Mohamed, Budha, Jézus, Pál apostol életének nagy eseményeit le írjátok nekem röviden kb. írásba legyen egy A4 es oldal és a fontos események legyenek benne! Köszönöm előre is?

Selam :)

Mohamedröl tudok segıtenı neked:

Mohamed Próféta (blv) születése és gyermekkora

muhammedIsten utolsó prófétája, Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) az Arab-félsziget közepén fekvő, kopár hegyekkel körülvett kisvárosban, Mekkában született i.sz. 570 körül, egy hétfői napon, abban az évben, melyet az arabok az Elefánt éveként ismertek. Ebben az évben kísérelte meg – sikertelenül – Abraha abesszin kormányzó az Ábrahám prófétához (béke legyen Vele) fűződő mekkai szentély, a Szent Ház, vagyis a Kába szentély lerombolását.

A Koránban olvashatjuk: „Allah a Kábát, a Szent Házat menedékké tette az emberek számára…” (Korán 5: 97).

A Kába a közhiedelemmel ellentétben nem egy kő, hanem egy nagy, kocka alakú szentély. Az egyik sarkában van a Fekete Kő, amelyet Ábrahám és Izmael próféták (béke legyen velük) helyeztek oda, miután Isten az égből bocsátotta le, jelezvén a helyet, ahol a szentélynek állnia kell. Ábrahám (béke legyen vele) és a Kába szentély kapcsolatáról a Korán következő versében olvashatunk:

„Bizony az első Ház, mely lehelyeztetett az emberek számára, az Bekkában (Mekkában) van, áldás és útmutatás gyanánt az emberek számára. Világos jelek vannak benne, [mint] Ábrahám [imádkozási] állóhelye...” (Korán 3: 96-97).

Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) teljes neve Mohamed bin Abdullah bin Abdul-Muttalib bin Hásim bin Abdu-Manaf bin Kuszei bin Kiláb. A Kurajs törzshöz tartozott, családfája egészen Ibrahim (Ábrahám) (béke legyen vele) fiáig, Izmáelig vezethető vissza. Édesanyja, Amina a Zahra családból való Wahb bin Abd Al-Manaf lánya volt. Édesapja, Abdullah Abd Al-Muttalib fia volt.

Árvaként nőtt fel, hiszen apja még a születése előtt meghalt. Mekka hagyományainak megfelelően a gyermeket egy Halima al-Szadia nevű dajka magával vitte a falujába, ahol néhány évet töltött. Hatéves korában édesanyja meghalt, és így nagyapja, Abdul-Muttalib gondjába vette, de ő is meghalt, amikor unokája 8 éves volt, ezért Abu Talib, a legidősebb nagybátyja nevelte.

Folytatom Ifjukoraval: / MOHAMED /

Mohamed Próféta (blv) ifjúkora

hz.MuhammedMohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) egyszerű ember volt, nemzettsége körében mégis közkedvelt és tisztelettel övezett személynek számított megbízhatósága, őszintesége és bölcsessége miatt. Könyörületes volt a szegényekkel, özvegyekkel és árvákkal, és osztozott a szenvedésükben azzal, hogy segítette őket. Népe már küldetése előtt is az „al-amín” nevet adta neki, mivel igazmondó és megbízható embernek ismerte.

Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) nem tanult írni vagy olvasni, saját nyelvén kívül más nyelven nem beszélt, akárcsak az akkori arabok túlnyomó része. A Korán tanúsága szerint Mohamed Próféta nem olvasott egyetlen könyvet sem, se nem írt (Korán 29:48) és nem ismerte a korábban kinyilatkoztatott szent iratokat sem, sőt az igaz hitről sem volt fogalma (Korán 42:52).

Ugyanakkor nem vett részt az arab törzsek bálványokhoz fűződő imádatában és sohasem borult le szobor előtt. Nem folytatott kicsapongó, az akkori fiatalokra jellemző életmódot, akik törzsi zenével, borral, szerencsejátékkal és prostituáltakkal mulatták az időt. Ehelyett családjának élt, de szabadidejében szeretett elvonulni és elmélkedni a világ dolgain. Minden évben egy időre felköltözött a mekkai Hirá barlangba, ahol a maga módján kereste az igazságot és próbált közeledni Istenhez.

Munkájával kapcsolatban Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) azt mesélte magáról, hogy kevés pénzért (qaráritt) vigyázott a mekkaiak birkáira (al-Bukhári). Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) tizenkét évesen megtette élete első utazását Mekkán kívül, elkísérte nagybátyját Szíriába vezető kereskedelmi útján. A második alkalom huszonöt éves korában volt, amikor egy gazdag, negyvenéves özvegyasszonynál, Khadídzsa bint Khuwajlidnál kapott munkát, s az asszony üzleti ügyeit vezette.

Szinten folytatom MOhamed eleteröl szolo szolo esemenyek leırasat:

Mohamed Próféta (blv) házassága

muhammed1Khadidzsát annyira megragadta Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) becsületes és vonzó egyénisége, hogy felajánlotta, hogy feleségül megy hozzá, amit Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) elfogadott. A korkülönbség ellenére 25 évig boldog házasságban éltek és hat gyermekük született. Khadidzsa erős akaratú, nemes jellemű, eszes nő volt. A Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) a nehézségekben, a szomorúságban mindig vigaszt lelt nála.

Ő ismerte el elsőként Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) prófétaságát, és vagyonát az iszlám hirdetésére férje rendelkezésére bocsátotta. Amíg Khadidzsa élt, a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) nem vett feleségül másik nőt, halálának évét a Szomorúság Évének nevezte, és emlékéhez mindig hű volt. Későbbi feleségeinek így beszélt Khadidzsáról: „Senki sem hasonlít rá közületek. Ő vigasztalt, amikor mindenki elutasított, hitt nekem, amikor senki sem hitt és tőle ajándékozott meg Allah gyermekkel.”

Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) Khadídzsa halála után többször megnősült, és feleségei – egy kivételével – valamennyien elvált nők vagy özvegyek voltak.

Mohamed (blv) prófétasága

hira-barlangAl-Bukári és Muszlim azt jegyezte le, hogy Áisa Allah Küldöttének (Allah áldása és békéje legyen vele) felesége azt mondta: „Az első dolog, amivel a sugallat kezdődött a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) esetében, az az ’igaz álomlátása’ (ru'jjah szádika) volt. Bármit álmodott a Próféta, az bekövetkezett (olyan világosan), mint a hajnalhasadás. Ezután pedig kedves lett számára az egyedüllét, ezért az lett a szokása, hogy a Hira barlangjába elvonult és éjszakákon keresztül ott imádkozott, mielőtt visszatért volna a családjához, hogy felszerelje magát a szükséges élelemmel, hogy aztán hasonló módon cselekedjen. Így ment ez egészen addig, míg a Híra barlangjában egyszer csak eljött hozzá az igazság (lebocsátatott rá a sugallat).

Odajött hozzá az Angyal, s azt mondta: ’Olvass!’ (ikra). Allah Küldötte (Allah áldása és békéje legyen vele) erre így válaszolt: ’Nem tudok olvasni.’ (ma ana bikari). A Próféta hozzátette: ’Ekkor megragadott, és erősen megszorított, amíg nem bírtam tovább, majd eleresztett, és újra felszólított: ’Olvass!’ Nem tudok olvasni – válaszoltam. Másodjára is megragadott, és erősen megszorított, míg nem bírtam tovább, majd elengedett és újból felszólított: ’Olvass!’. Nem tudok olvasni! – válaszoltam. Harmadjára megragadott, és erősen megszorított, míg nem bírtam tovább, majd elengedett és így szólt: „Olvass Urad nevében, Aki teremtett. Vérrögből teremtette az embert. Olvass! A te Urad a legnagylelkűbb, Aki tollal tanított. Tanította az embert arra, amit nem tudott." (Korán 96: 1-5).’

Ezek után Allah Küldötte remegve tért vissza Khadidzsához, és azt mondta neki: „Takarjatok be! Takarjatok be!” (zammilúni, zammilúni) Betakarták, míg el nem múlt róla a remegés.

’Mi van velem, ó Khadidzsa? Aggódom magam miatt!’ – mondta, majd elmesélte a vele történt eseményeket. Khadidzsa azt felelte: ’De nem! Légy nyugodt! Allahra mondom, nem fog megszégyeníteni téged Allah soha sem! Hiszen te mindig ápolod a rokonaidat, igazat mondasz, adsz az árváknak és a gyengéknek, segítesz a szűkölködőkön, megvendégeled a vendéget, és a bajba jutottak segítségére sietsz.’ Ezután Khadidzsa elment vele Waraqa bin Naufalhoz – ő Khadidzsa unokatestvére (nagybátyjának a fia) volt –, aki a Tudatlanság Korában keresztény lett. Járatos volt az arab írásban, és az Evangéliumból arabul le tudott írni annyit, amennyit Allah akart, hogy leírjon. Ekkor már vak öregember volt. Azt mondta neki Khadidzsa: Ó, nagybátyám fia! Hallgasd meg, mit mond testvéred fia. Mit láttál? – kérdezte Waraqa. A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) elmesélte neki is, amit látott. Ezek után Waraqa így szólt: Ez a Námúsz (szó szerint: törvény), mely eljött előtted Mózeshez is. Óh, bárcsak ifjú ember lennék még! Bárcsak élnék még akkor is, mikor a néped majd elűz téged! Akkor azt kérdezte a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse): ’Ki fognak engem űzni?’ Waraqa azt válaszolta: ’Bizony. Még nem érkezett senki hasonló üzenettel, mint amit te hoztál, anélkül, hogy nem bántották volna. Ha megérném azt a napot, bizony segítenélek téged erős segítséggel!’ Ezután nem sokkal meghalt Waraqa bin Naufal.”

Így lett Mohamed (Allah áldása és békéje legyen vele) próféta. Nem sokára megérkezett az újabb kinyilatkoztatás is: „Te köpenybe burkolózó! Serkenj föl és ints!” (Korán 74: 1-2).

Tehát küldetése egyik Hira barlangbeli elmélkedése során, meglepetésszerűen vette kezdetét i.sz. 610-ben, úgy negyvenéves korában. Gábriel angyallal és az isteni kinyilatkoztatással, a Koránnal való találkozása először nagyon megviselte, de hamarosan nyugalomra lelt és megértette, hogy ő az Isten küldötte. Bár az iszlám üzenete az egész emberiséghez jött, először Mekkában családtagjaival és a legközelebbi barátaival ismertette meg az Isten kinyilatkoztatását. Eleinte kevés ember hitt neki a gazdagok, a nemesek közül, követői főként a gyengék és a rabszolgák voltak.

Három évvel később nyilvánosan hirdetni kezdte az iszlám vallást. Az arabok ekkor hallhatták először a Korán szavait. Az arab törzsek kulturális életének, művészetének fénypontját a költészet jelentette. Az arabok rendkívül kifinomult irodalmi ízléssel rendelkeztek, főként ami a költeményeket illeti. A hivatásos szavalók, költők a zarándoklati időszak alatt mérték össze tudásukat, költői képességüket, és a legjobb költeményeiket a Mekkai Kába szentély falaira függesztették fel.

Az iszlám nyilvános hirdetésének kezdete után a híres pogánykori költők alkotásai hirtelen eltörpültek a Korán fenséges szavai mellett. A Korán utánozhatatlan stílusával szembeni tehetetlenség nem volt véletlen, hiszen az arab költők a sivatagi életen, az arab törzsi viszonyokon, az évekig tartó háborúk emlékein, és saját törzsük dicsőítésén, vagy más törzsek lealacsonyításán, szidalmazásán kívül másról nemigen szavaltak.

A Korán ezzel szemben magabiztosan tárt a hallgatóság elé különböző népekről, prófétákról és vallási közösségekről szóló történeteket – meghaladva ezzel az arabok hagyományos életterét –, kifejtette a világ és az ember teremtésének folyamatát és célját, szinte megfogható, érzékelhető módon mutatta be a túlvilági eseményeket. Ugyanakkor evilági téren síkra szállt a szegényekről és árvákról való gondoskodás, a nők jogai és a rabszolgák felszabadítása mellett, továbbá hadat üzent az elnyomás, a kizsákmányolás, a törzsi fanatizmus, a vérbosszú, a gyermekgyilkosság és a bálványimádás ellen.

Az akkori arábiai törzsek, akikhez a Korán elsőként szólt, nem akartak hallani a Könyörületes Istenről, mert nem tartották erénynek a könyörületet, a megbocsátást, a szeretet megnyilvánulását; ezeket inkább a gyengeség jelének vélték, így sokkal inkább támogatták a bosszút, a megtorlást, az elnyomást és az igazságtalanságot. Ezt az állapotot a Korán tévelygésnek nevezi:

„Ekképpen küldtünk el téged (ó Mohamed) olyan néphez, mely előtt népek távoztak már el (az élők sorából), azért hogy recitáld nekik azt, amit sugalltunk neked, miközben ők nem hisznek a Könyörületesben. Mondd: Ő az én Uram! Nincs más isten csak Ő! Őrá hagyatkozom, és Hozzá fordulok megbánással.” (Korán 13:30)

A Korán egyedi irodalmi stílusa, bölcsességgel teli szavai, valamint szeretetteljes, a védtelenekkel és az elesettekkel szolidáris hangvételű kijelentései, üzenetének egysége és egyetemessége, témáinak sokrétűsége már a kezdetekben lenyűgözte törzsének számos tagját, és mérhetetlen csodálatot, rajongást váltott ki. Azokból, akiknek az érdekei ütköztek a Korán tanításaival, és akiket a Korán esetenként bírált vagy fenyegetett, mérhetetlen ellenszenvet váltott ki, annak ellenére, hogy a Korán stílusa egyébként őket is megragadta, de a büszkeségük és érdekeik miatt nem fogadták el tanításait, ezért inkább varázslatnak nevezték, és elutasították.

Mekka bálványimádó, gazdag kereskedői számára tehát mindezek a tanítások anyagi, társadalmi és hatalmi érdekükkel ellentétesek voltak, ezért mindent bevetettek, hogy Mohamed Prófétát (Allah áldása és békéje legyen vele) „jobb belátásra” bírják. Amikor a tárgyalásokkal nem érték el céljukat, hamarosan üldözni kezdték az iszlám követőinek kis csoportját.

MOHAMED folytatasa:

Megpróbáltatások

hijrahAmikor Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) Allah útjára hívta az embereket, nem sok ember hallgatott a hívására. Az elsők között volt Khadídzsa, Abu Bakr, Ali és Zeid. Amikor küldetésében (dáwa: hívás az iszlámra) megerősödött olyannyira, hogy nyilvánosan hirdette a vallást, több követője lett, de ugyanakkor sok ellenállással kellett szembenéznie a nemesek és a vezetők részéről, akik fenyegetve és veszélyeztetve érezték helyzetüket. Összefogtak, hogy őseik vallásának megvédése ürügyén szembeszálljanak az iszlámmal.

A muszlimokat hitük miatt bántalmazták, sokukat megkínozták és megölték. Az üldöztetés elől sok muszlim menekült Mekkából Abesszíniába, ahol egy igazságos keresztény király, an-Nadzsásí uralkodott. A Mekkában töltött utolsó három évben gazdasági blokád alá helyezték a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) nemzetségét, és kiűzték őket Mekka külterületeire, ahol a sok nélkülözés és hányattatás következtében a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) elvesztette hőn szeretett feleségét, Khadídzsát és nagybátyját, Abu Tálibot, egyetlen védelmezőjét.

Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) 622-ben az ellene tervezett merénylet elől Medinába (a korábbi Jathrib) kényszerült kivándorolni, ahol befogadták és bizalommal, védelemmel vették körül. Medinában ekkor már kialakulóban volt az első muszlim közösség, hiszen Mekkából és hét évvel később Abesszíniából folyamatosan érkeztek a kivándorlók (muhádzsirún). A kivándorlókat befogadó medinaiakat támogatóknak (anszár) nevezték. A medinai időszakban a muszlimok a medinai zsidókkal és a város körül lakó törzsekkel is egyezségeket kötöttek. Ez volt a medinai alkotmány, amely szabályozta Medina különböző törzsekből és vallási közösségekből álló lakosságának életét, rögzítette a különböző medinai vallási közösségek jogait és egymáshoz való viszonyát, továbbá a külső támadások elleni közös fellépésben vállalt kötelezettségeket. Ezzel megalakult Arábia első szervezett városállama. A zsidó törzsek a későbbiekben megszegték az egyezséget, aminek következménye az Arábiából való kiűzésük lett.

Folytatas:

Új korszak

masjid-nabiA Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) első feladatának a mecset felépítését, illetve a testvériesség kihirdetését tűzte ki a kivándorlók (muhádzsirún) és a támogatók (anszár) között. A medinai mecset azonban nem csupán az istentiszteletnek adott helyet, hanem számos társadalmi funkciót is betöltött. Egyszerre volt a vallási oktatás, a bíráskodás, a küldöttségek fogadásának helye és az ünnepek helyszíne.

Medinában az iszlámot követők száma napról napra nőtt. A mekkai arisztokrácia azonban nem törődött bele ebbe a helyzetbe, és pozíciójának visszaszerzése, érdekeinek féltése miatt rövidesen Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) és a kis muszlim közösség nyomába eredtek, hogy döntő csapást mérjenek rájuk, de a muszlimok hitüktől vezérelve legyőzték ellenségeiket. A támadások ezután is folytatódtak és a muszlimok számos alkalommal kényszerültek megvédeni magukat a többszörös túlerővel rendelkező mekkai bálványimádók seregeinek támadásaival szemben. A mekkai Kurajs törzs, hol egymagában, hol más arábiai törzsekkel szövetkezve ostromolta Medinát és a muszlimokat. Összesen 27 kisebb-nagyobb ütközetre került sor, melyek közül kilencben Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) személyesen is jelen volt. Az első írásos történeti feljegyzések, az ún. Maghází irodalom részletesen tárgyalja a csaták, ütközetek történetét és végső kimenetelét. Ezek a feljegyzések alapozták meg a későbbi életrajzi leírásokat, vagyis Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) életútját (Asz-szíra an-Nabawijja).

628-ban a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) tíz év fegyverszünetet kötött a mekkaiakkal, ami alatt lehetőség nyílt az iszlám üzenetének eljuttatására a környező arab törzsekhez, sőt a bizánci, a perzsa és az egyiptomi helytartóknak is. Ezzel a muszlim állam nemzetközi kapcsolatok építésébe kezdett. Ezt a szerződést két év múlva a kurajsiak megszegték.

Mekka megnyitása

kabaaAz iszlám a békeidőben hihetetlenül gyorsan elterjedt, hiszen az alatt a két év alatt több muszlim lett, mint az azt megelőző húsz évben. A kurajsiak szerződésszegését követően így Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) i.sz. 630-ban már egy hatalmas sereg élén, harc nélkül vonult be – méltóságteljesen, de lehajtott fővel – Mekkába, abba a szent városba, ahonnan nyolc évvel korábban kiűzték őt ellenségei. A mekkaiak nem tanúsítottak ellenállást, és az egész város megadta magát a Prófétának (Allah áldása és békéje legyen vele), aki általános amnesztiát hirdetett minden ellenségének, és nagylelkűen bánt a város lakóival. A bálványokat viszont lerombolta és véglegesen megtisztította a Kába szentélyét a politeizmustól, s azt az egyistenhit helyévé tette az egész világ számára.

Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) tehát megkegyelmezett mekkai ellenségeinek, a vérbosszú és a megtorlás, vagyis a pogánykor két látványos kifejeződését döntve romba. Mekka meghódításánál mutatkozott meg legjobban az iszlám diadala: különböző emberek egyesültek az Egyetlen Isten imádatában, egy vallás alá rendeződve és egy Ummát (közösséget) alkotva. Az iszlám véglegesen eltörölte a korábbi, származási alapon történő közösségi szerveződést, a kizsákmányolást, az elnyomást, a vallási és a törzsi fanatizmust, amely korábban uralkodott.

Ez azt jelentette, hogy mind társadalmi, mind pedig vallási téren új gondolatiság – az iszlám univerzális, egyenlőséget hirdető tanítása – jelent meg, amely nem tesz különbséget az emberek és a népek között származásuk alapján. Mekka felszabadítása után Arábia még ellenséges törzsei elkezdték felismerni az iszlám hit valóságát. Látták az iszlám nemes tanítását. A megbocsátókészség, a tolerancia, az igazságosság, a becsületesség, az állhatatosság és más jó tulajdonságok példája, melyet a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) és kísérői mutattak, nagy hatással volt több százezer ember szívére, akik végül muszlimok lettek. Ennek alkalmából jött a következő kinyilatkoztatás:

„Amikor eljön Allah győzelme és a megnyitás, s látod az embereket seregestül Allah vallásához csatlakozni, akkor magasztald az Urad dicsőségét és kérj Tőle bocsánatot! Ő bizony kiengesztelődő.” (Korán 110:1-3).

Búcsúzarándoklat

allahu akbar arabic calligraphy-otherMohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) a Hidzsra utáni tizedik évében (i.sz. 632-ben) társaival teljesítette a haddzsot (a zarándoklatot). Ekkor jött le a következő Korán-idézet:

„Ezen a napon teljessé tettem vallásotokat, és kiteljesítettem kegyemet irántatok, és kiválasztottam számotokra vallásul az iszlámot.” (Korán 5: 3).

A zarándoklat alatt a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) Arafat völgyében több mint százezer muszlim előtt beszédet tartott. Ez az iszlám legfontosabb alapelveiről szólt. Tevéjén ülve, tiszta hangon szólt, és megkérte azokat, akik hallják a beszédét, hogy továbbítsák a mondottakat mindazoknak, akik nincsenek jelen. Ibn Mádzsa hiteles gyűjteményében és szahíhul-dzsámi című kötetben (2068) azt olvashatjuk, hogy Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) a búcsúzarándoklaton tartott beszédében többek között:

 Hangsúlyozta a vérontás tilalmát, és arra szólította a hívőket, hogy hagyjanak el mindent, ami pogánykorból maradt vissza. Azt mondta: „Ó, emberek! Életetek és vagyonotok szent, úgy ahogy ezt a napot, ezt a hónapot és ezt a várost is szentnek tekintitek. Elvetendő minden, ami a pogánykorból maradt vissza, elvetendő a vérbosszú, mely a pogánykorból maradt vissza, ezért az első vér, amit elvetek, Rabia ibn al-Hárith ibn Abdulmuttalib vérének megbosszulása (hiszen csecsemő volt még Beni Szádnál, de Huthail megölte). Bizony elvetendő minden kamat, mely a pogánykorból maradt vissza, ezért az első kamat, amit elvetek, Abbasz ibn Abdulmuttalib [a Próféta nagybátyja] összes kamata.”

 Hangsúlyozta a nőkkel való szép bánásmódot. Azt mondta (Allah áldása és békéje legyen vele): „Féljétek Allahot a nőkkel kapcsolatban!”

 Hangsúlyozta a Koránhoz való ragaszkodást. Azt mondta Allah Küldötte (Allah áldása és békéje legyen vele): „Olyan dolgot hagyok nektek magam után, melynek követésével soha sem kerültök tévútra: Allah Könyvét.”

Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) úgy fejezte be beszédét, hogy azt mondta: „Meg lesztek kérdezve felőlem, vajon mit fogtok mondani? Azt válaszolták (a jelen lévők): Tanúsítjuk, hogy átadtad (az üzenetet), teljesítetted és tanácsot adtál. Erre a Próféta az ég felé emelte mutatóujját majd az emberekre mutatva azt mondta: Ó Allah! Légy a tanúm! Ó Allah! Légy a tanúm! Ó Allah! Légy a tanúm!”.

Mohamed Próféta (blv) halála

allah-muhammad-name-picMohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) a búcsúzarándoklat végeztével hazatért Medinába, és néhány hónap múlva megbetegedett. Hirtelen múlni nem akaró, heves fejfájásrohamok törtek rá. Áisa (Allah legyen elégedett vele) úgy emlékezett, egyszer maga is éppen egy erős migrénnel kínlódott, s a szobájában pihent. „Jaj, a fejem!” – nyöszörögte, mikor Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) a helyiségbe lépett. „Nem, nem Áisa – felelte a Próféta –, jaj az én fejem.”. Mohamed Prófétát (Allah áldása és békéje legyen vele) betegsége alatt mindig valamelyik felesége ápolta, de amikor rosszabbodott az állapota, engedélyt kért feleségeitől, hogy Áisa lakrészében ápolják tovább, és ők megengedték azt neki.

Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) az egyre elviselhetetlenebbé váló fájdalom ellenére mindig a mecsetbe ment, hogy vezesse az imát, vagy beszédet mondjon az egybegyűlteknek. Egyszer, midőn a betegség teljesen elhatalmasodott rajta, Abu Bakrot kérte, hogy helyette ő vezesse a közös imát. Így Abu Bakr volt az, aki vezette az imát a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) jelenlétében. Egyszer a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) jól érezte magát, ezért két ember segítségével kiment a többiekkel imádkozni, és amikor Abu Bakr megérezte a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) jelenlétét, hátralépett, hogy átadja tisztét, de a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) jelezte neki, hogy maradjon a helyén, az imavezetőt megillető helyen, s ő mellette ült. A Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) imádkozott, Abu Bakr követte őt imájában, és a többiek pedig követték Abu Bakrot imájában.

Anasz arról számolt be, hogy amikor Allah Küldöttének (Allah áldása és békéje legyen vele) súlyosbodott a betegsége, időnként elvesztette az eszméletét, és amikor Fatima (Allah legyen elégedett vele) azt mondta neki: „Mennyire szenvedsz, ó apám!” – akkor azt felelte a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele): „Apád mától nem fog szenvedni soha többé.” (al-Bukhári).

Egy csütörtöki napon a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) kiment az emberekhez, vezette őket az imában, utána beszédet intézett hozzájuk majd hozzátette: „Bizony Allah döntés elé állította egyik szolgáját, válasszon az evilági lét és egy másik, Istenhez közeli világ között, s ő az utóbbi mellett tette le a voksát.” (al-Bukhári). Az egyetlen, aki úgy látszik megértette a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) közelgő halálára történő célzást, a könnyekre fakadó Abu Bakr volt. A társak ezen esemény után csak hétfő reggel látták a Prófétát (Allah áldása és békéje legyen vele), amikor imádkozták a fadzsr imát Abu Bakr vezetésével. Akkor a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) csak rájuk nézett, elégedetten mosolygott, jelezte nekik, hogy végezzék csak az imát és visszament a szobába. Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) már aznap délelőtt meghalt, hatvanhárom évesen, a Hidzsra utáni tizenegyedik évben (kb. 632-ben).

Áisa azt mondta: „A Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) amikor egészséges volt azt mondta: ’Nem hal meg egy próféta sem anélkül, hogy előbb meg ne látná a helyét a Paradicsomban. Ezután döntés elé állítják.’ Amikor pedig a Próféta meghalt, a combomon pihent a feje, először elvesztette az eszméletét, és amikor magához tért, a ház plafonjára szögezte a tekintetét és azután azt mondta: ’Ó Allah, a legfennköltebb társat [választom].’ Így hát tudtam (mondta Áisa), hogy nem minket választ és rájöttem, hogy ez az, amiről beszélt nekünk, amikor egészséges volt. Ezután azt mondta (Áisa): Ez volt az utolsó szó, amit kiejtett: ’A legfennköltebb társat [a Paradicsomban].’” (al-Bukhári. Muszlim).