Érdemes lenne programozást tanulni, esetleg valamiféle programozónak? Mik az IT lehetőségek? 20 évesen nem késő?
Sziasztok!
A csapból is az folyik hogy programozókat keresnek, elég jó fizetéssel is akár főleg magyar viszonylatban.
20 évesen érdemes lenne nekivágni előképzettség nélkül, és ha igen hogy? Nem probléma a tanulás, illetve ha rengeteget kell gyakorolni hiszen ezt ,,elméletileg'' szinte bárhol megtehetem ha a PC rendelkezésemre áll.
Mit gondoltok lehet esélyem még felzárkózni? Lenne esélyem egy jó munkahely találására ha most elkezdeném vagy fölösleges? Illetve aki ilyen területen dolgozik igaz hogy a fizetés 160-200 körül indul? Valamint támpontot tudnátok adni hogy mégis mit hogy kellene ha valamiféle sikert szeretnék elérni ha még lehetséges?
Válaszotokat, segítségeteket köszönöm!
Jómagam még csak most fogtam bele a tanulásba, és nem az egyetemet választottam, hanem tanfolyamokat.
Amit eddig látok:
- az álláshirdetések, amik hónapszámra kinn vannak, szinte mind munkaerőkölcsönző, illetve fejvadász cégektől származnak, úgyhogy nem hiszem, hogy a cég, amelyik a fejvadászatot megrendelte, ezért külön kormányzati pénzt kapna, hiszen akkor a saját nevén hirdetnének
- a tanárok hajszoltak, némelyikük céget visz mellette, ahol szoftvereket fejlesztenek, weblapokat készítenek, és sorra utasítják vissza a megrendeléseket, mert nem bírnak többet elvállalni (magyarán igény az van bőven)
- az OKJ-s tanfolyamokat sokan azért nem fejezik be, mert már időközben állást találnak a szakmán belül
- azt mindenhonnan hallani, hogy akit csak a pénz érdekel, az hagyja a csudába az egészet, mert nem fog neki menni, de Te nem ilyennek tűnsz
Szia
Nem a pénznek kellene számítania egy igazi programozó szereti a munkáját és nem a pénzre megy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!