Még be sem iratkoztam, de másik egyetemre szeretnék
járni. Lehetséges ez?
Figyelt kérdés
Szó sincs róla,hogy jobb egyetemre próbálnék beférkőzni, inkább fordítva. Felvettek a Szegedi Tudományegyetem BTK anglisztika szakára (államilag támogatottra), mivel Pest megyében lakom, logikusabb lett volna Pestre menni, de mivel csak egyszer cserélhettem sorrendet, amit másra lőttem el (mert akkor még nem gondoltam bele, hogy nem akarok kollégista lenni Szegeden, inkább bejárós lennék pestre) szóval így a pesti egyetem maradt a második helyen a szegedi pedig az első helyen. 394 volt szegeden pesten pedig 402 nekem pedig 410 pontom lett. (nem arról van szó, hogy attól féltem nem vesznek fel Pestre, egyszerűen nem maradt további lehetőségem a változtatásra) Hogy tudnék mégis szeptembertől Pestre járni nem Szegedre?
Sajna ilyenkor már nem lehet semmit sem tenni. Jövőre tudsz esetleg átiratkozni.
2012. aug. 1. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
3/11 A kérdező kommentje:
Elvileg augusztus 20-ig lehet valami kérelmet beadni, de az csak arra vonatkozik aki már hallgató valahol? ( én azt szűrtem le, de nem lehet olyan, hogy ezt már nem lehet megoldani ) :'(
2012. aug. 1. 10:53
4/11 anonim válasza:
Ezt idénre már csúnyán benézted. Ha egyáltalán lehetne is valami kérvényt benyújtani, akkor milyen indokot írnál bele? Hogy "elnéztem" vagy "meggondoltam magam"? Ugyan már... Vagy Szegedre jársz idéntől, vagy be se iratkozz, mert IDÉN NEM fogsz Pesten tanulni.
2012. aug. 1. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
5/11 A kérdező kommentje:
Attól félek a legjobban, hogy megszeretem Szegedet, mert konkrétan semmi bajom sincs vele...de az hogy a barátom Pestre megy meg mindenki akivel csak jóban vagyunk, ez nagyon betette a kaput... Amúgy szerinted 410 ponttal (úgy hogy mindenhova bekerültem volna) szerinted kihagyok egy évet? Jövőre szerintem teljesen megvariálják az érettségit, lehet esélyem se lenne bekerülni. :S Azért köszi a segítséget.
2012. aug. 1. 11:16
6/11 anonim válasza:
Ne azért akarj Pestre járni, mert oda járnak az ismerősök. Ez egy oltári nagy baromság. A saját életedet alapozod meg, mi van, ha majd közben eltűnnek a "nagy barátok"?
Szerintem mindenképp iratkozz be Szegedre! Tanulsz egy évet, majd megkérdezed a tanulmányi osztályon, hogy lehetséges-e átjelentkezni Pestre. Ha nem, akkor újra jelentkezel, bár ez kissé ugye macerás lesz. Ha minden jól megy, akkor a 3. félévet már Pesten kezded, és sok tárgyat tudsz akkreditálni, vagyis elfogadtatni, így nem is leszel nagyon lemaradva, mindenképp jobb, mint ha kihagynál egy évet.
De ismétlem, ne csak azért akarj Pestre járni, mert ott több az ismerős...
2012. aug. 1. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
7/11 A kérdező kommentje:
50 km-re lakom Pesttől, 3 tesóm van imádom a családom :) Most ez, hogy csak hétvégenként jöhetek csak haza... oké én jelöltem Szegedet, meg nagy volt a szám, hogy majd én kollégiumba de csak most érzem, hogy nem vagyok hozzá elég erős (még. Ha elkezdek odajárni úgyis megszeretem és el sem akarok majd jönni (általában így van ez nálam) De most feldolgozni, hogy a barátom azért szakít velem, mert ő nem akar távkapcsolatot(...) vagyhogy a tesóim túl messze lesznek és kicsit elhidegülünk... Nem tudom kétségbe vagyok esve. Nagyon.
2012. aug. 1. 11:25
8/11 anonim válasza:
Ha megnyomod az elso szemesztert utána átkérheted magad más egyetemre, csak jól kell tanulnod! Egy félévet meg valahogy kibírsz! Amúgy annyira nem rossz ez a Szeged!:)
2012. aug. 1. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
9/11 A kérdező kommentje:
Mindenki azt mondja, hogy anglisztikán az első év a legnehezebb... persze azért mindent beleadok majd biztos :)
Hát mindenesetre egy időre jól elintézem magam.
2012. aug. 1. 11:35
10/11 anonim válasza:
Sztem is kezd el Szegeden,aztán majd átmész,nem mellesleg szép kis barátod lehet ha ezt mondja neked,csak mert másik egyetemre mész,és ha később távol kapnál munkát akkor meg elválik, mert így távkapcsolat meg úgy távkapcsolat? Sztem ő az utolsó, aki miatt érdemes Pesten maradnod....
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!