Mivel a suliban a tanár "nagyon jól magyaráz", hogy kell adatbázist tervezni? illetve mi az a Pilot, és hogyan kell egyáltalán neki kezdeni?
Megmondom őszintén, hogy életemben nem hallottam az adatbázisokkal kapcsolatban arról, hogy "pilot", milyen szövegkörnyezetben szerepel?
Arra mondjuk, hogy "pilot projekt", amely egy minimális, de működő változaton (pl. adatbázison) bemutatja, hogy hogyan fog majd működni a termék (vagy itt: adatbázis). Erre gondolhatott a költő?
Adatbázist úgy kell tervezni, hogy először is meghatározod azokat a dolgokat, amelyeket az adatbázisban akarsz tárolni (itt sokat segít, ha otthon vagy az objektumorientált tervezésben is), tehát pl. "tanár", "diák", "autó" stb. Mindennek külön adattáblát kell tervezned, ha tehát van tanárod meg diákod, akkor kell egy tanár meg egy diák tábla.
Ezek után meghatározod, hogy mely objektumnak milyen attribútumai vannak, így pl. a diáknak lehet életkora, osztálya, szakja, neme.
Az adatbázis normalizálni kell, ami azt jelenti, hogy az ismétlődő elemeket külön táblába kell kiemelni, pl. a fenti példából az osztály (1A, 1B, 2A stb.) sok gyereknél fog ismétlődni, emiatt érdemes egy külön osztály adattáblát készíteni.
Ezek után meghatározod az attribútumok (mezők) adattípusait, pl. CHAR(100), INT stb. Minden táblához készíts egy primary key-t (pl. 'id'), és hozd létre a táblák közötti kapcsolatot, pl. ha az osztálynak külön adattáblája van, akkor a diák táblában az osztály helyén legyen egy foreign key amely a megfelelő osztályra mutat.
Az egészet érdemes pl. UML-lel ábrázolni, hogy hogy néznek ki az adattáblák.
"Arra mondjuk, hogy "pilot projekt", amely egy minimális, de működő változaton (pl. adatbázison) bemutatja, hogy hogyan fog majd működni a termék (vagy itt: adatbázis). Erre gondolhatott a költő?'
Pilotról csak ennyit íert a tanár:
A pilot megvalósításban legalább három releváns és tesztadatokkal feltöltött táblának, adatfeltöltő és -megjelenítő űrlapoknak, 8-10 lekérdezésnek és két jelentésnek kell lennie.
De mivel nem is érintettük még azt sem tudjuk hogy mi ez. Így próbálok infót gyűjteni, mivel az osztályból senki nem tudja.
Igen, akkor a tanár annyit ért ez alatt, amit írtam: hogy ez egy kis, bemutató projekt. Ne foglalkozzatok a pilot szóval.
Szóval minimum három táblát kell létrehozni SQL-ben a CREATE TABLE paranccsal, így: [link]
Például így: [link]
A lényeg, hogy mind a három tábládnak legyen primary key-je, és a táblák legyenek összelinkelve foreign key-vel. Konkrétan mi a téma amúgy?
semmi. 0 infóval 0 tananyaggal 0 segítséggel csináld meg a beadandót. adatbázisnál is 0 infó 0 tananyag 0 segítség csak csináld meg.
Órán is csak azt csináljuk ezt húzd ide ezt kapcsold ide ez így jó, de mire oda nézel már mást csinál, órán kb. csak lessel mint juli a moziban mert semmit nem értesz, meg nem tudod követni
Akkor gondolom ez középiskola és Accessben kell valamit alkotni?
Van egyáltalán kiadott téma, vagy bármiről szólhat az adatbázis?
Oké tehát akkor ez a videó 15 percben, tört de azért annyira nem idegesítő angolsággal végigmutogatja, mit kell csinálnotok: https://www.youtube.com/watch?v=hgq4uRZulJE
Találj ki valami jó témát magadnak, pl.
kennel
kutya
fajta
(egy kennelbe több kutya tartozik, és minden kutyának van egy fajtája) és hozz létre három adattáblát, pl.
kennel
id INT (elsődleges kulcs)
nev VARCHAR(100)
cim VARCHAR(100)
kutya
id INT (elsődleges kulcs)
szuletesi_ev INT
nev VARCHAR(100)
kennel_id (idegen kulcs)
fajta_id (idegen kulcs)
fajta
id INT (elsődleges kulcs)
nev VARCHAR(100)
Tessék baromi egyszerű, ezt össze kell kattintgatnod Accessben, utána egymáshoz rendeled a táblákat mint a videón és már csak riportot generálnod kell megtanulni, ami szintén atom egyszerű. Minden IS fent van a youtube-on.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!