Szakadék szélén állok és utálni fognak. Mit tegyek? Visszafordítani már nem lehet ezt most. Hogyan oldjam meg?

28 éves nő vagyok. Sajnos csak érettségim van, mert gimi után rögtön melóba mentem és az óta külföldtől kezdve mindenhol dolgoztam már. Sajnos el kell valahogy tartanom magam. Szakmát nem végeztem, mert nem találtam olyat, amit el tudnék végezni. Nagy vágyam az volt, hogy egyetemre menjek művészeti ágra. (hova hova és mire nem írom le), de az a lényege, hogy itt felvételi vizsga van. Nos és amit csinálok azt nem gyerekkorom óra művelem, hanem 18 éves korom óta, s így nagyon sokkal el vagyok maradva, mert nincsenek dolgok nálam kialakulva. Próbálkoztam már a felvivel, de nem vettek fel emiatt.

A mesterem nagyon vár már az idei felvételi vizsgára és szeretné ha bekerülnék, de sajnos olyan szinten elmaradtam az anyaggal, hogy lehetetlennek tartottam a beadását a papíroknak. Nos mivel március van már el is késtem vele. Ő ezt még nem tudja, de szét fogja vetni az ideg. Az anyaggal családi és pénzügyi dolgok miatt maradtam el, mert nekem dolgoznom is kell, hogy meg tudjak maradni fedél felett. Emiatt a készülési időmet teljesen elveszi. Ez nem olyan tárgy, hogy fogok egy könyvet magammal viszem és akkor bemagolok 300 oldalt. Itt helyhez vagyok kötve, időhöz vagyok kötve, nyugalomhoz vagyok kötve stb.stb. Hangszeres vagyok.

Nagyon kiborultam, amikor csökkentek az anyagiak és hogy még többet kell tennem azért hogy megmaradjak fedél felett. Nem voltam jól és lecsúsztam az időben. Felvételit nem adtam be és teljesen padlón vagyok.

Az egyetemen akik segítenek felkészíteni, egyszerűen nem tudják ezt megérteni, mert nekik minden adott. Családjuknál laknak, mindenki támogatja őket, stb.stb.

Én folyamatosan le vagyok cseszve, elveszik az önbizalmamat, öreg is vagyok ami engem is bánt, és idővel is el vagyok csúszva. Magam alatt vagyok.

A mesterem 1,5 hónap kimaradás után most keresett meg. Egyszerűen nem merem neki megmondani, hogy nem adtam be, mert megöl...amúgy a statisztikában meg látni fogja úgy is. Teljesen ki lesz akadva...nagyon félek.

Nem akarom elveszíteni az ő támogatását se a barátságát. Viszont nem tudok "kifejlődni" ilyen rövid idő alatt és ilyen körülmények között. Ez nagyon nem jó így. Neki egész gyerekkorától kezdve semmi más dolga nem volt mint tanulni tanulni és ezt csinálni. Mindenben egy nagyon szerető és EZER %-ig támogató családja volt/van. Szerencsés.

Nem tudom mi van, mit tegyek, be vagyok fordulva, mert ez engem is bánt.