Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Visszakövetelhetem e a sulitól...

Visszakövetelhetem e a sulitól a pénzem?

Figyelt kérdés

Az történt, hogy jártam logisztikai ügyintéző szakra, ami egy két éves képzés, és el is végeztem az első tanévet, viszont a második tanév elején értesítettek az első osztályfőnöki órán, hogy mivel betöltöm hamarosan a 24. életévemet, ezért nem folytathatom nappalain a szakot (sőt, semmit sem nappalain) mert ez van a rendeletbe megírva, ezért azt javasolták menjek estire folytatni a szakot, de azt meg nem tudom kifizetni mert az jóval drágább mint a nappali.

Az iskola nem szólt előre, hogy nem fogom tudni befejezni a szakot nappalin. Se az első év elején, se beiratkozáskor, semmikor. Sőt, egy osztálytársam (vagy kettő?) szintén így járt mint én. Elpocsékoltunk egy évet (legalábbis én biztos, sorstársaimmal nem tudom mi a helyzet)és ezért felmerült bennem, hogy visszakövetelhetem e az első tanévem díját, mert elég nagy gondot okozott, hogy hirtelen kellett állást keresnem, mivel így megvonják az árvasági ellátást, na meg, hogy elpocsékoltam egy évet az életemből.

Volna még egy kérdés: mikor jött ez a rendelet, hogy 24. életév felett nem lehet nappalin tanulni?



2013. szept. 25. 11:36
 1/4 anonim ***** válasza:

Nem követelheted vissza a pénzt, ugyanis a törvény ismerhetted volna, lehetőséged volt utánanézni. A jogszabályok nyilvánosak, mindenki számára hozzáférhetőek.

a te esetedben a 2011. évi CXC. törvény a mérvadó.

A lényeg az hogy a tv azt szabályozza hogy hányadik életévedben kezdheted utoljára nappalin a tanévet szakképző iskolában. Etikus lett volna ha az iskola figyelmeztet előre, de nem kötelességük.

Viszont az első szakma megszerzése ingyenes kortól függetlenül. Esti képzés is ingyenes ha még nincs szakmád. Az a suli ahova jársz akkor egy pénz lehúzó hely, szóval keress másik iskolát ahol ingyen vagy egy minimális beiratkozási díj ellenében folytathatod a tanulást. Ha viszont ez már nem az első okj szakmád, és van már ingyenesen szerezett szakmád, akkor mindenhol fizetned kell a a képzésért. Akkor a Te döntésed, hogy kifizeted e az esti képzés magasabb összegét. (bár nem értem miért kerül ugyanaz a szakma nappalin kevesebbe mint estin)

2013. szept. 25. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim válasza:
hú kérdező ezt jól megszivtad! Én a helyedben olyan ideges lennék hogy szétverném a sulit! 21f
2013. szept. 25. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Annak aki elkezdett ilyen tf-ot, annak meg kéne engedni, hogy csinálhassa végig

Ez így tényleg nem fair

2013. szept. 25. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Kedves előttem válaszoló! Pont a lényeget nem érted, az okj iskolarendszerű képzés nem tanfolyam. A tanfolyam mindenkinek fizetős, mert azt nem finanszírozza az állam, piaci viszonyok között minden képző intézmény annyit kér érte amennyit akar.

Az állam azt szabályozza hogy közoktatásban nappalin hány éves korig lehet járni, jól néznénk ki ha 35 évesek ülnének nappalin középiskolába a 18 évesekkel együtt. Mert ha megengeded akkor hol a határ? Akkor az egy évvel a kérdezőtől idősebbek is mondhatják hogy nekik miért nem..a még egyel idősebbek is stb. Valahol határt kell szabni, mert egy okj iskola középiskolának minősül.

A kérdezőnek lehetősége van befejezni a szakot csak estin. Az esti is ingyenes ha még nincs szakmája. Egyébként meg kereshet másik iskolát, ahol normálisabban a feltételek és van ugyanez a szakma.

2013. szept. 25. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!