Tőletek is kérte az osztályfőnök?
Igen, én döntöm el, de néha annyira bunkón be tud szólni, hogy már komolyan mondom nincs kedvem ellent mondani neki. Múltkor is nekem hiányzott már csak valami adatom, és odajött, hogy én mennyire egy szerencsétlen csaj vagyok, hogy nem igaz, kinek képzelem magamat, hogy én mindent megtehetek, és ellent mondok neki. A vicc ebben csak az, hogy egyáltalán nem mondtam ellent, beteg voltam egész héten előtte, azt sem tudtam, hogy le kell adni valamit. Megmondtam ezt neki is, erre mit hallottam vissza más tanároktól? Hogy széthirdette a tanáriban, hogy egy elvarázsolt csaj vagyok, aki a holdról jött. Köszönöm szépen, nagyon jól esett. :/ Pedig nem vagyok az a típus egyáltalán, akinek könyörögni kell a dolgokért, legtöbbször az elsők között adtam be mindent, úgyhogy ez eléggé sértő volt..
Szerintem amúgy nálunk is csak azért kérdezi, mert múltkor mondta, hogy reméli, hogy sokan küldenek majd neki sms-t, amiben tudatjuk, hogy hova jutottunk be. Akkor érdekes módon még nem kellettek az adatokat leadni. De ha viszont tényleg szüksége van a sulinak erre, akkor nem akarom én itt őt bajba keverni, meg aztán tudom, hogy addig zaklatja anyámat, meg engem facebook-on, míg meg nem mondom..
Negyedik: Hát, igen, rátapintottál a lényegre.:D A tavalyi végzősök névsorát a szakjaikkal felrakták a sulihonlapra. Jó, nem mondom, hogy az a napi 200-300 látogató annyira sok, de ha nem adok rá engedélyt, akkor nekem sehol ne hirdesse a magán dolgaimat.
Nálunk le kellett adni, elvileg az iskoládnak kötelessége 1 évig eltárolni, hogy veled mi lett érettségi után.
De igazából nem értem a fennakadást. Oda jártál évekig, mit hiszel? Biztos feltöltik facebookra v mi?
Hát, én meg őszintén senkinek nem tudok itt semmit köszönni, mert minden tanárt annyira hidegen hagyott, hogy mi hogyan is fogunk leérettségizni.. :/ Ofőnk az 4 éven keresztül egyáltalán nem foglalkozott velünk. Volt, hogy jött minket lecseszni, hogy miért nem vagyunk orvosi vizsgálaton, hiszen már egy órája ott kellene lennünk. Hát a mi kedves tanárnőnk nem szólt, hogy mennünk kell, pedig hozzá még eljutott az információ, csak elfelejtette átadni nekünk..
Utolsó: Igen. Valóban hosszú volt az előző üzenetem, de bemásolom neked a lényeget:
A tavalyi végzősök névsorát a szakjaikkal felrakták a sulihonlapra. Jó, nem mondom, hogy az a napi 200-300 látogató annyira sok, de ha nem adok rá engedélyt, akkor nekem sehol ne hirdesse a magán dolgaimat.
És?:D Ez miért gond? Tán szégyenled vagy mi?
Nálunk még anno 8. után a sulis évkönyvbe írták bele ugyan így, hogy ki hova megy tovább. Senki sem problémázott (még az se, aki szakmunkásképzőbe ment). Főleg 18 éves korban azért....
Mert az az én dolgom. Nálunk meg az egész osztály problémázott rajta, szóval nem csak én vagyok ilyen különcke..
Facebookra még azt sem írom ki, ha kapcsolatban vagyok. Én dolgom, nem másokra tartozik, aztán meg csak elkezdődik a pletykálkodás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!