Mit tehetnék, hogy jobban menjen a tanulás?
Két évvel ezelőtt érettségiztem egy megyeszékhelyi gimnáziumban, most másodéves vagyok egy nehéz egyetemen. Gimnáziumban soha nem okozott gondot a tanulás, mindig jó jegyeim voltak. Az egyetemen is könnyen vettem az első félévet, a probléma a második félévben jelentkezett. Úgy éreztem, hogy elegendő időt szánok a tanulásra, mégis sok zh-n megbuktam. Végül minden tárgyam meglett, de nagyon sokat szenvedtem azalatt a félév alatt. Elhatároztam, hogy a következő félévben igyekszem még összeszedettebb lenni és még egy kicsit többet tanulni, minden zh-ra egy héttel korábban kezdek készülni, hogy ne érhessen meglepetés. Így is tettem, azonban már két zh-m volt a félévben és egyik sem ment jól.
Úgy érzem, hogy elegendő időt szánok tanulásra, az előadásokra bejárok, jegyzetelek, nem nehéz rávennem magam a tanulásra, de valamiért mégsem megy úgy, ahogy szeretném. A tanulási szokásaimon nem változtattam és olyan dolog sincs, ami elvonná a figyelmemet. Nem szertném itthagyni a szakot, mivel 15 éves korom óta ez az álmom. Viszont attól félek, hogyha ennyi kudarc ér, előbb-utóbb elmegy a kedvem. Ti mit tennétek a helyemben? Mi lehet a baj?
Milyenek a tanulási szokásai? Részletezze őket!
Megváltozott-e a környezet, ahol tanul? Nem lett zajos, idegesítő?
Végül, de nem utolsósorban, azt is kell tudni, hogy mikor kell *abbahagyni* a tanulást. Gondolok itt arra, hogy a vizsga előtti napon már lazítson, a zh-t megelőző éjszakán pedig *aludjon* !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!