Fizetnem kell, ha nyelvvizsga hiány miatt nem tudok államvizsgázni (bővebben lent)?
Következő félévben lenne esedékes az államvizsgám. Én már az új rendszerben kezdtem a sulit, tehát rám már nem vonatkozik az a hatály, hogy államvizsga után is le lehet nyelvvizsgázni.
Meghirdettek neptunban 4 félév kötelező angolt, amire egyrészt azért nem tudtam bejárni, mert szemináriumos ütközéseim voltak - ez volt az első félévemben - aztán következőben felvettem, elmentem egy ilyen órára, de 1,5 óra azzal telt el, hogy senki nem tudott alanyt egyeztetni, nekem meg suli és munka mellett időpocsékolás volt ez a másfél óra, mert semmit nem tanultunk, későbbiekben pedig hallottam hogy egész órán magyarul diskuráltak a tanárral... Ez a 4 félév mentességet biztosított volna számomra, hogy államvizsgázni tudjak nyelvvizsga nélkül. Mivel haladó szinten voltam/vagyok, ezért sem éreztem szükségét, hogy bejárjak ezekre az órákra, mert sokkal több a tudásom, mint a bejárok egészének. Kicsit elbíztam magamat, hogy most decemberben leteszem a nyelvvizsgát, szerintem menne, csak közbejött pár családi és magánéleti dolog, ami miatt félek, hogy befolyásolná a felkészülésemet. Most a legreálisabban próbálom felmérni a helyzetet és minden eshetőségre felkészülni.
Gondolkoztam azon, hogyha nem lesz meg februárig a nyelvvizsgám akkor a következő félévemet, vagyis az utolsót passziválnám. Amivel csak egy gondom van, hogy pont olyan tárgy van meghirdetve tavaszi félévben, ami csak minden páros félévben indul, tehát ősszel nem. Beszéltem már a tanárral, kérdeztem, hogy lehet e külön indítani ősziben is, azt mondta ő nem akar ezzel foglalkozni.
Szóval egymás után két félévet kéne passziválnom.
A kérdésem az, amiről nincs tudomásom, hogyha tegyük fel nem passziválok, sikeres minden vizsgám, de nincs meg a nyelvvizsgám, akkor van e lehetőségem szimplán az őszi félévben leállamvizsgázni, vagy valamilyen fizetési kötelezettséget / büntetést rónak ki rám?
Köszönöm a válaszokat!
Még bőven vannak féléveim, nem csúsztam semmennyit.
Szóval akkor ha nem lesz meg a nyelvvizsga és nem államvizsgázhatok, akkor ugyanolyan az eljárás, mintha egy tárgyból nem sikerülne a vizsgám, és miután a tárgyvizsgát teljesítem, letehetem az államvizsgát?
A tanulmányi osztály egy hete nem veszi fel a telefont, én meg 160 km-re vagyok az intézménytől.
Valószínűleg meg lesz, de mint írtam, reálisan minden eshetőségre fel akarok készülni, így erre a kimenetelre is várom a választ.
Mert azt még mindig nem kaptam.
ok, gondoltam felhívom helyetted a sulit, de mostmár mindegy, akkor szenvedj.
egyébként abszolválással megszűnik a hallatói jogviszonyod, az államvizsgát már nem hallgatóként teszed. ha nem jelentkezel záróvizsgára, de abszolválsz, ugyanúgy jelentkezhetsz később, fizetési kötelezettség nélkül. nálunk így volt. elte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!