Fontos a jó érettségi, megéri ezt tenni magunkkal? Vélemények?
Úgy hallottam, hogy nem szokták nézni az érettségi eredményt a továbbtanuláson kívül, és igazából elgondolkodtatott. Egész végig azon stresszeltem, hogy megfeleljek a saját elvárásaimnak, végig kitűnő voltam, aztán tavaly annyira sok lett a stressz, hogy kórházba kerültem, mert túl szuicid és depressziós lettem, ennek ellenére egy négyessel zártam az évet. Most fogok érettségizni, és azon gondolkodom, hogy sikerül, ahogy sikerül, nem foglalkozok vele túlságosan, mert nem éri meg az, hogy az egészségem rámenjen a jó jegyekre. Fontos lenne a jó jegy az érettségi bizonyítványban?
Jelentkeztem felsőoktatásra, de kb. 99%, hogy nem fogok magyar főiskolára vagy egyetemre jelentkezni, inkább maradok egy évet itthon, dolgozok, megtanulok egy új nyelvet, vagy más tanfolyamra járok, és utána megpróbálok külföldön továbbtanulni. Nem tetszik az itthoni rendszer, ahol halálra kell tanulnod magad, hogy bejuthass egy jó szakra egy jó egyetemre, főleg ha államira akarsz menni, mert nincs a másikra pénzed. Szinte lehetetlen 470 pontot összeszedni, és nem hiszem, hogy megéri tönkretenni ezért magunkat.
Szóval nem tudom, hogy mennyire lenne célravezető, ha megpróbálnám leküzdeni a maximalizmusomat, és nem a tökéletes érettségire hajtani, hanem megelégedni a hármassal vagy négyessel.
te vagy inkább a retardált mert így beszélsz... mivel nem megyek emeltre, ezért a 400pontról indulok, ebből kell kb 340+28 nyelvvizsga..
de csak írtam, hogy a tapasztalatom alapján azok hangoztják hogy könnyű, akik arra mentek hogy meglegyen.
ha valaki mindenből ötöst szeretne, akkor nem lehet mondani hogy olyan könnyű az. főleg ha az ötösön belül is egy jobb minőségre törekszik az ember.
én matekból és kémiából számítom majd a pontjaim. egyikse olyan könnyű, szeretnék 90%körülit.
igen, biztos menne egy retardáltnak
A saját szempontjából mindenkinek igaza van, de a kérdésem nem arra irányult, hogy mennyire könnyű egy érettségi, és meg tudja-e csinálni egy retardált.
Csupán csak annyi érdekelt volna, hogy az életben mennyire fog számítani (továbbtanuláson kívül) az, hogy milyen érettségi eredményeid vannak.
Mert a statisztikák szerint! (és nem én találtam ki, nézzetek utána) nagyon is sok fiatal túlstresszeli magát az iskolán, mert annyi az elvárás és a követelés az iskola részéről. És egy gyengébb lelki erővel és kevesebb önbizalommal megáldott személynek ez igenis megterhelő. Rengetegen vannak, akik az iskola miatt lettek "betegek" (értem itt a mentális betegségeket, és a felsőoktatást is, nem csak a középiskolát).. és a kérdés újra, megéri az ilyen embereknek, hogy jó legyen az érettségijük, miközben érzelmileg teljesen kiégnek?
És akik nem tudják ezt reálisan látni, tehát, akik azt mondják, hogy az ilyenek retardáltak vagy hogy életképtelenek, vagy semmit sem érnek, azok ne válaszoljanak. Mert igen, a perfekcionizmst, magyarul maximalizmust diagnózisba szokták foglalni... és nem egyenlő a teljesítménykényszerrel, ez nyilván való. Ha maximalista vagyok magamnak akarok megfelelni, ha teljesítmény kényszeres, meg a mindenki számára tökéletes teljesítményre.
Szerintem igaza van a kérdezőnek. A legtöbb ember bele sem tud gondolni, milyen nehéz lehet úgy, hogy valakinek a családjával gondok vannak, aztán depressziós is lesz. Igenis lehet valaki olyan is depressziós tanulás miatt, aki amúgy jó tanuló. Én is jó tanuló voltam az iskolában, ahol érettségiztem, az osztályban én voltam a legjobb, mégis mindig minden bajom volt dolgozatok előtt, és persze érettségi előtt is. Én voltam az egyetlen, aki megtanult majdnem minden tételt, de ideges voltam, hogy nem sikerül az érettségim. Vannak pszichológiai és tanulási gondjaim is, és elvileg kaphattam volna szóbeli alól is mentesítést, mégis megcsináltam, és nem emiatt voltam ideges, hanem tényleg azért, mert aggódtam, hogy nem jut eszembe semmi. A stressz miatt simán előfordulhat bárkivel. Ennek ellenére 3 tárgyból dícséretet kaptam, mert olyan jól feleltem. Az egy hónap alatt, míg szóbelire készültem, többször kiborultam, bőgtem stb. A többiek, akik persze nem vagy keveset tanultak, elvoltak, semmi bajuk nem volt, és nem aggódtak, hogy meg lesz-e az érettségi. Nekik annyira nem is számított, mert az osztályból ketten jelentkeztünk felsőoktatásba, de csak nekem sikerült bekerülni. Most emeltre készülök, tele vagyok gonddal, főleg családi problémákkal, de most semmi nem jön össze, megint jobban depressziós vagyok, és részben a tanulás miatt is. Töriből megyek, jó voltam belőle, és érettségin 4-est kaptam. Mégis úgy vagyok vele, hogy nem lesz könnyű. Azért nem igaz, hogy nem nehéz az érettségi. Lehet, valakinek jobban megy, valakinek nehezebben, és persze sokat számít, hogy mennyit tanul az ember középiskolában. Vannak olyanok azonban, akik nem sokat tanulnak, mégis sikerül nekik, és lehet azért is, mert ők nem idegesek, és nem aggódtak sosem amiatt, milyen jegyet kapnak.
Szerintem csináld azt, amit szeretnél, ne más mondja meg. Én is, ha tehetném, inkább külföldre mennék tanulni. Az is jó, ha szerzel előtte egy szakmát. Nem éri meg tönkretenni magad azért, hogy bekerülj egyetemre, amit lehet nem is fogsz szeretni. Japánban, Koreában, Kínában és egyéb helyeken sokan az öngyilkosságba menekülnek a nagy nyomás és az elvárások miatt, mert nem könnyű bekerülni az egyemekre, pedig ott aztán nagyon jó tanulók a diákok.
Egyébként nem igaz, hogy nem kell bemagolni könyveket az egyetemen, mert nekünk is volt olyan tanár, aki vizsga után küldött egy lecsesző üzenetet, amiért nem az x könyvet tanultuk meg, és mondták is, hogy ha nem nyúlunk a könyvhöz, nem sikerül a vizsga. Az egyik tantárgyat az oktató olyan komolyan vette (persze komoly volt, de azért ennyire...), hogy a rossz vizsgafeladat típusok miatt szinte mindenki megbukott, amit persze a szívére vette. Ha nem olyanok lennének a feladatok, és kicsit kevesebbet kérnének számon, akkor több embernek sikerülheett volna. Nem egyszerű kb. 10 igenis komoly tárgyból felkészülni 5ös szinten, de ezt ők úgysem értik meg, mert az a dolgok, hogy oktassanak, és mindenkinek a saját tárgya a legfontosabb. Voltak olyan tanárok is, akik nem vették annyira keményen, köztük a dékán is. Többen panaszt is tettek, hogy abból a bizonyos tárgyból nem hiába buktak annyian.
Ja, és arra a 68%os válaszolóra ne hallgass, szerintem mindenkinek ilyen bunkó módon ír. A stílusa alapján úgy vélem, nekem is ő szólogatott be. Azt hiszem, úgy gondolja, mindenki "retardált", csak épp ő nem. Fel a fejjel, és tényleg ne tedd tönkre magad a tanulás miatt :) (bocsi, ha kicsit össze-vissza írtam, vagy túl sokat, de nem gépről írok, és nem látom rendesen, hogy mennyit, mit és hogyan írok :D )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!