Miért nem vettek fel a kollégiumba? Szeged, Öthalmi Diáklakások
Sziasztok!
Másodéves hallgató leszek szeptemberben, eddig Szegeden az Öthalmi Diáklakásokban laktam. Már a 4. hónapban amit ott töltöttem nagy volt az üresedés, a háromágyas szobában egyedül voltam 6 hónapon keresztül, és sokan mesélték még nekem, hogy egyedül vannak mert rengetegen kiköltöztek.
Lassan eljött a felsőbb éves kollégiumi felvételi és beadtam a jelentkezésem megint ebbe a kollégiumba, úgy voltam vele,hogy biztos be fogok jutni. Szép is lett volna. Jelentkezésem helyhiány miatt elutasitották, ami szerintem egy vicc. Tudom, kell egy bizonyos számú helyet fenntartani az első éveseknek, de sok végzős is elment, a búcsúztatón rengetegen voltak. Szerintetek hogy lehet, hogy "helyhiány" volt a kollégiumba? Valami más állhat ez mögött? Miért nem teszi nyilvánosságra a kollégium a ponthatárokat, csak simán elutasitanak vagy felvesznek valakit? Előre is köszönöm a válaszokat.
Hallottam ott lakótól. Ez nem pletyka, tűntek el dolgok. Ismerek ott embereket, illetve egy része már dolgozik, ahogy én is és nem vagyunk kollégisták régóta. Viszont ezek tények. Az poén volt, hogy utcán csövezni. :D
Öthalomból kidobtak egy füves srácot és hetekig kint aludt a városban padokon és egy nagy fekete szemeteszsákban vitte a holmiját magával, aztán felvették Károlyiba. Na az ilyeneket kidobják Öthalomból, Károlyiba meg felveszik. :D Voltatok már a Károliyban? Én igen, s volt hogy az egész folyosón fű szag volt... ennyit erről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!