett talajt szabályosan elkészítették, ahogyan nyáron szokták. A 18–19. sz.-ban a szérű elnevezés tágabb értelmet nyerve kiterjedt a rakodóhelyre is. Szérűnek, szérűskertnek hívták a másutt szalmáskertnek, lógernek, rakodónak, asztaghelynek nevezett, a gazdasági udvar mellett vagy a település szélén elkülönített térséget, amely a nyomtatásra és cséplésre váró gabona tárolására szolgált. – A salétromföldolgozó hely neves salétromszérű volt. – Irod. Györffy István: Takarás és nyomtatás az Alföldön (Népr. Ért., 1928); Hoffmann Tamás: A gabonaneműek nyomtatása a magyar parasztok gazdálkodásában (Bp., 1963).

[link]