Tanárok! Nem érzitek azt hogy egy gyerek teljes évét és nyarát teszitek tönkre azzal ha megbuktatjátok?
"Van benne igazság de én konkrétan ismerek egy kedves gyereket aki nem az a nem tanulós bunkó csak egyszerűen nem kapott javítási lehetőséget és most tönkre van téve a nyara."
- Nézd ,nekem erről ez a véleményem: ahol egy jegyen múlik, hogy átmegy-e, ott nagy gond van. Ott valószínűleg olyan minimálisan sajátította el az abban az évben tanultakat, hogy abból két és fél hónap után semmi nem marad szinte, gyakorlatilag nulláról kezdi szeptemberben.
Mivel idővel úgyis lemaradna a többiekhez képest, a diák érdeke, hogy a javítóvizsgáig pótolja azt a minimumot, amellyel már könnyű szívvel engedném a következő évfolyamba.
Kedves kérdező, a kérdésed jogos is és nem is. Én is tanítok de voltam bukott diák is. Így mondhatom, hogy ismerem mind2 oldalát a dolgoknak. Először is én nem tagadom anno baromira link voltam de ha tudtam, hogy rezeg a léc akkor rákapcsoltam, hogy a 2-es meg legyen mert nem nehéz összehozni. Viszont olyan tanárom is volt aki saját véleményem szerint elélvezett ha buktathatott a nyaramat nem kicsit tudta tönkre vágni, mert tisztességesen felkészültem a vizsgára csak éppen a pofám nem tetszett neki. Pótvizsgára felkészültem neki még jobban, akkor sem engedett át. Vannak ilyen mocsok tanárok de az ilyeneket a gyárba küldeném nem pedig a gyerekek közé tanítani. Nem egy olyan nyaram amikor a pótvizsga gondolata ott lebegett mindig a fejem felett, túl élhető, de én úgy gondolom a buktatás hogyan léte nagyon nem mindegy, mert eléggé több tényezős dolog. Ha én voltam az, aki szart az egészre és nem tettem meg a mentőlépéseket akkor nem is várhatom hogy 2-est kapjak. A másik, ha az átlagom szar inkább 1-es felé húz, megint csak nem kaphatok 2-est a tanár akármennyire jó indulatú erre nem tud mást,csak karót adni. Szerintem ez egyértelmű. A másik véglet az a fajta tanár aki az én esetemben volt.. tudhatom a könyvet, adhatok minden kérdésre választ a vizsgáján, esetleg lehet 2-es vagy 3-as az írásbelim, puszta ellenszenvből szemétségből elkaszál. Viszont tanítóként azt tudom mondani, hogy amikor hónapokon keresztül tanítok valamit, de a gyereknek kb. a kezdőbetű sem jut eszébe a feladott anyagból, és nagy ritkán van valami tudásnak nevezhető foszlány, de az esetek többségében láma, az igyekezet teljes hiányáról nem is beszélve, akkor azt tudom mondani, hogy szívjon csak nyáron... hiába tudom milyen bukottnak lenni. Az ilyen trehány kölykök miatt meg a tanár segge van szét cincálva, hogy miért nem tud semmit a gyerek és hasonlók. Még lehetne ezt részletezni hosszasan.
De hogy, válaszoljak a kérdésedre kedves kérdező: A válaszom NEM. Ha valaki képtelen összeszedni magát, akkor okuljon abból, hogy milyen lemondássokkal jár ha 9 hónapig egy 2-es átlagot nem képes összekaparni. (Elvégre ha munkába áll valamikor, ott sem veregetik meg a vállát ha szarul végzi a munkáját…sőt) Szerintem ne várja el senki a tanártól, hogy az év utolsó 2 hetében javítási hullámot tartson csak, hogy a gyerek jó nyara legyen. Ha viszont szemét a tanár és a gyerek felkészültsége ellenére sem történik semmi pozitívum, akkor el kell gondolkozni az iskolaváltáson vagy jelentést kell tenni a tanár felettese felé. A gyerek és a tanár oldalát is ismerem, mindegyiknél van véglet. De eddig azt tapasztaltam, hogy egyre kevesebb gyerek ismeri azt az apró bár alapnap nevezhető dolgot, hogy tisztelet. Ez pedig a kedves szülők hiányos nevelésének köszönhető. Sem a tanár sem pedig a diák nem szent. Szerintem az általad ismeret gyereket kérdezd meg dolgokról és ha módodban áll a tanárt is nyugodtan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!