Létezik ilyen kollégium, érettségizett, ősztől viszont mégis középfokú, nappali képzésen tanulók számára?
Figyelt kérdés
Sziasztok! Már megvan az érettségim, viszont nem kerültem be arra a nehéz egyetemi szakra, melyre szerettem volna, ezért középfokú, érettségi utáni, nappali képzésben fogom ezt tanulni, Budapesten. Viszont vidékiként mindenképp kollégiumba szeretnék menni. De az általam választott iskolában délután 3 és este 9-10 óra között lesznek általában az órák, sokszor hétvégén is. Viszont az általam eddig talált kollégiumok közül ezt egyik sem tolerálja, sem azt, hogy az iskola mellett, felnőttként munkát vállaljak a délelőtti órákban, amikor számomra nem lenne tanítás. Szeretnék találni egy olyan kollégiumot, amely ezzel kapcsolatban toleranciát tanúsít. Lenne esetleg ötletetek? A válaszokat előre is köszönöm!júl. 10. 20:51
1/4 anonim válasza:
igen, 25 éves korig lehet nappali tagozatos középfokú tanulmányokat végezni és addig ingyenes kollégiumi ellátást biztosít az állam, csak az étkezési térítést kell kötelezően megfizetni.
2/4 A kérdező kommentje:
#1 Köszönöm, de ezt tudom, nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy van e olyan kollégium, ami emellett a felsoroltakat el is fogadja.
júl. 13. 17:38
3/4 anonim válasza:
A fő kérdésre válaszoltam, egyébként mikor én voltam koli, a 11.kerben A DFKK 12 emeletes koliban 4 szinten okj-s tanulók voltunk. Ott ilyenekkel nem volt gond. Este 10-ig kellett beérni, de engedélyezték, hogy 11-ig kintmaradj. De ehhez hivatalos órarend kellett iskolától és hogy nem érsz be időben. Ott hétvén is bent lehetett maradni munka miatt, csak ünnepnapokon volt zárva. De kb. 6-7 éve megszünt és egy kis épületbe rakták át harmad akkora létszámmal
4/4 A kérdező kommentje:
És azóta hétvégére bezár, sajnos... Különben tényleg tetszene, már utána olvastam.
júl. 14. 13:23
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!