2017-es érettségizők! Kinek hogy sikerült a mai magyar érettségi?
Figyelt kérdés
2017. máj. 8. 16:09
1/5 anonim válasza:
Borzasztóan, az első része szörnyű volt.
2/5 anonim válasza:
Az első része valóban hosszú volt, és a kérdések se voltak számomra egyértelműek mindig, olyan semmitmondóak voltak. Meg mintha ugyanazokat a kérdéseket tették volna fel, csak más megfogalmazásban. Ti mit gondoltok??
Egyébként a műelemzés könnyű volt.
3/5 anonim válasza:
Én is ugyanígy érzem. A második résznek örültem, az összehasonlító elemzést választottam és szerintem azt sikerült is jól megírnom. Az első rész viszont szerintem is nagyon rossz volt, hosszú volt és nehezebb is mint amiket a mintákban kiadtak. Nem tudtam rendesen átnézni, átgondolni a dolgokat pedig szükség lett volna rá mert nagyon gáz kérdéseket tettek fel. Szóval az első részben szerintem is túl kevés volt az idő, a másodikban pedig inkább túl sok mert azt pedig könnyen, idő előtt megírtam.
4/5 A kérdező kommentje:
Jó látni hogy akkor szinte mindenki úgy vélekedik, ahogy én is. Igen, ez általános probléma volt, hogy a szövegértésre+ az írásbeliségre (érvelés/gyakorlati szövegalkotás) nem kaptunk elég időt. Hiába osztottam be 60-30 percre, akkor sem tudtam befejezni. Némelyik kérdésnek valóban borzasztó volt a megfogalmazása, szerintem azon el is buktam. És többen mondták azt az észrevételt, miszerint volt több olyan kérdés, ahol (szinte) ugyanazt a választ kellett megadni.
2017. máj. 8. 17:54
5/5 anonim válasza:
Végeredményében 85% de amúgy én is borzasztóan utáltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!