Miért felejtem el azt amit megtanultam? 22/L
Figyelt kérdés
Harmadéves egyetemista vagyok és most kezdődött el az új félév, de amit szeptembertől megtanultam azt a vizsgaidőszak után el is felejtettem. Szinte mindig így járok, illetve ha megírok egy fontos zht ami tényleg kell majd a szakmámban azt is pár nap alatt elfelejtem. Már gimiben is így voltam például az angol szavak esetében is.2018. febr. 11. 14:49
1/2 anonim válasza:
Azért, mert nem jó a tanulási technikád. Próbálj ki más módszereket a memorizálásra, illetve ismételj sokat. Érdemes a fontosabb dolgokat akár minden héten újra elolvasni. Olvass utána a tanulás módszertanának és a hosszútávú memória fejlesztésének.
2/2 anonim válasza:
én is így vagyok vele, de szerintem nincs ezzel semmi baj, hiszen ki emlékszik arra amit megtanult...úgy értem pl most megkérdeznék egy harmadéves igazgatásszervezőt, hogy mondja vissza azokat a tételeket amiből elsőben első félévben vizsgázott szóról-szóra úgy ahogy és akkor tudta fogadni mernék, hogy nem tudná.
Vagy szerinted egy jogász ötödéven elmondja a római jog tankönyvet...:-) Egyszer poénból koliban megkérdeztem egy jogász havert és azt mondta ne örüljek már meg :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!