Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Munkaügyi által szervezett...

Munkaügyi által szervezett tanfolyam költségeit kellett már valakinek visszatéríteni?

Figyelt kérdés

Van itt valaki aki elment a munkaügyi hivatal által szervezett képzésre és sikertelen vizsga után visszaköveteltél rajta a tanfolyam költségeit?


Mi hasonló helyzetben vagyunk. Volt egy tanfolyam ahol a képzés katasztrofális volt. Ezt jeleztük is még a tanfolyam kb harmadánál. Nem tettek semmit mondván, hogy a tanárnak van diplomája. De azt amit művelt csak nagyon nagy jóindulattal lehetett oktatásnak nevezni.


Az eredményekben ez tükröződik is, a résztvevők majdnem felének nem sikerült a vizsga. Akiknek sikerült, azok már korábban tanulták ezt.


Van olyan is a csoportban aki a tanfolyam alatt munkaszerződést kötött és elment dolgozni. Ezt be is jelentette, viszont rajta is követelik, hogy vizsgázzon le. A levelet csak a vizsgák után kapta meg, viszont vizsgázni már nem ment el mivel hétköznap volt a vizsga és ő akkor dolgozni volt. Meg nem is kapott addigra értesítést arról, hogy neki kötelessége lenne elmenni vizsgázni.



2013. okt. 30. 06:26
1 2 3 4
 1/40 A kérdező kommentje:
Tehát vannak olyanok akik elmentek vizsgázni, de nem sikerült nekik, és vannak olyanok akik elmentek közben dolgozni, viszont nem tudták, hogy mégis vizsgázniuk kellett volna és nem mentek el.
2013. okt. 30. 06:31
 2/40 anonim ***** válasza:
43%

Ismerősöknek nem sikerült a vizsga es vissza kellett fizetnie a költséget.

Nézd, amikor valaki aláírja a szerződést, azzal vállalja a feltételeket. Ebben az is benne van, hogy akkor is kell a sikeres vizsga, ha közben elhelyezkedik. A hulye tanár meg nem kifogás, van konyv, tananyag, internet, mindent meg lehet tanulni, ha akarja az ember.

2013. okt. 30. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/40 A kérdező kommentje:

Ne mondd már, hogy a tanár nem kifogá, mert igenis az. Ha meg lehetne tanulni, akkor nem kéne hozzá tanfolyam csak a könyvek. Nyilván nem véletlen, hogy ilyen sok embernek nem sikerült.

És ő vissza is fizette? Mi lett volna, hogyha nem tudja visszafizetni?

Egyébként meg azt mondták, hogy aki közben elhelyezkedik az otthagyhatja a tanfolyamot és nem kell neki semmit sem visszafizetni, de közben kiderült, hogy mégsem.

2013. okt. 30. 07:30
 4/40 A kérdező kommentje:

* de közben kiderült, hogy mégsem így van.


Egyébként kész vicc a tájékoztatás is. Mert mindenhonnan azt mondták, hogyha valakinek van érvényes munkaszerződése és elhejezkedik, akkor ott lehet hagyni a tanfolyamot. De ezek szerint mégsem.


Ha sikertelen a vizsga, akkor nyilván más a helyzet.

De ahogy a tanár kérdését kezelték az is nagyon gáz volt.

2013. okt. 30. 07:38
 5/40 anonim ***** válasza:
41%

Vissza, igen. Ha nem tudja, akkor ugyanúgy jár, mint a hiteleknél: végrehajtás, letiltás, árverezes, stb.

A tanár nem kifogás. Nem csak a tanartol kell tanulni, azert vannak a szakkönyvek.

2013. okt. 30. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/40 A kérdező kommentje:

Jól van legyél okosabb. Nem lehet könyvből mindent megtanulni. Ki fogja kijavítani a hibákat és ki magyarázza el azt amit nem ért meg az ember?

Ne okoskodjál már itt. Ennyi erővel az összes tanárt ki lehetne rúgni és csak a könyveket kellene oda adni a diákoknak.

2013. okt. 30. 07:59
 7/40 anonim ***** válasza:
61%
Mindent meg lehet tanulni tanár nélkül is. A tanár csak arra kell, mert legalább annyi ragad rád, amit az órán elmondanak, ha már ki se nyitottad a könyvet.
2013. okt. 30. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/40 A kérdező kommentje:

ma 08:10

Jól van, akkor diplomázzál le tanár nélkül. Pffff. Ha értelmes választ nem tudsz írni, akkor mi a francnak írsz?

2013. okt. 30. 08:13
 9/40 A kérdező kommentje:

Persze fel kéne fogni, hogy adott egy időkeret és azon belül nem lehet csak könyvekből megtanulni az anyagot. Végülis talán 4x ennyi idő alatt meg lehetne tanulni tanár nélkül is. Volt olyan aki tanár nélkül már tudott valamit, de az olyan is volt, ezt ő is beismerte.

Olyan "jó", hogy annyi IQharcos van itt és, hogy ők mindent jobban tudnak. Csak még mindig nem értem minek vannak a tanárok, akkor hogyha mindent ment meg lehet tanulni a könyvekből.


Kíváncsi lennék, hogy mondjuk az olyan dolgokat amik full gyakorlatiak, azokat hogyan tanulja meg valaki a könyvből. Sehogy! Vagy csak nagyon kivételes képességekkel.

2013. okt. 30. 08:17
 10/40 anonim ***** válasza:
41%
A tanárok segítik a tanulás folyamatát, de nem azert vannak, hogy a fejedben verjék az anyagot.
2013. okt. 30. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!