Segitesetek lécci!? :S

AZ ÓKORI GÖRÖG ÉPÍTÉSZET

Világkép a görög ókorban: a káosz a jelenségek megjelenési formája, melyben a rendet a forma teremti meg . A kozmosz a formák összessége. A forma számmal mérhető illetve kifejezhető. A lét a szám képmása, felaprózott jelenségei megszámlálhatóak, számjegyekkel felírhatóak - mai kifejezéssel élve "digitalizálhatóak". A természet az ésszerű rend mintaképe, lemérhető arányokkal és pontos formákkal. A természetes formák egysége harmóniát alkot, utóbbi elérése alkotja az élet célját és ez a művészet alapvető, legfontosabb témája. A művészi mondanivaló kifejezéséhez elégséges kevés téma tökéletes kidolgozása (képzőművészetben az atléta alakjának tökéletes megformálása, építészetben a templomépítés). A tudás előjoga demokratizálódik. Az előtörténet: Kréta és Mykéne. A görög törzsek letelepedése. Földhiány, gyarmatosítás. Önálló városállamok alapítása, közös nyelv és kultúra fenntartása. Közös fellépés a támadó külső ellenség ellen. A görög városállamok szövetsége majd egyesülése a hellenizmus korában. Az ókori görög építészet előzményei. A krétai palota. Mykéne vár-város- és sírépítészete. A megaron típusának kialakulása a neolitikus lakóházból. A görög templom típusai a dór és jón templom példáinak összehasonlításával. Olymposz, Korfu, Selinus, Poszedonia, Delpho illetve Epheszosz, Aigina templomai. A színezett épület. Az "össz-görög" stílus kialakulása: Partheon és az athéni Akropolisz épületei. Az ókori görög város típusai: nőtt és tervezett -gyarmati - városok, a metropolisz kialakulása a gyarmatokon. A hellenizmus korának építészete.

Az ókori görög kultúra előtörténete a Földközi tenger barátságos szigetén, Krétán játszódik. Másik színhelye a Peloponézosz félszigete: Mykéne, Tirynsz és Argolisz. A görög kultúra virágzásának idején Kréta szigete csendes, jelentéktelen vidéki tartomány volt és Mykéne környékén is alig emlékeztet valami a korábbi idők gazdagságára és fontosságára. Csupán a szájhagyományban és a krónikákban, no meg az ókori görög irodalomban - mindenek előtt Homérosz Iliászában és Odisszeájában - emlékeztek meg e vidékek dicső múltjáról, e történeteket azonban maguk a görögök is csupán kitalált históriának tartották.

A korszak tárgyi emlékeinek felfedezését egy megszállott német kereskedőnek, Heinrich Schliemannak köszönhetjük. Schliemann korai ifjúsága óta vakon hitt a legendák igazságában, melyekhez később is makacs kitartással ragaszkodott. Ásatásokat szervezett, melyek sikerében a tudós világ soha nem hitt igazából. Kitartó következetessége és ember feletti fáradozásai 1870-ben végre meghozták az óhajtott sikert.

Schliemann előbb a hissarliki dombon Homérosz Trójájának romjait találta meg, majd néhány évvel később, 1876-ban a peloponézoszi Mykénén a Tróját ostromló fővezér, Agamemnon főhadiszállását tárta fel. 1884-ben Tirynsz erődjét ásta ki a földből. Felfedezéseivel az egész világ előtt bebizonyította, hogy a trójai háború megtörtént esemény volt. Ennek hatására indult meg Kréta szigetén is a kutatás. Minosz krétai király nyomait keresve 1900-ban az angol Arthur Evans feltárta Knosszosz palota-együttesének maradványait, majd egy francia kutatócsoport a sziget más, földben rejtőző ókori emlékeit is felfedezte. Ma már nem szorul bizonyításra, hogy Kréta és Mykéne történelemének ismerete nélkül sem a térség későbbi története, de építészeti fejlődése sem tanulmányozható.

Kréta szigete a Földközi tenger keleti részén fekszik, nagyjából egyforma távolságra a peloponézoszi félsziget , Kis-Ázsia és Egyiptom partjaitól. A sziget szerencsés elhelyezkedése tette lehetővé, hogy az itt élők ellenőrzésük alá vonják a Kr. e. 3 évezredben kibontakozó Földközi tengeri kereskedelmet. A kereskedelem vált aztán a sziget gazdagságának és kultúrájának egyik fő forrásává.

A krétai életre mindig a nyitottság és a köznép viszonylagos szabadsága és jóléte volt a meghatározó. Mindez a sziget építészetét is nagyban jellemezte. Az építészeti korszakokat "palotakorokra" szoktuk bontani, jelezve ezzel, hogy a fejedelmi palota és az a köré települő város megépítése és fejlesztése volt a krétai építészet legfontosabb feladata. Ezzel szemben templomot alig építettek, csupán egy-egy szentélyt állítottak fel. A krétai világkép alapját a természethit adta.

Az első palotakorszak emlékeit Kr.e. 1700 körül földrengés pusztította el. Homérosz története a második palotakor idejében játszódtak (17-15. évszázad Kr. e.). A palotákat a terep adottságaihoz igazodva, laza, oldott tömeggel, a rendeltetésnek legjobban megfelelő alaprajzi elrendezéssel építették. Ami az ókor más építészeti alkotásaitól alapvetően megkülönbözteti ezeket az épületeket, az a külső tér és természet felé való nyitottságuk, a nyílásokkal gazdagon ellátott külső homlokzatok.

A korszak egyik jellegzetes épületegyüttese a knosszoszi palota (26. ábra), (6. kép). A palota központjában 30x55 méteres nagy belső udvar helyezkedik el, ennek nyugati oldalán voltak a reprezentatív helyiségek - trónterem és két, középen két-két pillérrel alátámasztott térség - talán szentély vagy más, kultikus célokat szolgáló helyiség. Az épület több emeletes volt. A trónterem felett fogadótermek, máshol raktárak és a palota személyzetének lakóhelyiségei voltak találhatók. Maga a királyi lakosztály az udvartól délre kapott helyet, több szinten. Az egyes szinteket sajátos kialakítású lépcsőterek kötötték össze, ezeket oszlopfolyosókkal szegélyezett világító udvarok gazdagították. A palota helyiségeit fények, árnyékok, sajátos átlátások, különös térkapcsolatok gazdagították és adtak a belső terek sorának emberséges, barátságos hangulatot.

Érdekes az oszlopok kialakítása (27. ábra): törzsük alulról felfelé vastagodik: a gerendák megbízható, jó feltámasztását párnaszerű, gyűrűs fejezet és négyzetes átmeneti tagozat - abakusz - biztosítja. A szerkezeti megoldás láthatóan a függőleges és vízszintes tartószerkezet jó kapcsolatát szolgálta. Az oszlopok ilyenforma kialakításának azonban bizonyára más, eszmei jelentősége is lehetett, hiszen ez a jellegzetes oszlopforma a kő kapuk feletti teherelhárító kőlemezen, két oroszlán között is megjelent.

A krétai települések gazdag alaprajza Elő-Ázsia legkorábbi településeire - Catal-Hüyük - hasonlít. Hiányoznak a településszerkezetből a kitüntetett irányok, tengelyek, utcák és terek. Az épülettömegek a maguk természetes formájában és változatosságában kapcsolódnak egymáshoz és a környező tájhoz. A lakóházak építőanyagai is egyszerű, természetes anyagok voltak. Általában favázas épületeket építettek, a gerenda- és oszlopközök kitöltésére agyagot vagy tört követ használtak.

A mykénei építészet a 14-13. században érte el fejlődésének csúcspontját. A peloponézoszi félsziget lakói minden valószínűség szerint keleti irányból, Kis-Ázsiából érkeztek: újabban feltételezik, hogy a görögök betelepedésének első hullámával érkeztek. Körülményeik, letelepedési helyük merőben más volt a krétaiaknál és ez meghatározta társadalmuk felépítését, szokásaikat és építészeti stílusukat is. A félsziget mostohább viszonyai között zárt és szigorú katonai felépítésű társadalmi rend alakult ki. Kapcsolatuk Krétával igen szoros volt. Sok mindent átvettek a szigetlakók kultúrájából és életszokásaiból és azt sajátos körülményeikhez alkalmazták.

Az építészet feladata a magaslatokra épített vár, erődített település megépítése volt. Emellett jelentős sírépítményeik is fennmaradtak ebből a korból. Utóbbi legismertebb emlékei a mykénei vár (28. ábra), (7. kép) közvetlen közelében található fejedelmi sír, mely Atreusz kincseskamrája néven vált ismertté. Míg a megalitikus kor Európájában általában közös sírba temetkeztek, addig Mykénében - elő-ázsiai és egyiptomi mintára - ismét egy-egy kiemelkedő egyéniség számára építettek monumentális síremléket. Atreusz kincsesháza kör alaprajzú kőépítmény, lefedése álboltozat - azaz egymás fölé előrenyúlóan - konzolosan - rakott, felfelé szűkülő, gyűrűs kősorok, melyek kiálló éleit aztán a kövek gondos megfaragásával sima, íves felületté alakítottak.

A méhkaptár formájára emlékeztető sírépítmény 14,5 méter átmérőjű, magassága 13,2 méter: önmagában is csodálatot keltő méretű építmény. Ami azonban még fontosabb, térhatása újszerű, igazi térélmény forrása. A korábbi időkben az építészeti terek mindig zárt és kötött formájúak, jól érzékelhetően az építmény tömegéből kivájt "üregek". Atreusz kincsesháza fölé vékony burokként borul a szépen megformált, kváderkövekből összeillesztett álboltozat, mely lényegében a monumentális hatású teret burokkal vonja be. A tér tehát már nem következménye, sokkal inkább előidézője az építészeti formának. Hasonló szemléletű formálással csak sokkal később, a római birodalom késő időszakában találkozunk majd Rómában, a Pantheon épületén.

A mykénei várakat mindig magaslatra építették (29. ábra). A falakat három métert is meghaladó méretű kőtömbökből rakták össze, az erődítések fala sokszor a hét-nyolc méteres vastagságot is meghaladta. A szóhagyomány úgy tartotta, hogy e köveket földöntúli lények, "kyklopszok" rakták össze, innen a "ciklopfal" a kőfal ma is használt megnevezése. A kapuk előtt falszorost alakítottak ki, két oldalon álboltozattal fedett, kétoszlopos tornáccal: ezt a megoldást később a görög várak építői is átvették (propylaia). A legjobb állapotban fennmaradt várat Tirnysz városában találjuk (30. ábra).

A mykénei lakóház alapformájából alakult ki a megaron, a paloták reprezentatív dísztermének típusa. Egyterű, kő alapokra szárított téglából rakott építmény volt, közepén tűzhellyel, felette nyílással, mely valószínűleg a füst elvezetése mellett a belső tér megvilágítását is szolgálta. A korai görög építészet a megaron formáját pontosan átvette: a típus a görög templom közvetlen előképévé vált.

A mykénei társadalmat Kr.e. a 13. században a dór törzsek benyomulása sodorta el. A dórok építészete már a görög ókor történetének része: a görögök letelepedése a Peloponézosz félszigetén Kr.e., a 12. században vette kezdetét. A Balkán félszigeten a három görög törzs telepedett meg: a korintoszi földnyelve és a Peloponézosz keleti része dór uralom alá került, Attika és a közeli szigetek a jónoké lettek, a nyugati területek pedig nagyobb részt az eoloké.

A letelepedés utáni évszázadokban gyors egymásutánban megindult az egyes görög törzsek kirajzása. Először a közeli szigeteket népesítették be, majd Kisázsia nyugati partjait. Ezek a területek gyorsan beleépültek a görög társadalomba és kultúrába. Mivel a meghódított vidékek sem látszottak elégségesnek a letelepedésre, ezért a fokozódó földhiány egyre nagyobb ütemben gyorsította a "kolóniák" kialakítását, a gyarmatosítást. A "fejlett" Kisázsia meghódítása után a kevésbé kultúrált "nyugat" benépesítése is megindult. Az első nyugati telepesek Itália déli részé, Nápoly környékén telepedtek le, majd Szicíliában is megindult a városalapítás.

Nagyjából a Kr.e. 7. évszázadra kialakult "Nagy-Görögország" területe. Ezután ismét kelet felé terjeszkedtek a görögök: ennek fő iránya ezúttal a Fekete-tenger partvidéke volt. Az ókori Görögország fénykorában már megközelítőleg ezerötszáz városállam létezett. Ezek mindegyike független társadalmi és kulturális egység volt, szabad görög polgárok önként vállalt szerveződése. A görög városok együttműködését egy-egy fontos, mindenkit érintő esemény - így a Kr.e. 776-tól négy évente megrendezésre kerülő olimpiai játékok - vagy rosszabb esetben az idegen barbár törzsek támadásai "aktivizálták". Ilyenkor a városállamok laza politikai és gazdasági szövetsége igazi "nemzet-állammá" alakult, amely hosszú időn át sikerrel vette fel a harcot a betolakodókkal.

Az ókori görögök és az őket megelőző elő-ázsiai és egyiptomi kultúrák között a világról alkotott kép tekintetében is nagy különbségek voltak. A korábbi kultúrák esetében nagy szerep jutott a papságnak. Lényegében az ő dolguk volt a világ megismerése: tudásokra, ismereteikre kínosan vigyáztak, azokat soha nem osztották meg az emberekkel. Görögországban a tudás demokratizálódott, a megismerés minden polgár elemi jogává vált. Sajátosan új és emberséges világkép alakult ki, melyet Pythagorasz és követői egyfajta "számelmélet" formájában foglaltak össze.

A görög világmodell lényege, hogy a minket körülvevő világ első látszatra áttekinthetetlen és zavaros: a "káosz" világa csak akkor válik értelmezhető, ha annak számszerű összefüggéseit megismerjük. A jelenségek kusza világába a "forma" visz rendet. A jelenségeket önálló formájuk - megformáltságuk - teszik értelmezhető, kerek egésszé: a "kozmosz" nem más, mint az egymás mellett létező formai egységek jól áttekinthető, harmonikus egysége. Így válik - hála a létező formák megismerésének - a káosz "kozmosszá", a zűrzavar jól áttekinthető, kerek és önmagában zárt világmindenséggé.

A forma pedig - vélték az ókori görögök - mindig arányokat és viszonyításokat jelent. Utóbbi pedig mindig lemérhető és számokkal pontosan leírható, majd rendezhető és értelmezhető. A világ tehát a számokra felaprózott jelenségek összessége, ebből pedig az következik, hogy a jelenségek számjegyekkel "felírhatók". (Ma ezen az elven működik a digitalizálás és maga a számítógép is.)

A fenti szemlélet már régóta ott lappangott a görög emberek szemléletében, és azt az érzést erősítette, hogy a természet harmóniája nem más, mint a természeti jelenségek ésszerű rendje, a természetben működő erők egyensúlya, mozgások kiegyenlítődése, tehát a tökéletes nyugalom. Pythagorasz nem tett mást, mint korának jellegzetes szemléletét számokba foglalta.

Ma már tudjuk, hogy a körülöttünk lévő világ teljes megismeréséhez ennél is több kell. A görögök világszemlélete ismeretében mindenesetre a görög művészet és építészet könnyebben megérthető és magyarázható. A művészeti alkotás feladata a világegyetem harmonikus rendjének megmodellezése és bemutatása. Mindehhez viszonylag kevés, jól megválasztott témára volt szükség. Így választotta ki magának a szobrászat az sportot űző férfi alak, az atléta témáját. Hasonló módon vitte tökélyre tudását az építészet a görög templom - ezen belül is a dór templom - hibátlan megformálásával.

A görög templom alapformáját - hasonlóan a korábbi korok építészetéhez - a lakóház alaptípusából fejlesztették ki. A görög templom azonban nélkülözi a titokzatosságot, áttekinthetetlen misztikát: "mondanivalója" - üzenete - az istenekhez méltó tökéletesség térben és formában történő kifejezése. A legegyszerűbb templomtípus egyetlen, négyzetes alakú belső térből és ehhez ajtónyílással kapcsolódó előtérből áll - nagyon hasonlóan a már ismertetett mykénei kori fejedelmi lakóház típushoz, a megaronhoz. A négyzetes belső térben - naosz - helyezték el az isten szobrát. Az előteret a naosz két, kifutó oldalfala és a falvégei (ante-pillér) között elhelyezett két oszlop támasztotta alá. Az előtér elnevezése: pronaosz, az elrendezést megnevezése: "in antis".

Esetenként az apró templomépület hátsó, bejárattal átellenes homlokzatához is tornácot építettek (amphiantisz). Gyakran a falvégek elé még egy sor o

[link]

[link]