SNI-s gyermek lehet-e óvónő? (Középiskola után mehet-e főiskolákra, szerezhet-e diplomát?)

https://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__magya..

Nagyon durván túltolod, kérdező.

Nézzük az előbb, mi az SNI:

"A sajátos nevelési igény (SNI) gyűjtőfogalom, amely többletjogokat biztosít a különleges bánásmódot igénylő gyermekeknek, tanulóknak." /Wikipédia

Tehát, ennek számtalan formája van. Így ezt egyéni szinten kell értékelni, vizsgálni, eldönteni. Vagyis a kérdés ebben a formában felesleges! Nincs és nem adható válasz rá!

Igen lehet SNI gyerekből felnőtt korára óvónő. - Ha ezt válaszolják, akkor az számodra megnyugtató és minden akadály eltűnik a cél elől?

Nem lehet SNI gyerekből felnőtt korára óvónő. - Ha ezt a hozzászólást kapod, akkor eltántorodik a csemete az álmaitól, Te szülőként akkor nem fogod támogatni az vágyaiban?

Szülőként, akinek van SNI-s gyermeke, azt mondom, bármi lehet, ha a gyerek akarja és a családja támogatja őt az álmainak megvalósításában!

Sajnálatosan a fiúnkat, aki napokban töltötte be a 18-at, a társadalom, az iskola, egyes pedagógusok és szakemberek (habár nem nevezném őket annak), fokozatosan eltántorították a céljaitól. Eleinte még újabb és újabb vágyakat célzott meg, miután kiábrándították egyes elképzeléseiből, majd feladta és céltalanná vált. Jelenleg csak úgy van, nincs semmilyen elképzelése a jövőjéről, legyen az közeli vagy távlati. 😞

Itthon jól érzi magát, néha barátaival is, de nem szívesen mozdul ki, iskolába nem akar járni. Pár éve, mondhatni a covid óta nem talál vissza az útjára, azóta kallódik, mély és kevésbé mély depressziós állapotban van. Számára a covid alatti otthoni oktatás nem működött. Az iskola nemigen oldotta meg az online tanítást, a tanérok fele küldött némi oktatási anyagot e-mailben, facebookon, de azok csupán "itt olvad el, ide töltsd ki a munkafüzetbe" utasítások voltak. A kitűnő tanuló gyerek visszatérve a speciálisnak mondott iskolába a bukási szinte esett vissza. Iskolát változzunk, de addigra már depressziós volt, így az minimális változást hozott. A középiskolai felvételi cél volt számára, amelyre szépen felkészült, de az iskolába járás már akkor is nehéz volt vele. A felvételiket kisujjból kirázta, az összes suli fel akarta őt venni, így válogathatott. (főként, mert matekból is toppon van, ami ritkaság manapság és kommunikálni is kiválóan tudott a tanárokkal. Érett felnőttkén viselkedett!) De amint felvették, őt már nem érdekelte az általános iskola, onnantól nem volt hajlandó bejárni. Végül minden nap autóval vittük, hoztuk. Evvel párhuzamosan járt az iskolai pszichológushoz, amióta a covid probléma kiütközött. A pszichológus kilépett az iskolából (a fideszes új szerzőst nem volt hajlandó aláírni), ahogy több tanár is. Fiúnk a sok hiányzás miatt osztályozó vizsgával végezte el a nyolcadikat. Utána is járt a pszichológus magánredelésére, amire fokozatosan elment a félretett tartalék pénzünk. Eközben sem a gyámrügy, sem az iskola, sem az egészségügy nem segített. A Gyámügy, a kerületi családgondozó kijelölt egy pszichológust, de az egyszer fogadta a gyereket, majd minden alkalommal lemondták az időpontokat vagy nem is adtak újat csak várattak minket. A kerületi rendelőben a pszichiáter doktor úr elsőre közölte a gyerekkel, aki nem volt hajlandó beszélni vele, hogy bezáratja egy intézménybe. De mindezt olyan hangsúllyal és stílusban, hogy a frászt hozta a gyerekre. Elvittük a pszichológus ajánlásával egy magán pszichiáterhez, aki kórházban osztályvezető főorvos. Ő sok újdonságot mondott nekünk, de vele sem volt hajlandó kommunikálni fiúnk, így nem tudott érdemben segíteni. Viszont értelmesen, normálisan elmagyarázta, hogy valóban jó lenne befeküdnie egy kivizsgálása kórházba.

Pár héttel később a gyerekre rájött egy dühroham, amelynek semmi előzménye és konkrétuma nem volt. Ekkor a segélyhívón a mentőket hívtuk ki, elmesélve, hogy már van beutalónk kórházba, de még nem jött el az időpont. Erre nem csupán mentőt küldtek ki, hanem rendőrüket is, akik védőfelszerelésbe, poroltó nagyságú gázsprével érkeztek, akár egy focimeccsre. Még mi is frászt kaptunk! Szépen, normál módon bevitte a mentő. A gyermekkórházban jól érezte magát fiúnk. Lenyugodott, hamar megtalálta a helyét a társaságban. Kellemes csalódás volt a bartásgos környezet, a benti és a kerti játékidő, még animátorok is voltak. Szobában más szórakozás hiányában visszatért az olvasási kedve, falta a könyveket. Naponta látogattuk, volt, hogy napi kétszer. Megesett kétnaponta cseréltük a könyveket. Kapott gyógyszereket, azok segítenek. Időközben még egyszer volt ezen a kórházi osztályon, de akkor már velünk ment be probléma nélkül. Persze, nem örült neki, de belátta szükséges.

A középiskolát elkezdte, de ismét előjött, hogy nem kíván bejárni. Ismét iskolát váltottunk, de semmi nem változott. Bejárt szeptemberben, majd újra nem. Most, hogy betöltötte a napokban a 18-at, fogalmunk nincs, mi lesz.

Régen a rajzolás a művészt volt a nagy vágya. A covid előtt járt egy művészeti szakgimnázium tanfolyamára, amely előkészítőként is szolgált a leendő felvételizőknek. A járvány miatt ezt nem folytathatta, utána nem tért vissza már. Elvették a kedvét tőle! Ekkor az informatika a programozás érdekelte. De ezt a középiskolát hagyta ott. Szakács, cukrász szakma érdekelte volna még, amikor felvételizett nyolcadikosként. Manapság semmi nem érdekli, semmi nem mozgatja. Elképzelése nincs, mihez kezdjen. Iskolába sem akar járni, de dolgozni sem szeretne menni. Pedig úgy tűnik, utóbbi lesz a vége.

Az a gyermek, aki tizenéves korának kezdetéig SNI ellenére reménykeltő volt, a rendszernek és a pocsék oktatásnak (illetve ezekbe dolgozóknak) köszönhető elkallódott. Mi szülőként támogathattuk / támogathatjuk, csodát nem tudunk tenni. A sok negatív behatást nem tudjuk mint ellensúlyozni. 😞

Négy gyermekes szülőként sokszor tehetetlennek érzem magam.

#3: kitartást és erőt, az olvasottak alapján mindkettőre szükségetek lesz!

A kérdezőnek mondanám, hogy az SNI valóban elég sokrétű, nem mindegy hogy pontosan miről is van szó, ADHD-ról, autizmusról, és még sorolhatnám. Ha mondjuk a pedagógus maga is SNI-s, akkor simán lehet speciális intézményben is dolgozó, jobban meg tudja érteni mire is van szüksége a gyerekeknek. Egyébként ha jól tudom az iskolai eredményei és alkalmassági vizsgán való megfelelés fogják eldönteni, hogy lehet-e óvónő, vagy sem. Hozzáteszem 20 éve, amikor tanító és óvóképzőbe jelentkeztem az alábbiakra volt szükség: ének, beszéd és testnevelés alkalmassági. Volt olyan lány, aki... hogy szépen fogalmazzak, nem hiszem hogy a gyerekekkel tudott volna többet futni 3 méternél, és olyan hangja volt néhány lánynak, mint egy torokbeteg macskának. Én pl kicsit hadarok, de volt olyan lány, aki selypített, és volt olyan is aki kicsit raccsolt. És láss csodát, mindenkit felvettek, sőt, mindenki el is végezte a főiskolát.