Ebben a versben van metafora? (Ha van akkor megköszönném ha leírná valaki. )

Partra szállottam. Levonom vitorlám.

Ez tulajdonképpen egy metafora, az emberi életutat a tengeri hajózáshoz hasonlítja.

A szelek mérgét nemesen kiálltam,sok Charybdis közt

Itt Odüsszeusz hányatott sorsára utal, a tengeren kiállott sok veszélyre

/Charybdis és a Scylla/

Itt az ő sorsát Odüsszeuszéhoz hasonlítja

lekötöm hajómat, semmi tündérkép soha fel nem oldja

Az élet viharain túljutott, talán most döbbent rá arra, hogy az időt nem lehet visszafordítani, felnőtté vált, talán a házasság gondolata is foglalkoztatta.

Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe

A heves ifjút!

Az "elzárt hely" biztonságot, nyugodt életet jelent.

Ebből az elemzésből talán egy kicsit jobban megérted a verset, talán te is találsz még bent további metaforákat:

Osztályrészem

Műfaja elégikus óda, s eredeti címe Camoena- Múzsa volt. A cím alapján a költemény azzal foglalkozik, mi jutott a költő számára, mit kapott az élettől-mindez jelent objektív dolgokat mint pl. anyagi javak, életfeltételek, ill. szubjektív dolgokat is jelent- érzések, vágyak, szorongások.

1799 körül keletkezett, melyben a „megelégedéssel” viaskodik: az antik költő filozófiájával próbál fölébe emelkedni kisszerű életformájából fakadó tragikus életérzésének.

Az első két versszak hajó-képe Horatiustól való: Licinus Murenához írt paranézise az emberi életutat a veszélyes tengeri hajózással azonosítja, az okosan kormányzott hajó a középutat választja (az „arany középszert”), kerüli a túlzott óvatosságot, a sziklás-zátonyos part közelségét.

Ez a vers csak utal múlt időben a „szelek mérgére”, az Odüsszeiából ismert tengerörvényre, a „sok ezer veszélyre”. Témája a partra szállás a békés kikötőben. Mindkét strófa első sora két rövid, véglegességet sugalló, egymással mellérendelő viszonyban álló tömör kijelentő mondat. Az élet viharain túljutott „heves ifjú” élete fordulópontjához érkezett: felnőtté vált, a maga ura lett, lezárult egy életszakasza, melyet sok küzdelem jellemzett, s egy nyugodt jövő következik- a vers keletkezése kapcsolható a házasságkötéshez is. Az „elzárt hely” védettséget jelent, de a biztonság jóleső érzése mögött ott rejlik az ifjúságtól való búcsú fájdalma, a ráeszmélés az idő visszafordíthatatlanságára. A második strófa jövőt jelentő igealakjai az új életformára való felkészülést jelzi.

A költőnek szüksége van vigasztalásra, s a „boldog megelégedés” illúziójába ringatja magát. Felsorakoztatja a jómódú élet nyomós érveit, a családi élet boldogságát s mindazt amit elért életében (3-4vsz). Egyfajta szembesítés történik: saját birtokának gazdagságával szemben áll az osztályrészül jutott sorsának szegénysége- az anyagi jólét ellenére elégedetlen a költő, hiszen életét csak akkor érzi teljesnek, ha alkothat, az értékrend csúcsán a költészet áll. Ezt az értékkülönbséget emeli ki: a 3-4. strófa alárendelt összetett mondat. A versszakot lezáró kérdő mondat, mely valójában erős állítást tartalmazó felkiáltás, grammatikai-gondolati tartalmával ellentétben a rejtegetett, elfojtani vágyó elégedetlenség megnyilvánulása a földesúri jólét mellett vagy ellenében valami másra, teljesebbre, értékesebbre való sóvárgást tartalmaz.

Az 5.versszakban áhított és akart nyugalom jelenik meg. Ha a költő alkothat, a Múzsa vele van, akkor bármilyen élethelyzetben , jó és balsorsban egyaránt „mindenütt boldog megelégedéssel” néz az égre. Az előzményeket tekintve nem a dicsekvő, hanem ellenkezőleg, a sorsába beletörődő filozofikus lélek

kijelentése ez, olyan emberé, akit nem rendíthet meg nyugalmában semmiféle sorsfordulat. A megszorító „csak” módosítószó egyetlen feltételhez köti csupán a „boldog megelégedést”, a mindenről elmondani tudás képességét, ez pedig a Camoena (kaména) jelenléte, a költészet vigasza (6vsz). Az „itt” korábbi kies szőlő és arany kalászt termő vidék már „vadon tájéknak” mutatja magát, mely csak a Múzsa varázshatalma révén lehet szép „kiderült virány”. A vers horatiusi lezárása őszinte rajongással zengi a költészetnek a legvalóságosabb helyzetekben is minden bajtól mentesítő csodáját. A költő a Múzsához menekül, ha minden érték kihull is az emberi életből, a művészet még mindig tartalmassá teheti a létet- erről is szól a költemény.

„Vajon a boldog megelégedés verse ez? Nem hiszem…arany-szavakkal eltakart elégedetlenségé, rejtett tragikumé”

Verselése: időmértékes, formája szapphói strófa, mely 3 szapphói sorból áll–5 trocheus (-u), de a 3. mindig daktilus (-uu)- és áll 1 adoniszi sorból- hexameter záróképlete (-uu--)