Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Egyik osztálytársam elég...

Egyik osztálytársam elég furán és bántóan viselkedett velem. Mit kezdjek vele?

Figyelt kérdés

Tavaly kerültem középiskolába, de még nyáron bejelölt pár osztálytársam és elkezdtünk beszélgetni. Közülük az egyik lánnyal(akit innentől jelölök x-szel) nagyon jól kijöttünk. Ugyanazokat a dolgokat szerettük, szóval volt közös témánk. Még találkoztunk is néhányszor. Amikor meg elérkezett az iskola, akkor megismertem még 2 lányt, akikkel szintén jóban lettem, és egészen május végéig mi jól elvoltunk így négyen. Csak hát pont mi voltunk, akit mindenki utált. Vagyis majdnem mindenki, mert volt aki normális is tudott lenni. Az egyikünket azért mert nem szép, a másikat mert ha valaki beszólt neki, akkor visszaszólt, az harmadikat meg mert kövér. Engem meg azért mert velük barátkoztam. De engem gyakorlatilag hidegen hagytak, nem foglalkoztam velük, éppen ezért nem sírtam folyton el magam, ha valamit beszóltak(nem úgy mind az egyikünk). Szóval május végefelé volt az, hogy X egyik délután felhívott és mondta, hogy mivel engem nem kedvelnek a többiek, és van egy lány(akinek nem mondta a nevét, de tudtam hogy ki az), aki szintén nem kedvel és ezért nem beszél vele. Másnap én megmondtam a magamét az egész osztály előtt, aztán 2 hétig hozzám sem szólt. Egyébként meg az a lány, aki elvileg azért nem beszél vele, mert nem kedvel engem, rám írt, beszélgettünk és normális volt. Aztán sorban lett normális hozzám néhány olyan ember, akikkel egészen idáig elképzelhetetlen volt, hogy jóban legyek. Valaki még bocsánatot is kért, hogy bunkó volt velem, és mondta, hogy majd jön hozzám beszélgetni, meg én is mehetek hozzá.

Évzárón meg mintha mi sem történt volna, szinte már együtt röhögtünk X-szel. Még írt is nekem, amire először nem válaszoltam, de amikor már nem tudom hányadszorra írt, akkor már válaszoltam, és beszéltünk egy sort, de még mindig semmi sem olyan mint régen.


2013. aug. 8. 00:23
 1/1 anonim ***** válasza:
Hát ez eléggé kétismeretlenes egyenletnek tűnik. x,y. Oldd meg! Egyiket sajnos ki kell vonni, hogy megkapd a másikat.
2013. aug. 8. 00:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!