Valaki ír nekem fogalmazást?

Szeptemberben amikor elkezdődött az iskola, nagyon örültünk egymásnak. Bíztunk benne, hogy most már nem lesz több akadály, nyugodt körülmények között tudunk tanulni.

Sajnos tévedtünk! A járvány ismét belopózott közénk, a napjainkba, a heteinkbe a hónapjainkba. Az iskolák átálltak a távoktatásra. Igaz, a tanárok sem voltak felkészülve arra, hogy hosszú hónapokon keresztül kell online oktatniuk. Mi gyerekek be lettünk zárva a négy fal közé. Nagyon nehéz volt úgy tanulni, hogy még a visszakérdezés is gondot jelentett. A géppel beszélgetni nem volt egyszerű. Láttam a tanáraimon, hogy ők sem igazán tudják értékelni a diák "esetleges" szorgalmát. Sokszor akadozott a vonal, nem tudtunk belépni az adott felületre. Nagyon nehéz volt így a tanulás. Hiányoztak az osztálytársak, a barátok, a közös hülyeségek. Elmaradt a vidámság és már csak sóvárogva néztünk ki az ablakon, hogy mikor lehet talán egy kis sétára kimenni az udvarra, vagy a térre. Megviselt engem személy szerint ez az egész járvány és a vele járó tiltások. Tudom, a tanárainknak sem volt könnyű, de így nem lehet megtanulni szinte semmit. Ez nagyon kevés egy gyereknek. Már előre félek az ősztől. Nemcsak a járvány miatt, hanem az elmaradt tananyagok számonkéréseitől. Keveset tanultunk. Sok türelemmel és járvány nélkül, segítő tanárokkal talán sikerül.

Most jön a szünet, megfogadtam, hogy minden tantárgyat visszanézek, visszaolvasok, hátha segít. De most itt lesz a nyári szünet, lehet örülni, vidámkodni a barátokkal. Bizakodva gondolok az őszi iskolakezdésre. De addig nyár! szünet! vidámság!