Ezek a részletek miért humorosak Rejtőtől (konkréteat légyszi :D)?

A)

„Ámultan mentem mellette a lépcsőn…

A falak teljes nagyságában fényes, berakott kockákkal készült festmények. Mivel sokat forogtam jobb körökben, tudom, hogy az ilyen falfestményeket gobelinnek nevezik. A falból mindenféle világító karok álltak ki, és a mennyezetet domború virágminták díszítették, úgynevezett freskók. Ha ezek lehullanak, és piszkosak lesznek, akkor bármelyik múzeum magas árat fizet értük.”

B)

„– Négy év előtt törölték a hajóskönyvből. Miért?

– A révkapitány kigyulladt a jelenlétemben…

– Bántalmazta?

– Mindössze egy égő lámpát dobtam rá.

– Miért?

– Egészség elleni kihágással vádolt. Azt állította, hogy beteget hoztam a hajóra.

– És nem volt igaz?

– Alázatosan jelentem, nem vagyok orvos.

– De a révkapitány azt mondta, beteg az illető.

– De a révkapitány sem orvos.”

C)

„Mély lélegzetet vettem, amikor ismét megsimította arcomat a jóságos, délelőtti napfény…

És szabad voltam! Istenem, csak azt add, hogy soha többé ne kerüljek ide vissza. Haljak meg szabadon a sivatagban, vagy a tengeren, hideg, sós hullámokban, esetleg egy gyors sárgalázban (de, ha szabad választanom, mégis inkább a szabad ég alatt, és lehetőleg nem borús időben), csak ide ne kerüljek vissza, ahol hűvös tekintetű emberek kérdeznek homályos szobákban, és azután visszakísérnek a pincébe, arccal a fal felé…

Milyen boldogító, gyönyörű hang: egy villamos csilingel valahol a közelben…”

D)

„Nem vagyok babonás. Felvilágosult neveltetésem korán eloszlatta a boszorkányokban és kísértetekben hívő ember szellemi tévelygését. Nem vagyok egy cseppet sem babonás, pedig láttam egy ködös éjszakán Fekete Tomot, a fejetlen kapitányt, a hajóján. Ezzel a két szememmel láttam, még köszönt is nekem, udvariasan biccentett a puszta nyakával, és ennek dacára nem vagyok babonás.”

E)

„– Mi? – kérdezte Hopkins. – Ez a Senki Alfonz ritka fi ú…

– És én?

– Te egy marha vagy, hóóó…

Mit feleljek egy ilyen műveletlen alaknak? Hány iskolája lehet ennek?

Egy árnyas helyen leállította a dakari kenyeres-kocsit, és ment, hogy betegei számára diétás vacsorát lopjon valahol. (…)

Egyszer csak egy parasztruhás nő jön mellém. Valamelyik kantinosné lehetett…

– John… – súgta.

La Rochelle grófnő állt előttem.

– Drága – hebegtem meghatva, amikor végre szavakat találtam. A kezét szorongattam meghatottan.

– Csitt!... veszélyes játékba kezdtem magáért… – suttogta.

– Hogy tehette…

– Szeretlek…

Át akartam karolni szokott férfias, de gyengéd módomon…”

F)

„Olvasottságomat anyai ágon szereztem. A Genovéva című megható történet volt az első könyv, amelyhez hozzájutottam, és az évek során többször is elolvastam. Később a kezembe került a Gil Blas című munka, és a Sing-Singben tízszer is átfutottam Lohengrin, a hattyúlovag históriáját. Ez a mélyenszántó történet végképpen átformálta a gondolkodásomat, midőn megértettem a mű örök tanulságát: hiába titkolod a múltadat. A nő előbb-utóbb rájön, és te röpülsz, mint egy hattyú.”