Mi a kedvenc versetek?

INTÉS A LÁTÓKTÓL

Írta: Sz. Gábor

Ajánlás:

Valaki ezelőtt írt intést az Őrzőkhöz:

„Őrzők, vigyázzatok a strázsán…”

Az Őrzők nem értették az intést és kihaltak,

elpusztultak, vagy kiirtották őket.

De eljöttek helyükre a Látók, akik

továbbviszik magányos lobogásuk.

Hát ím intést írok a Látóktól a Látóknak,

hogy fajtánk ne pusztuljon ki,

Mert akkor nekem is halnom kell.

Fehér tűzzel keresztelnek

Kegyelmet azt nem ismernek

Ölelésben is csak ölnek

Látói e romlott Földnek.

Útjukon az orkán söpör

Lesújtó nagy villámököl

Vasalt talpuk merre dobban

A föld hasad ketté ottan.

Nem az Isten sugallata

Saját lelkük önön szava

Az veti az útra őket

Örökös nagy kétkedőket.

Kezükben az életfáklya

Szemet bántja fényes lángja

Embernek azt felmutatják

Szemeket így nyitogatják.

Aki bátor, magán okul

Aki gyáva, belévakul

Aki bátor, Látó lészen

Aki gyáva, tűzön égjen.

Kezembe most fáklyát veszek

Tűzkört magam köré vetek

És mutatom, velem gyertek

De csak akkor, hogyha mertek

Mert könnyű azt nektek tenni

Büszkén járni, mellet verni

Puha ágyon jókat hálni

Másnak szeme előtt járni.

Magatokról számot adni

Szíveteket kiszaggatni

Csak még egyszer megszületni

Mertek-e majd Látók lenni?

Jack Kerouac: A Remete Története.

A remegő hús fogantatásának kereke pörög az űrben és kizúdul

Ember, disznó, teknős, rovar, béka, serke, gyíkok, csíkok, tetvek,

Patkányok, aranyderes versenyparipák, sertésvészes idilli kullancsok,

Keselyűk megnevezhetetlen iszonyú tetvei,

Gyilkosan támadó afrikai kutyahadak, a dzsungel kóbor rinocéroszai,

Óriási vadkanok, hatalmas gigászi elefántbikák,

Kosok, sasok, karvalyok, lepények és sünök és labdacsok.

Végtelen körben forgó élőlények vicsorognak a tudatban.

A tér tíz irányában keresztül-kasul, megszállva minden külső-belső zugot,

A szupermikroszkópikus törpebigyusztól, a roppant Tejút fényév belsejéig

Kivilágítva egy elme egét.

Szegény! Bár megszabadulnék e güriző hús-keréktől,

S lennék az égben megóvott halott.

Arany János: Ágnes asszony.

Elég hosszú, itt van í címe: [link]

nagyon szeretem még a walesi bárdokat is

József Attila:

KÉSEI SIRATÓ

Harminchat fokos lázban égek mindig

s te nem ápolsz, anyám.

Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,

kinyujtóztál a halál oldalán.

Lágy őszi tájból és sok kedves nőből

próbállak összeállitani téged;

de nem futja, már látom, az időből,

a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,

a hadak vége volt

s ez összekuszálódott Budapesten

kenyér nélkül, üresen állt a bolt.

A vonattetőn hasaltam keresztben,

hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;

neked, én konok, csirkét is szereztem

s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad

édes emlőd s magad.

Vigasztaltad fiad és pirongattad

s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.

Levesem hütötted, fujtad, kavartad,

mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!

Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -

félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat

hoztad el - kértem én?

Mért görbitetted mosásnak a hátad?

Hogy egyengesd egy láda fenekén?

Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!

Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:

haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel

s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,

ki csal és hiteget!

Suttyomban elhagytad szerelmeidből

jajongva szült, eleven hitedet.

Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,

mind visszaloptad az utolsó órán!

A gyereknek kél káromkodni kedve -

nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,

a legenda oda.

A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,

észreveszi, hogy milyen ostoba.

Kit anya szült, az mind csalódik végül,

vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.

Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,

ebbe fog belehalni.

1935 / 1936. december

Juhász Gyula: Mese

Egy világvégi házban

világszép lány lakott,

világ végére néztek

ott mind az ablakok.

Nem járt előtte senki,

nem látott senkit ő,

az Óperencián túl

megállt a vén idő.

A világszép lány nézte

a csillagos eget,

tavasz táján szívében

valami reszketett.

Hajába rózsát tűzött,

valakit várt nagyon,

de csak a csillag nézett

be a kis ablakon.

S a csillag oly közömbös,

hideg és halovány.

S hiába várt örökké

a világszép leány...