Mi van velem?! (A kérdésed túl hosszú (644 karakter)! Fogalmazd meg a kérdés lényegét a kérdés mezőbe, a többi információt, ami a válaszadáshoz kell, pedig az alatta levő mezőbe! )

nahát dettó én is így vagyok ezzel...

én igazából nagyon szeretem az angolt és azzal ösztönzöm -legalábbis próbálom ösztönözni- magam ...

Persze! Általános iskolás koromban nagyon tudtam, mi akarok lenni, aztán gimnazista koromban is (egyik sem lettem), végül egy olyan foglalkozás (hivatás) mellett kötöttem ki, amire korábban nem gondoltam. Véletlen volt (talán), de a pálya nem volt ismeretlen számomra, és ehhez az olvasmányaim is hozzájárultak.

Ha olvasol egy jó regényt (JÓ REGÉNYT), bele tudod magad képzelni a szereplők helyébe, és érzed, hogy az tetszik-e neked. Nagyon sok élethelyzetet át tudsz élni a könyvek révén. Olvasni jó! És hasznos.

Ilyen a tizenéves kor. Nem könnyű kor egyébként, minden híreszteléssel ellentétben.

Túlzásba vinni a tanulást egyébként nem lehet.

Még nem sürgős most végleg eldöntened, hogy mi akarsz lenni, de ettől függetlenül tanulj jól, főleg a matekot és természettud. tárgyakat. Legyél gépész, vegyész, villamos vagy biomérnök, vagy ha ezek nem vonzanak, informatikus, vagy ha ez sem, akkor közgazdász. Nem kell már most tudni, mi leszel, de azért nagyjából legyél biztos abban, hogy valami műszaki irány felé menj tovább.

Dehogy gondoltam, hogy vámpíros könyveket olvasol. Csupán példának hoztam fel, hogy az és a hozzá hasonló regények nem nyújtanak semmit. Ha nem mennek a reál tárgyak, nem kell eröltetni. Az orvosi pályához a fizika is kell, az pedig matek nélkül....

Ami engem illet, több helyen is dolgoztam. Voltam laboráns egy üveggyárban, voltam postás (imádtam, emberek között voltam), voltam könyvtáros, és a végén tanár lettem. Ehhez mit szólsz?