Meg tudnám csinálni az egyetemet, ha?
Normális véleményeket kérnék és tényleg csak véleményt, nem várom azt el, hogy döntsetek a sorsomról. :))
12 éves koromban költöztem Magyarország területére, azóta itt tanulok, idén érettségizek. Azt, hogy itt a fogorvosira vagy állatorvosira kifizessünk félévente 1 millió forintot nem engedhetjük meg magunknak, és mivel nyelvvizsgám sincs estélytelen, hogy államira bekerülök. Ezért gondoltunk arra a szüleimmel, hogy mehetnék egyetemre oda, ahol ezelőtt laktunk. A baj csak az hogy magyarul nem tanítanak és bár a nyelvet társalgási szinten beszélem, a biológiai szakszavakat, amelyekre majd szükségem lenne, mind magyarul tanultam és nem vagyok biztos benne, hogy el tudnám sajátítani idegen nyelven is.
A barátaim bátorítanak, a szüleim is ( fogjuk rá ).
Előre is köszönöm a válaszokat! :)
Egyik lehetőség az, hogy rááldozzátok a 2 milliót az első két félévre, te nagyon, de nagyon tanulsz, szorgalmas leszel, stb., és átraknak államilag támogatottra.
Másik lehetőség, hogy elmész a régi lakóhelyed egyetemére, ott nagyon, de nagyon szorgalmasan tanulod a szakszavakat, és nem lesz baj.
Harmadik lehetőség, hogy másik pályát választasz.
Hát, nagyjából ennyi.
Biológiából akartam emeltezni, de mikor megtudtam, hogy az orvosira 2 emelt kell, akkor le is adtam. Fizikát nem szeretem, kémiát meg csak első két évemben tanultam. :)
Az tényleg nem rossz ötlet, hogy ha tanulok átrakhatnak államilag támogatottra, de még mindig ott van a két emelt. Biológiából még simán bevállalnám a plusz 50 pont szerintem kompenzálná mondjuk a közepes jegyet, de mivel mint már írtam a fizika tudásom 0, kémiát meg régen tanultam, egy félév alatt nem tudom hogy tudnám visszaidézni a tanultakat.
Más pályával az a gond, hogy ami jövedelmezőbb lenne a későbbiekben, mind drága és az orvosi illetve a tanári pályán kívül nem igazán érdekel semmi. És azt valljuk be, hogy manapság a tanárok alig tudnak megélni a fizetésükből.
Romániába mennék egyébként.. Eléggé patt helyzetben vagyok most. :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!