Sorstársak, ti hogyan küzdöttétek le? Egyetemi nehézségek, kiégés és romló teljesítmény a téma.

Szerintem most már csináld végig és nem baj, ha csak éppen átmész mindenből, ne vedd annyira komolyan!

Szakíts időt egy kis pihenésre és ha kell bérelj ki egy szobát, hogy tanulni tudj.

Butaság lenne a szakodat, vagy az egyetemedet otthagyni, hiszen az eddigi éveid alátámasztják, hogy jó helyen vagy!

Ismerek gyógytornászt, aki mára már vállalkozó és hlyére keresi magát!!!

Az lebegjen a szemed előtt, hogy ha túl leszel és elvégzed, akkor utána szabad és boldog ember lehetsz!!

Hidd el, hogy érdemes végigküzdeni és pont most van szükséged a kitartásra, hogy utána életed végéig ne kelljen küszködnöd!!!

Ha most feladod, lehet átmenetileg megkönnyebbülnél, de utána nagyon-nagyon megbánnád...!

Szóval folytasd! Hajrá!

Nem a sulinak élsz, ahogy írod, lett életed... párod, barátok, szociális élet. Ezek tök jók. Amíg nem voltak a tanulásba temetkeztél, nyilván ha rengeteg időt beletoltál jöttek a jó eredmények.

Szerintem nincs semmi gond, csak valahogy kiszélesedett a látóköröd, színesebb lett a világ, nehezebb koncentrálni a sulira. Szerintem ez normális, a való élet sokkal érdekesebb mint az egyetem.

Kell találnod valami motivációt, hogy miért csináld a szakot, mert eddig ahogy írod ebbe menekültél, a pszichológus tök jót tanácsolt. Meg nem feltétlenül kellene az oktatói visszajelzésektől függened. Az egyensúlyt meg kell találni viszont a sulin kívüli életed, és a suli között, mert ha utóbbit nagyon elhanyagolod, akkor kihullasz. Ügyesen!

Tanulj azért, hogy a pároddal a terveitek mielőbb megvalósulhassanak.

Jó szakon vagy, rengeteg féle munkából és időbeosztásból,sőt helyszínből válogathatsz ha végzel. Nem kell jelesnek lenned, csak haladj! De ha csúszol, az se a világ. Nincs semmi baj, sőt minden a legnagyobb rendben van.

Sok sikert!

Szerintem az lehet az ok, hogy a gyógytorna nem neked való. A tanulás része, ami olyan mint most az csak 4 évig tart, utána az ember egész pályája alatt jön-megy, betegekkel foglalkozik és bármilyen tanfolyamot is végez, az már mind kontaktóra lesz, teháa a klasszikus gondolkodós tanulás az az egyetemen véget ér. Ezért ha neked ez tetszik jobban és nem várod a harmadévet, a kórházi gyakorlatot, a betegekkel való szorosabb viszonyt, akkor nem neked való ez a szak.

Lelki alkat kell ahhoz, hogy valaki szeresse (!!) ezt a munkát, nem elég megtanulni a szakmát, mert ha csak robotpilóta-üzemmódban dolgozik az ember, akkor nagyon hamar ki fog égni és akkor elpocsékoltál X évet az életedből meg Y ingyenes egyetemi félévet. Hidd el, hogy teljesen más érzés, amikor azt tanulod, amit szeretsz és várod az órákat, a szakmai gyakokat! Ég és föld! Nekem sem szólt senki, hogy nem normális fogcsikorgatva végignyomni az egyetemi képzést, valahogy ez itthon olyan elfogadott, hogy szenvedjen az ember, szóval én is így tettem, de SENKI sem köszönte meg és senkit sem érdekelt a kínlódásom. Teljesen baromság volt, nagyon megbántam, mert rengeteg időt és pénzt pazaroltam rá. De az elvesztegetett évekért sokkal jobban fáj a szívem... :(

Most aki azt mondja neked, hogy jó szakma meg sokféle lehetőséged lenne.. annak fogalma sincs, hogy miről beszél, belső és külső nehezítő tényezők vannak. A külső tényezők; rettenetesen telített a szakma, nehéz munkát találni, nagyon elszántnak kell lenni. A belső okok: hiába jó valami papíron, ha minden egyes nagy úgy érzed magad, hogy teljesen le vagy amortizálva, és hogy az életerődet lopják el a betegek, a kollégák -mert bizony velük is dolgozni kell - és az egészségügy.

Az, hogy te a válaszlehetőségeknél a "szenvedd valahogy végig" felkiáltást egyáltalán feltüntetted, nekem mindent elmondott.

Hmm. Valamiben hasonló az én helyzetem, közben pedig tök más, de hátha ad egy új nézőpontot neked.

Amit a pszichológusod mondott, azzal nagyon egyet tudok érteni, nekem anno azt mondta (teljesen más okokból jártam hozzá), hogy a szórakozás, kikapcsolódás szükséglet és nem jutalom. Nekem ugyanis az volt a technikám, hogy csak bizonyos teljesítmény (tanulás, eredmény) engedtem meg magamnak egy csokit, egy sétát, egy sorozatepizódot.

Én 11 féléves, osztatlan képzésre járok, ez a 9. félévem. Eddig nagyon vittek magukkal a felévek, de most szeptemberben éreztem azt, hogy hálaistennek ez az utolsó, és ha még több állna előttem, lehet feladnám, vagy passzíváltatnék stb. Nyilván nem tudom, nálunk többen elmentek passzívra, én azt gondolom, hogy akkor már nem fejezném be, most vagyok "ritmusban". Holott soha ekkora mentális nyomást nem éreztem a képzés alatt. Nagyon kivagyok már most is, de igyekszem erővel tartani az irányt, meglátni a jobb napokon a napfényt...

Az oktatói visszajelzések nekem is nagyon fontosak, be kell valljam én tipikusan a "tanárok kiskedvence" voltam világ életemben, de valahogy éhezem erre a figyelemre, támogatásra, ehhez pluszban hozzájön, hogy úgy az alkatom is meg van hozzá. Értsd úgy, hogy ez nem olyan erőltetett igyekvés, ahogyan gyakran látni, hanem szimplán az aktivitásomnak, figyelmemnek a tanárok is örülnek, meg valahogy sok emberre jó benyomást keltek stb. Szóval abszolút megértem, hogy mennyire demotiváló nemhogy ennek a hiánya, hanem az ellentéte. Totál visszavető erő lehet.

Nekem nem volt még ilyen tapasztalatom, de biztosan lehozna az életről. Sőt.

Viszont a tanulmányi eredményeket szinte teljesen el kell engedni, mert rohadtsokszor (legalábbis nálunk) egyáltalán nem tükrözi a vizsgázó tudását, intelligenciájat, elhivatottságát a kapott érdemjegy. Nyilván ha az átlagnak meg kell lenni, akkor arra azért figyelni kell, de onnantól kezdve tényleg próbáld ignorálni, hogy mi hány % vagy milyen jegy lett. Neked most számít, de már 2-3 év múlva nem fog, utána meg már pláne.

Én is nagyon nehezen engedem/engedtem el, ehhez az kellett, hogy sok vizsgaidőszakom meglegyen és lássam, hogy amúgy a gyakorlatban milyenek a készségeim és a tudásom. Nem szabad magunkat másokhoz hasonlítani, de látom, hogy aki jobb eredményű nálam, az nem feltétlenül lesz jobb szakember is. És én sem attól leszel jobb, hogy hogyan teljesítettem, hanem úgy egyébként a valódi szakmai helyzetekben, a gyakorlatban mit tudok nyújtani.

Nem tudom van-e erre rálásod már, de ez nekem sokat segített.

Pluszban ez is motivál. Látom magam diplomával a kezemben, ahogy dolgozom, és ez a cél nekem mindennél fontosabb maradt. Mást nem is tudnék elképzelni, ezért kitartok.

Nyilván tudni kell azt is, hogy mi az a pont amikor már lelki egészség kockáztatása miatt már nem éri meg, abba kell hagyni vagy szüneteltetni kell. Sajnos ebben nem tudok véleményt formálni, én nem éreztem így, holott lehet így kellett volna döntenem, lehet hogy nem. Szerintem a végeredményen nem változtat majd, ha esetleg így döntenél, hogy pihensz.

Szerintem nem a szikra veszett ki belőled, csak eddig örömforrás volt a tanulás, és most nem az, mert más vette át a helyét.

Próbáld megvizsgálni a helyzetet rövid és hosszútávon. Láss tovább mint a következő vizsgaidőszak. Vizsgáld meg most mi tesz boldoggá, és mi tenne boldoggá jövőre, vagy öt év múlva.

Illetve valahogy próbáld meg elkülöníteni az érzéseidet a teljesítményedtől, az egyetemtől. Az egyetem elvégzése csak egy feladat. Ha a végére pipát tudsz tenni, akkor mindegy, hogy hogyan és mennyi idő alatt tetted azt oda.