Szerintetek ciki orvosi egyetemen évet ismételni?
86%-os:
Orvosin modulrenszer van. Nyilván nem kell az egész évet megismételni, csak a tárgyat, de mivel orvosin nincsenek keresztféléves kurzusok, az eredmény szinte mindig egy év csúszás. Nem lehet összevissza tologatni, mint alapképzésen.
Kérdező:
Cikinek nem ciki, elég sokan vannak, akiknek nem megy minden elsőre. Nah meg ha az ember nem tudja a hátterét, akkor nem illik ezért lenézni a másikat. Nekem volt olyan csoporttársam, aki szín ötös volt, de a másodévi szigorlatok előtt bepánikolt, és egyfolytában csak sírt. Teljesen összeomlott, depressziós lett. Egy vizsgájára ment el (ami szintén ötös lett), aztán azt mondta, hogy inkább pihen, mert így nem bírja.
Aztán van olyan is, aki mondjuk beteg lett, és nem tudta teljesíteni. Meg még elehet ezer érthető oka.
De azért arról meg van a véleménye, aki 10 év alatt végzi a 6 évet..
Csak akkor ciki, ha valaki azért kényszerül évismétlésre, mert egész szorgalmi időszakban b*szik tanulni. Aztán vizsgaidőszakban meg néz, mint borjú az új kapura, hogy most mi van? Első vizsgaidőszakban sokan jártak így az évfolyamunkon.
De sok más dolog is állhat a háttérben, én már csak tudom. Év végén folyton kórházból kórházba jártam, nem is hittem, hogy meg fogom tudni csinálni a vizsgáimat, de aztán sikerült.
hát sajnos velem is pont ez volt a tavaszi időszakban,mint a csoporttársaddal:STeljesen bedepresszáltam,végül elmentem az egyik szigorlatra,ami épp hogy nem lett meg:/
és most nyáron meg nagyon sok ez a 4 vizsga...
De azért próbáld meg :)
Ha nem sikerül, akkor ott a passziválás, de szerintem mindig meg kell próbálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!