Miért csinálja ezt?
Most vagyok nyolcadikos, a suliban még egy volt a véleményünk viszont én humánra akartam menni, de ő erősködött a nyelvi előkészítőben (csak nyelvi előkészítő van ebben a suliban, emelt amgol nincs, és nagyon szerettem volna ebbe a suliba menni). Ez decemberben még bennem és nagyrészt benne is úgyvolt, hogy humán lesz első helyen, aztán amikor sorrendet kellett írni a NYEKet íratta be velem. Ezután többször célozgattam, szóltam neki, hogy írjuk át a sorrendet, a humán legyen első helyen, de ő nem, mert a NYEK jobb lesz nekem, és ő jobban tudja mi a jó nekem. Volt amikor konkrétan kimontam,hogy nem akarok NYEKbe menni, hanem humánba, erre elkezdett kiabálni, hogy miért nem jó nekem a NYEK, miért vagyok ilyen hülye. Ez utáni napokban nem nagyon mondtam neki a sorrend cserét. Mondtam neki, hogy nem szeretem az angolt. De tényleg, órákat tanulok kis dogára, tz-re és így is max 4-es lesz. Félévkor azért voltam 5-ös mert elképesztő mennyiségű szorgalmit csináltam, de az összes dogám 4-es,3-as.
Ami ma történt. Anyám ismeri az egyik tanárt a gimiből, és mondta, hogyha megtud valamit szólni fog nekünk. Én mondtam anyámnak, hogy ha ő mwgtudja nekem ne mondja el, mert én szeretnék egy kicsit izgulni. Erre ma hazaértem és anyám kiabálja hogy felvettek a NYEKbe. Tudom hogy hálátlannak tűnhetek, és vannak akik bármit megadnának azért hogy bekerüljenek a NYEKbe, de akkor nem akadályozom őket. Valaki miattam nem jutott be, pedig tényleg szeretnének oda menni. Egész nap rossz kedvem volt, ő meg mondja, hogy ők semmiről sem döntöttek apámmal, mert így többre viszem az életben. Nem azért, de annyira nem vagyok hülye. Egyedül az angol az ami nem megy az összes többi tantárgyból 5-ös vagyok. Apám egyáltalán nincs tisztában semmivel, ő csak oda megy anyát erősíteni, de szerintem azt se tudja miről beszélünk. Az ő segítségét nem tudom kérni.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!