Szeretitek/Szerettétek Tanáraitokat? Megbecsültétek tudásukat? És mennyire akartak tényleg tanítani/mennyire csak az anyagot leadni?

Az általánosban még tiszteltem őket, mert méltók voltak rá, nem csupán oktattak, hanem a lelkünkkel is foglalkoztak ( ez komoly), középiskolában már futószalagra gyártottak bennünket az érettségire, bejöttek, leadták az órát, jól lehordtak bennünket, ha vmit nem tudtunk, de ha jók voltunk valamiből, arról említést se tettek, alig várták, hogy leteljen az a 45perc és már húztak is vissza az odujukban, pedig a fegyelmezéssel se voltak gondok.

Ilyen embereket nem tudok tisztelni különösebben, se felnézni rájuk.

30 / n

23:28

A nem tisztelem nem egyenlő azzal, hogy utálom a volt tanáraimat.

Egy példa, amiért nem néztem fel a magyar tanáromra középiskolába: általánosban imádtam az irodalmat, versenyekre jártam, ünnepélyeken, rendezvényeken szavaltam.

Felkerültem középsuliba, kifogtam egy hárpiát, aki nem azt nézte, milyen terjedelmű egy vers, hogy tudod elszavalni + elemzni, hanem az, hogy hány hibát ejtesz, 1 hiba 4-es, kettő hiba 3-as stb.

A többi még ennél is gyökerebb volt, seggeltettek mindenből, nem tanítottak, kérdezni se lehetett tőlük, mert nem volt idejük kitérni apróságokra ( nem akartak ).

Igazából valóban nagyformátumú tanárok csak felsőoktatásban szoktak lenni (itt is inkább csak az idősebbek), de ezek meg már tudósemberek, nem az a feladatuk, hogy a lelkedet ápolgassák meg neveljenek, hanem hogy a szakmát átadják neked. Tanulni addig kellett volna megtanulnod önállóan (vagyis hogy ne a tanártól várj mindent, hanem oldd meg), mire idáig eljutsz.

Ebben viszont valóban szerepük van a közoktatásban dolgozó tanároknak. Nekem volt egy-két tanárom középiskolában, akik tényleg nagy segítséget adtak nekem, miután felismertem, hogy merre akarok menni.

De igazából ha én nem küzdök érte, akkor csinálhattak volna akármit. Emlékszem, az elején lepergett rólam minden amit mondtak, elhülyéskedtem az egészet. Pedig ők ugyanazok az emberek voltak akkor is, csak én nem voltam az :P