Miért hiszi még mindig azt sok szülő, hogy a hatosztályos gimnázium milyen nagyszerű választás a gyerekének?

Harmincas évei közepén járó általános iskolai tanár vagyok. Lehet, hosszú lesz az írásom, de azzal az intencióval írom le a mondandómat, hogy mint szakember racionális érvekkel alátámasszam sok embernek, mi az, ami a hatosztályos gimnázium ellen szól.

Hogy az elejétől kezdjem, 12 éves voltam, amikor Édesanyám Engem is beíratott az iskolarendszernek ennek a förtelmes formájába. Mint egyedülálló gyári dolgozónő leányát, mérhetetlenül lenéztek. Nem szerettem a közösséget, de mivel Anyám holtfáradtan jött minden nap haza a munkából, megemlíteni sem mertem sokszor a problémáimat. A jegyeim nem romlottak le az általános iskolaihoz képest, de sohasem éreztem ott jól magam. Nem voltam egy közösségi ember, s most is jó pár olyan történetet olvastam itt a Gyakorin, hogy az introvertált tizenéveseket a tanárok is szeretik froclizni. Így volt ez az én időmben is: Az osztályfőnököm folyton nyaggatott azzal, hogy miért nem megyek ilyen meg olyan rendezvényekre, meg azt mondta, hogy ideges vagyok.

Egyik dolog, ami miatt nem tudok a hatosztályos gimnáziumok mellett szavazni, hogy éppen kiskamaszkorban történik az iskolaváltás. Nem ismerem a nyolcosztályos gimnázium tantervét, de talán még az is jobb, mint a hatosztályos, mert negyedik osztályból a gyerek sikerélménnyel távozik, s talán ezért veszi könnyebben az iskolaváltás gyötrelmeit. A négyosztályos gimnáziumnál a tanuló 14 évesen kerül át a másik iskolába, nyilván érettebb ekkor, s talán a tananyag tartalmát is jobban megérti, valamint a társakhoz való viszonyulása is más.

A másik dolog az, hogy ugyanolyan érettségit ad, mint a négyosztályos gimnázium. Nem jelent plussz pontokat a főiskolán vagy az egyetemen. Akkor pedig nem bölcsebb dolog egy szakirányú szakközépiskolában folytatni tanulmányokat az általános iskola után? Ha nyelvvizsgát akar a gyerek, akkor pedig egy nyelvi tagozatos iskolában, ahol ugyan 5 év alatt végez a gyerek, de olyan alapos tudást szerez, hogy a társaihoz képest szinte behozhatatlan, hiszen még a földrajzot, vagy a történelmet is az adott nyelven tanulja. Ha orvos, ügyvéd, pap, történész, vagy biológus akar lenni, nem okosabb egy olyan gimnáziumban továbbtanulni, ahol latin nyelvet is tanulnak? Lehet mondani, hogy haszontalan, mert holt nyelv, amivel nem tudok egyetérteni, mivel én több diplomával rendelkezem, s bizony a tanulmányaim alatt tapasztaltam, hogy bizony jó lett volna tanulni. Nem csupán azért, mert bármely diszciplínában előfordulnak nemzetközi – főleg latin eredetű – szavak, hanem annál az oknál fogva is, mivel olyan világnyelvek alapja, mint a francia, az olasz, a spanyol és a portugál.

A harmadik dolog a tananyag logikátlansága. Emlékszem, hogy magyarból ugyanúgy Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényét tanultuk, mint a hetedikesek, ugyanakkor történelemből az őskortól újrakezdtük az anyagot, így a reformkort és a két világháborút a 12 éves képzés során csak egyszer hallottam. Ha egy gyerek többször hall valamit, is álszentség azt hinni, hogy nincs olyan, hogy egyik fülén be, másikon ki. Nekem is volt, pedig jól tanultam. Én dolgoztam iskolai könyvtárosként egy olyan iskolában, ahol egy magyar-történelem szakos tanár volt az igazgató. A könyvtárban a hetedikes gyerekek megnézték A kőszívű ember fiai című regény filmadaptációját, s közben az igazgatónő magyarázta a film (és a regény) történelmi hátterét. Olyan előadást tartott, hogy le a kalappal. A hatosztályos gimnáziumban pedig ezt a racionalitást borítják fel a már említett logikai bukfenccel. A művészetekből szintén kimaradnak bizonyos fontos mozzanatok egy olyan förmedvénynek köszönhetően, mint a hatosztályos gimnázium a tanuló életéből. De a földrajz, biológia, kémia anyagából is van, amit csak egyszer hall a diák. Egyedül a matematika az, amiből talán többet kap egy olyan tanuló, aki hatosztályos gimnáziumba jár. Eretnekségnek tűnik, amit úgy mondok, hogy matematikatanári végzettségem is van, de kérdem én: Minek? Oké, hogy fontos és szép tantárgy a matematika. Én is nagyon szerettem. Soha nem volt olyan, mint sok tanulónál, hogy a társaméról másoltam volna a házi feladatomat. Ha nagy ritkán nem tudtam megoldani egy másodfokú- vagy logaritmusos egyenletet, pihentem egy kicsit, azután megszállt az ihlet, s akár álmomból felkelve is megoldottam. Aki vegyész vagy mérnök vagy agronómus akar lenni, úgyis olyan szakközépbe megy. Egyébként meg hiába sok irigyem volt a tanulmányaim során, mert nekem jól ment a matematika: Mindig is szívesen cseréltem volna egy olyannal, aki olyan szép kiejtéssel tud beszélni, ahogyan én sohasem fogok. A helyesírásom ugyan jó, de a beszédem Doolittle Kisasszonynak is becstelenségére válna. Mára már megtanultam ezzel együtt élni, de szerintem az, hogy valaki szépen és helyesen tudjon írni az anyanyelvén, mindennél fontosabb. Ahogyan Kölcsey Ferenc írta vala: „Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.”. – Mentségemre szóljon azonban, hogy nem a magyar lenne eredetileg az anyanyelvem, viszont a másik nyelvet a családom már több generáció óta nem beszéli. – A hétköznapi élet nem a matematikáról szól. Ha udvarolsz valakinek, nem a négyzetgyökről, vagy a köbről, vagy a sinus- vagy cosinustételről kezdesz el Vele beszélni. Ha a mítoszokról, az irodalmi művekről, valamilyen szépművészeti alkotásról csevegsz, az sokkal szórakoztatóbb, de még a földrajz vagy a biológia is érdekesebb.

A negyedik érv, hogy a négyosztályos és hatosztályos gimnázium tanmenete nem egységes, így megnehezíti az iskolaváltást, ha a gyerek nem érzi jól magát vagy nem jól teljesít az iskolában.

Most talán úgy tűnik, hogy tudálékos vagyok, de van annyi iskolai- és munkatapasztalatom, illetve többféle pedagógiai végzettségem, hogy most már ki merem jelenteni: A hatosztályos gimnázium egy demagógia, egy népbolondítás. Hihetetlen számomra, hogy még mindig vannak szülők, akik bedőlnek ennek. Nem hiszem, hogy azt kapják érte, amit várnak. Csupán a 12 év körüli gyermekeiket kiteszik egy olyan stressznek, amit egy felvételi vizsga, s egy iskolaváltás (új közösség, új tanárok) okoz. Nem garancia arra, hogy a gyereknek nyelvvizsgája, vagy főiskolai/egyetemi végzettsége lesz azáltal. Ha lenne gyerekem, biztosan nem tenném ki egy ilyennek. Én végiggincsoltam, de semmi pozitív asszociációim nincsenek a formális oktatásnak ezzel a formájával. Ismétlem az előző mondat első tagmondatának igéjét nem a tanulmányi eredményem miatt fogalmazom így, hanem azért, mert abba a közösségbe olyan tanulók jártak, akik szerettek nagyzolni, hogy hol voltak nyaralni, s mijük van, a tanárok pedig igyekeztek erőszakos úton is összekovácsolni az osztályt, pedig már akkor sem szólt egy házasság sem egy életre. S tanárként rendre látom, hogy sok szülő beíratja a hatosztályos gimnáziumba a gyerekét, Engem pedig lehurrognak a kollégák, azzal az érvvel, hogy jó tanulónak mindegy hányszor hallja az anyagot, holott tapasztalatból mondom: Nem egy jó választás. Ha középiskolában tanítanék is ezt vallanám, s nem azért mondom, hogy a magunk malmára hajtsam a vizet.