Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Elmondjam a szüleimnek, hogy...

Elmondjam a szüleimnek, hogy másik gimibe szeretnék járni ősztől?

Figyelt kérdés

A mostani gimi is jó a tanítás terén. Ezzel nincs is semmi bajom, csak az osztálytársakkal. A 30 gyerek közül jóban vagyok egy lánnyal, de a többi mind nagyképű, beképzelt, még a legtöbb fiú is. Ez a lány is inkább hajlik a többiek felé, mert mikor odajön hozzánk az egyik "menőcsaj", akkor én neki már nem is létezem, nem is figyel, hogy mit mondok, csak ezekre a lányokra figyel. Mikor mondok valamit, akkor flegmán válaszol, amikor viccelődök, ő mintha kényszerből nevetne. Bezzeg ha ezt azok a lányok teszik, akkor mintha valami nagy emberekkel beszélne.. (remélem értitek, hogy mit szeretnék mondani:)

A tanárok is normálisak, meg minden, csak az osztálytársakkal nem tudok kijönni. Év elején próbáltam barátkozni, pár lánnyal sikerült is, majd egyszer csak egyik nap nem szóltak hozzám, azóta kiközösítenek, közben meg nem is csináltam semmit, ugyanúgy viselkedem, mint év elején.. Röviden ennyi, de nem csúfolnak meg ilyesmi, csak mintha levegő lennék az osztályban.

Kinéztem már egy másik gimnáziumot, ahol az egyik tagozat nagyon hasonlít a mostanira. Sőt, a épület, meg az egész iskola sokkal modernebb, nagyobb, mint a mostani gimimé. Ezzel csak az a baj, hogy 80 km-re lévő városban van, ezért kolisnak kell lennem (a várost nagyjából ismerjük, sokszor járunk ide a családdal..).

Szerintetek szóljak a szüleimnek? Azt mondjam nekik, amit fentebb leírtam, hogy nem jövök ki az osztálytársakkal? És ha a mostani osztályfőnököm kérdezi a váltás okát, akkor is ezt mondjam? Ti is voltatok már ilyen helyzetben?

Most 9.-es vagyok.


2012. máj. 19. 14:27
 1/2 A kérdező kommentje:
Így visszaolvasva, bocsánat, hogy ennyire hosszú lett.
2012. máj. 19. 14:27
 2/2 anonim ***** válasza:

Mindenképp mond el veszteni valód nincsen.

Én most vagyok 3.os, de nekem is egy nagy ratyi osztályom volt, azaz 2 évig. Mostani évbe egyre jobban kijön mindenki mindenkivel, ez előtt meg volt 4-5 klikk és azok beszélgettek a többi még köszönni se köszönt.

Habár én nem vagyok az a fajta akit érdekel, hogy hány emberrel beszél, meg van nekem az iskolán kívüli baráti köröm ami nekem épp elég nem vagyok rájuk szorulva, de tudom hogy vannak olyan emberek akit ez mélyen érint, ha nem jön jól ki a "kötelező társasággal"...

Szóval szerintem mondd el nekik nyugodtan, biztos megfogják érteni.

2012. máj. 19. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!