Más is csalódott a szüleiben felsőoktatás miatt?

Kezdem azzal: ha odáig jut a lányom, támogatni fogom a továbbtanulását, de...

Költségtérítésest én sem fogok fizetni! Ha van egy álma, tanuljon úgy, hogy felvegyék! Tegyen emelt érettségit, menjen nyelvvizsgára, ha kell, ezekhez magántanárt fizetek!

De dolgozzon meg a céljáért, ne úgy álljon hozzá, hogy minek, majd anyámék fizetik...nem, nem fizetik! Kollégiumot, albérletet, étkezést, megélhetést igen, tandíjat nem!

Ha nem elég a pontja, másodikként jelöljön meg olyan iskolát a szakterületen belül, ahová elég lesz!

Ha úgysem elég, végezzen el egy OKJ-t, vagy menjen el dolgozni, közben tegyen le egy javító érettségit, aztán jelentkezzen újra!

Ha nem tud várni, menjen el iskola mellett dolgozni, keresse meg a tandíjra valót!

Nem azért, mert sóher vagyok, addig biztosítom a megélhetését.

De ha mindent alá tolok, soha nem fog megtanulni dolgozni az álmaiért, és egy életképtelen felnőtt lesz belőle. Azt meg nem akarom!

# 12

Tehát MINDENT fizetsz, KIVÉVE a tandíjat, mert abból tanulja meg, hogy dolgozni kell az álmaiért?

Ha költségtérítéses képzésről van szó, akkor meg tudom érteni a szülőket.

Félévente félmilliót nem mindenki engedhet meg magának, főleg céltalanul.

A jó tanuló hallgatókkal szemben óriási diszkrimináció önmagában is az a fajta lehetőség, hogy pénz ellenében kevesebb pontszám is elfogadott.

Persze az intézménynek jó, mert több a bevétele, az oktatóknak is adott a kellő leterhelés.

Még adott esetben át is bukdácsolgat valahogy az illető.

Csak amikor majd elmegy állásinterjúra, az ilyeneket már ott megeszik reggelire...

Utána meg megy a sírás, hogy diplomás munkanélküliekkel van tele a világ.

Pedig van jobb megoldás is: Be kell iratkozni 1 vagy 2 éves okj-s képzésre a releváns szakmában, hogy valami gyakorlati ízelítő is legyen. És ha jelentkezik újból 1 vagy 2 év múlva felsőoktatásba, még be is kerülhet államira, mert azért lehet összeszedni még többlet pontokat, akinek csak néhányon múlt.

Közben megszereti esetleg még a szakmát is, amikor meg el kell menni a céghez, látni fogják rögtön, hogy na ennek van egy kis rálátása a dolgokra, meg jó érzéke a szakmákhoz.

Az a baj egyébként az egész felsőoktatással, hogy azért mennek sokan, mert gondolják majd jól fizet. Aztán jön a pofáraesés, mert divatszakoknál nem lesz álláslehetőség, a komolyabb szakoknál meg kiszórják őket 1-2 félév után...

ma 16:34

Majdnem 30 vagyok, 20 éves korom óta dolgozok, és mondd csak, mit tanuljon meg? Tanultál már egyetemen? Engem tönkre tett az első szakom, és a munka utána megfelelt egy nyári szünetnek.

Támogatnám a gyerekemet, amennyiben tudom. Ennek egyértelműnek kéne lennie.

Komolyan, Keménykedők. Ti szerintem azon szülők közé tartoztok, akik szivetek szerint még a szülőcsatornában is visszatartanátok a gyereket-hagy szenvedjen a büdös kölke-, mert kemény az élet, tanulja meg, hogy mindenért meg kell dolgozni...

No comment..Egy szülőnek nem ez a dolga, halkan megjegyzem...

#16: igen, ilyen kegyetlen anya vagyok. Fizetek neki albérletet, kaját, mindent, de aljas, galád, kegyetlen módon elvárom, hogy ha egyetemre akar menni, akkor tanuljon úgy, hogy bejusson államin! Vagy érje be egy olyan egyetemmel, amihez elég a tudása, és a szorgalma!

Elárulom: bejutni a legkönnyebb! Akinek a tudása, vagy a szorgalma nem elég a bejutáshoz, annak a diplomához se lesz elég!

Szerinted mi a szülők dolga? Mindent a gyerekük segge alá tolni? Nem inkább, hogy segítsék, de úgy, hogy ezzel normális értékrendet közvetítsenek?

Inkább legyen egy pipogya, életrevalótlan senki, aki azt se tudja, hogy érheti el a céljait?

Ha ma ez az elvárás, beismerés, rossz anya vagyok. De inkább, mint a fenti verzió!

#17:

Neked komoly zavar van a fejedben. Képzeld el, minden megvalósítható egyszerre. Lehetsz jó szülő úgy is, hogy segíted az előre jutását-támogatod, fizetsz, stb.-, és mégsem lesz pipogya. A lányom 431 ponttal bejutott egy neves egyetemre, államira. Támogatjuk mindenben, de ő önálló keresetet akkar, így most is dolgozik, napi 9-10 órát vendéglátásban. Pedig nem kéne neki, mert megtehetné, hogy meresztgeti egész nyáron. De ő saját keresetet akar. Úgy gondolom, csak nem b*tam el annyira a nevelését.

Ja, és 4.36-os átlaggal zárta az első évfolyamot. Bejutni sem volt egyszerű a szakjára, de képzeld, benn is maradt:-))

Két dolgot kevertek itt: a rossz szülői viselkedést, és a fizetős tanulmány támogatását. Gondoltatok arra, hogy az is megoldható, hogy egyikben sem vesznek részt a szülők? Szerintem az, hogy nem fizetik a szülők a költségét a tanulmánynak, önmagában egyáltalán nem baj, és nem mindenképpen elítélendő nevelési forma. Engem a kérdező történetében is az fogott meg, hogy a szülők mondhatni kinevették, amiért ő egyetemre akart menni ilyen feltételek között, magára hagyták, nem nyújtottak semmiféle támogatást. Pedig elég sok lehetőség van a megfelelő támogatás, és a költségek nem fizetése között. Tegyük fel, a gyerek bejut államilag támogatottra. Ettől a szülők viselkedése nem változott volna, ők továbbra se lennének megértőek, a kocsit ugyan úgy megvették volna, és ha szüksége lett volna valami más, de értelmes és megtérülő okból pénzre a kérdezőre, talán arra sem adtak volna. Ebből következik: nem az önköltséges képzés a lényeg. Az a szomorú helyzet, hogy rengeteg szülő nem foglalkozik megfelelően a gyerekével, nem törődik az érzéseivel. Nekem is van olyan ismerősöm, aki depressziós volt úgy, hogy a szülei észre se vették, minden nap csalódás éri őt a szülei miatt, állandóan csak veszekednek vele, emiatt pedig már érzelmileg független tőlük. Ez egy társadalmi probléma, és ezen a téren szerintem nagyon nem teljesít jól Magyarország. A szüjjé má egy magyart politika helyett becsüld meg a gyerekedet sokkal többet érne.

Én úgy vélem, minden szülőnek képesnek kell lennie higgadtan elmagyarázni a gyerekének, hogy ha valami nem lehetséges, akkor miért nem, miért járnak jobban más dologgal, mit lehet mégis tenni a cél elérése érdekében később, milyen alternatívák vannak. Ha egy családnak tényleg nem megengedhető a tandíj, akkor ezt tudni kell elmagyarázni, sőt, magának a gyereknek kell tudnia, hogy ez a helyzet, önmagától kell jobban küzdenie a jobb teljesítményért, hogy ő is segítse a családja helyzetét. Itt mondjuk nem ez volt a helyzet, de ennek ellenére nem látok rosszat abban, hogy egy amúgy már felnőttnek titulálható, egyetemre készülő ember nem lenne képes elfogadni, hogy ez a helyzet. Ebben a korban már tényleg meg kell érteni mindenkinek, hogy az élet nem egy habos torta, nem tesznek elé mindent készen, hanem tenni kell érte.

Ha megteheti a család, hogy fizeti az önköltséges tanulmányokat, meg kellene-e tennie? Szerintem igen. A tanulás költsége mindig megtérül. Az egyetemhez viszonyítva az érettségi pontja nem igen számít. Nyilván nem jön rosszul, ha kitartó a gyerek, és emiatt jobb eredményt ér el, de lehetséges, épp azért teljesítene jobban az egyetemen, mert ott már azt csinálhatja, amit szeretne, jobban tud haladni másféle közegben.

Én mindenesetre a saját gyerekemnek azt mondanám, hogy fizetem egy évig a tanulmányait (ha kell, akár kölcsönből), de érettségizzen újra, érjen el jobb eredményt, és jövőre ugyanarra a szakra, de államilag támogatottra jelentkezzen, akkor beszámítják a tárgyait. Az egyetemista gyerekemtől elvárnám, hogy egy évnyi tanulmány után ős is lássa be, az egyetemhez képest az érettségi könnyebb, ezért megéri még egy kicsit tanulni ahhoz, hogy megkímélje a családot milliós kiadásoktól, ha egyszer lenne lehetősége jobban teljesítve bejutni a támogatottra. És hát mi másért menne egyetemre, ha nem azért, mert tanulni, jobban teljesíteni, sikeresnek lenni akar? Támogatnám abban, hogy amit nem tudott jól idén, azt átnézzük, keresek neki tanárt vagy ismerőst, akivel átbeszélheti a kérdéses dolgokat. Maximum pár kredittel kevesebbet vesz fel az első évben, akkor jut ideje erre is.

Aki egyetemre akar menni, annak mindenáron elsőnek teljesítenie kéne? Kétlem. Nem csak az érettségi eredménye számít az életben, hanem a támogatás is. Noha nem kell már elkényeztetni a gyereket, mégis, ha érzi, hogy kap támogatást, akkor sokkal több ereje lesz jobb teljesítményt elérni az életben, mintha amiatt kell szorongania, hogy azt mondja mindenki, ő semmire nem képes, nincs lehetősége, oldd meg magadnak. Nyilván egy értelmes szülő ezt nem az egyetemi jelentkezési eredmények kiderülése után kezdi el, hanem alapból jól tanítja gyerekkorától kezdve a gyerekét, és már alapból jó eredményt érne le, vagy tenne azért, hogy elérhesse a jobb eredményt, így alapból nem jönne elő ilyen helyzet. Szerintem a szülőknek tudniuk kell felmérni még az érettségi előtt a gyerekük teljesítményét, és eszerint meghatározni, be fog-e jutni, vagy szükség van még további támogatásra, hogy sikerüljön bejutni neki. Szerintem éppen ez az, amit itt egy másik kommentelő is mondott: nem arról van szó, hogy aki nem kap állami ösztöndíjat, az egy rossz gyerek, és leszidná, megbüntetné, semmiben sem támogatná, hanem fordítva: annyi támogatást meg akar neki adni, hogy meglegyen minden lehetősége megfelelően felkészülni az érettségihez ahhoz, hogy jó pontszámot érjen el. Egy szülőnek az is kötelessége, hogy hajszolja a gyereket, tehát rá kell vennie, hogy ezekkel a lehetőségekkel éljen is. De nem ökörré. Egy idő után, és az érettségi pont jó mérföldkő ehhez, saját lábán kell megállni. Ha tényleg megkapott minden lehetőséget (tudom, hogy a kérdező esete más, most általánosságban beszélek), de nem élt vele, akkor lehet, azt tanácsolnám neki egy hosszas beszélgetésben, hogy csak a jobb érettségijét támogatom, még egy évig eltartom itthon, szerezzen olyan pontszámot, ami elég a támogatásra. Nem szeretnék ilyen szülő lenni, mert úgy vélem, aki ennyire nemtörődöm, pedig minden lehetősége megvan, ott is a szülő a hibás, mert még korábban, a gyerekkorban nem szoktatták rá a megfelelő szorgalomra, vagy éppen nem reális, képességeinek megfelelő célokat tettek elé. Ezen pedig, úgy vélem, a szülők neveléssel kellett volna, hogy változtassanak. A gyerekemnek mindent meg akarok adni, foglalkozni akarok vele, azt akarom, hogy sikeres legyen. Nem akarom kinevetni az elképzelése miatt.

Bocsi kérdező, eléggé elkalandoztam. Szerintem nem számít, hány ember járt úgy, mint te. Biztos, hogy vannak még ilyen emberek. Nem búslakodni kell a szülők miatt, hanem megkerülve őket tenni azért, hogy a céljaidat elérd. Neked ez lehet nehezebb lesz, én szorítok neked, hajrá!