Egri csillagokban kéne segítség?

Hasonló kérdésekhez már voltak válaszok

(csak elő kéne keresni)

A vár alaprajza teknőc formájú volt egyébként

Gárdonyi életének főbb eseményezt mindjárt megkeresem

(Azt tudom, hogy a közelben lakott meg ott halt meg)

Gárdonyi Géza (eredetileg Ziegler Géza!;

Gárdony-Agárdpuszta, 1863.aug 03–Eger,1922.okt 30.)

író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus,

a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja.

A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja.

Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt.

Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye között.

A pályafutását 1881-ben népiskolai tanítóként kezdő, majd 1885 után újságíróként folytató Gárdonyi 1897 után vidéki visszavonultságban alkotott, szépírói munkásságának szentelve életét.

Pályáját folyamatos útkeresés, tematikai és formai kalandozás jellemezte, prózaírói életműve ennek fényében három korszakra osztható.

Az 1890-es években írt népies hangvételű novellái és elbeszélései hozták meg számára a kortársak elismerését (Az én falum, 1898), de az utókor elsősorban a századfordulót követő évtizedben keletkezett történelmi regényei révén ismeri (Egri csillagok, 1901;

A láthatatlan ember, 1902; Isten rabjai, 1908),

ill. a magyar lélektani regény korai darabjainak szerzőjét tiszteli személyében (Szunyoghy miatyánkja, 1913; Ida regénye, 1920).

Gárdonyi édesapja, a nemeskéri születésű Ziegler Sándor Mihály (1823–1879) szászországi származású, evangélikus felekezetű, évszázadokon át Sopron környékén élt és dolgozott vasművesek leszármazottja volt.

Iskoláiból gépészlegényként szabadult,majd Bécsben folytatott gépészmérnöki tanulmányokat.

Több találmány fűződött a nevéhez, pl. az önélező ekevas és egyfajta színes acélzománcozási eljárás, amelynek technikájára vállalatot is alapított.

Huszonöt éves korában már kétszáz ember dolgozott

a keze alatt a bécsi Ziegler-gyárban, ahol egyebek mellett először gyártottak acél ekevasat és acélfésűt.

A szabadságharc kitörésekor elhagyta Bécset s feladta

az anyagi biztonságot, s mint „Kossuth fegyvergyárosa” tüntette ki magát a nemzeti küzdelemben.

Hadnagyi rangban a saját pénzén felszerelt pesti,

később Nagyváradra, majd Aradra telepített fegyvergyár igazgatója volt. Kivívta Kossuth megbecsülését

és Petőfi barátságát.

A szabadságharc leverését követően teljes vagyonát

az ellenség kezén hagyva szökött el Aradról.

Álruhába öltözve, az országot megkerülve, Bukaresten és Bécsen keresztül érkezett meg szülőfalujába, Nemeskérre, de csakhamar elfogták és haditörvényszék elé került.

Megmenekülését annak köszönhette, hogy a hatóságoknál kegyben lévő jóakarói aláírásukkal igazolták: a pesti fegyvergyáros csupán névrokon, Ziegler a szabadságharc során végig Bécsben tartózkodott.

Ezt követően évekig valóban az osztrák fővárosban élt, különböző gépgyárakban dolgozott, majd az 1850-es években végleg hazatért Magyarországra.

Egyik hazai megbízása a szőlősgyöröki gőzmalom megépítése és felszerelése volt.

E munkája során ismerte meg, majd 1860. dec 08-án feleségül vette a nála tizenhét évvel fiatalabb

Nagy Teréziát (1840–1926), parasztsorba süllyedt szőlősgyöröki római katolikus kurtanemesek sarját.

Frigyükből hét gyermek (egy leány és hat fiú)

született: Tera (1861–1865), Géza (1863–1922),

Béla (†1865), Béla (1866–1888), Dezső (1868–1874),

Árpád (1869–1871), Árpád (1875–1893).

Hat testvére közül csupán két öccse érte meg a felnőttkort – hogy még fiatalon a sírba is hulljanak –: az apjuk nyomába szegődő, lakatoslegénnyé váló Béla, és a színészi pályát választó, vízi balesetben meghalt ifjabbik Árpád.

A szőlősgyöröki gőzmalom elkészülte után Ziegler uradalmi gépészként, cséplőgépkezelőként és -karbantartóként kereste kenyerét.

Megalkuvásra képtelen, lázadó természetű ember lévén, munkaadói sehol nem tűrték meg hosszabb ideig, így gyakran kényszerült új munkahelyre szegődni és lakóhelyet váltani.

1861. jún 01-jétől Ziegler a Veszprém vármegyei akarattyapusztai Fiáth-uradalom kovácsa lett,

majd 1862. febr 21-én a Fejér vármegyei Gárdonyba költözött az akkor már egygyermekes házaspár.

Géza születésekor a Ziegler család éppen a

Velencei-tó déli előterében, a Gárdonyhoz tartozó agárdpusztai Nádasdy-uradalomban élt, ahol a családfő uradalmi gépészként dolgozott.

A leendő író egy nádfedelű, hosszú gerincű cselédházban látta meg a napvilágot 1863. aug 3-án (az emléktáblával megjelölt épület ma a Gárdonyi Géza Emlékháznak ad otthont). A csecsemőt az agárdpusztai Szent Anna-kápolnában anyjuk római katolikus vallására keresztelték. Agárdpusztán sem sokat időztek azonban,

az apa 1879-es haláláig összesen tizenhat településen fordult meg a család.

1864. ápr 24-étől a Somogy vármegyei Kilitin, 1866. szept 29-étől átmenetileg a Fejér vármegyei Pátkán,

majd Székesfehérváron éltek. 1868 nyarán Pestre, az erzsébetvárosi Rózsa utcába költözött a család, míg az apa Szarvason dolgozott cséplőgépkezelőként.

Később egy lipótmezei szolgálati lakásban éltek, a családfő ugyanis a Magyar Királyi Országos Tébolyda főgépészi állását foglalta el.

Az apa később az Óbudai Hajógyár munkása lett, s a család is követte Óbudára.

A gyermek Ziegler Géza Budán kezdte meg elemi iskolai tanulmányait 1868 végén, majd miután apja 1870. május 1-jén a Borsod vármegyei Sályban, a Laszty-birtokon kapott állást, három osztályt a faluban, az 1873–1874-es tanévet pedig már Hejőcsabán végezte.

Az 1873. május 26-áig nyúló hároméves sályi tartózkodás volt Gárdonyi gyermekkorának legemlékezetesebb, legönfeledtebb korszaka.

Itt alakult ki benne a magyar vidékről alkotott idillikus képe, s itt ismerkedett meg a nép gondolat-világával, hiedelmeivel, a népköltészettel – és Duka Vilma személyében az első gyerekszerelemmel.

Zieglerék 1874. június 1-jén a Zemplén vármegyei Taktaharkány melletti Jajhalomba költöztek,

Géza az 1874–1875-ös tanévben a sárospataki református kollégium tanulója volt. Noha apja jóvoltából és mintájára kora gyermekkorától falta a könyveket, meglehetősen gyenge képességű diáknak bizonyult, saját későbbi szavaival: „Februárban kimaradtam az iskolából, mert mindenből szekundám volt.”

A család lankadatlan vándorlása folytatódott:

1875. dec 3-án Tiszalúcon telepedtek le, majd a borsod–zempléni vidéknek búcsút intve 1876. április 1-jén visszaköltöztek a fővárosba. A családfő előbb a Fehér Miklós-féle gépgyárban helyezkedett el, a család a Soroksári úton lakott, majd az apa 1877. okt 1-jétől a Károlyiak kál-nagyútpusztai uradalmában vállalt állást (ez lett utolsó munkahelye).

Gézát 1876-ban a budapesti Calvin téri református gimnáziumba íratták be. Nem tartozott a szorgalmasabb vagy kiemelkedő képességű nebulók közé, de tanulmányi előmenetelére ekkor már nem volt különösebb panasz. Később e pesti esztendőkre úgy tekintett vissza, mint élete egyik legboldogabb időszakára.

Itt kötötte első barátságait – többek között későbbi pályatársával, Pekár Gyulával –, itt érte az első diákszerelem, tizenöt évesen itt szerezte első maradandó irodalmi élményeit (Cervantes Don Quijote), itt

írta első verseit.

Gárdonyi 1880 körül, egri tanítóképzősként1878-ban letette érettségi vizsgáját, majd a betegségre hajlamos, gyenge fizikumú, vékonydongájú fiú mesterember ősei hagyományaival szakítva szeptemberben az Egri Érseki Római Katolikus Fitanítóképző Intézet (röviden a Líceum) növendéke lett. Ha szerette a pesti diákéletet, úgy annál nehezebben viselte a nélkülözésektől, a magányosság és a céltalanság érzésétől terhes egri esztendőket. Noha szegény sorú család sarjaként érseki ösztöndíjban részesült, és alkalmi házitanítóként sovány keresethez is jutott, mégis mostoha körülmények között élt. Egy évig a Magazin utcai Antali Borcsa-féle diákmenhely egyik nyomorúságos szobájában lakott harmadmagával, majd egy fáskamrából kialakított deszkafalú házikóban tengődött. Lelki állapotára és anyagi helyzetére további csapást mért apja 1879. októberi halála.[10] Mindemellett a tanulás sem lelkesítette, nem fűtötték tanári ambíciók, ahogy ő fogalmazott: „Kedv, hajlam… majd megjön az is, csak diploma legyen!” Hiányzott belőle az elhivatottság érzése, a tanítóképezdében a közepes képességű diákok közé tartozott. Magyar nyelvből egy ízben professzora, Répássy János meg is buktatta a következő szavak kíséretében: „Fiam, tebelőled sohse lesz nagy ember, de a kenyeredet azért meg tudod keresni.” Répássy megérte volt tanítványa irodalmi csillagzatának felemelkedését, s élete legnagyobb gyalázatának nevezte korábbi szavait. Más szempontból mégis termékenynek bizonyultak az egri évek. Az irodalombarát egri képezdészek önképzőkörének egy ideig alelnöke volt. 1879-ben itt, a részben általa szerkesztett és illusztrált Drukk (vagy Druck) című diákélclapban jelentek meg első írásai, ennek megszűntével a Frici című hetilap élcrovatába írt rövid, csattanós történeteket. 1881 elejétől egy újonnan induló egri élclap, a Füllentő illusztrátora és Don Vigole álnéven néhány humoreszkjének szerzője volt. A városi papságot, a túlbuzgó egri híveket és a líceum tanárait kifigurázó – szintén álnévvel megjelent – írásai többször sodorták kínos helyzetbe

1897-től élt Egerben

(előtte még lakott Győrben, Pesten- ahol ujságíró volt)

Mi történt Vicussal míg Éva lett-> Az apja házában él(t), míg a királynő magához nem vette.

Talizmángyűrű, bársonyhüvelyű kard:

Gyűrű-> babonás török (Jumurdzsak). Amint elveszti,

a szerencséjének és sebezhetetlenségének is annyi.

Kard: a bátorság jutalma, később apáról fiúra száll.

Kik védték a várat?-> 5 német tüzér, 2000 helyi katona, paraszt(ok), stb.

Fegyverek: Nagyágyúk, ágyúk, kopja, kard, handzsár,

jatagán, íj, puska, kézibomba (gránát).

Varsányi (Imre): kém és levélhordó volt.

Sokszor hozott jelentést a török táborból (pl. hogy

a törökök el vannak keseredve, nincs élelmük)