Szerintetek jó ötlet, ha ott hagyom az egyetemet?

Gyógyszerésztudományi karra járok, első éves vagyok. Sose tudtam igazán mi szeretnék lenni, de mindig is kitünő, szorgalmas tanuló voltam, így magától értetődő volt, hogy egy erős, jó szakot nézek ki magamnak. Suliban érdekelt a biosz-kémia, végül az orvosit elvetettem, helyette inkább a gyógyszerész szakot néztem ki magamnak. Amikor faktot választottam már akkor is hezitáltam, hogy vajon ezt szeretném-e, már az is eleve nagyon nehezen ment. Végül a biosz-kémia faktot választottam megszokásból, és biztonság érzetből. Sokszor volt hogy meggondoltam magam, de végül leérettségiztem emelt kémiából és bioszból. A kémiám nem sikerült jól, ezért ki kellett hagynom egy évet miután a gimiből elballagtam. Ez alatt az egy év alatt rengeteget gondolkodtam, volt időm magamra egy kicsit. Már ekkor is sokat gondoltam rá, hogy szívesebben csinálnék valamit mást, de sose volt bátorságom meglépni, így egy egész évet depresszióban töltöttem, mert nem tudtam eldönteni, hogy meglépjem-e, hogy új útra lépjek, ami teljesen kiszámíthatatlan és ismeretlen, vagy maradjak a jól megszokott, ismert dolog mellett. Végül egyáltalán nem mertem meglépni, és könyörögtem Istennek, hogy felvegyenek, sikerült. Az egyetem első féléve szinte arról szólt, hogy végig azon kattogtam, hogy jó-e ez nekem, hagyjam ott, vagy bármi. Folytatódott a dilemma tovább. Emiatt nagyon szr jegyeim lettek, de a vizsgaidőszak végén nagyon megijedtem, hogy vége lesz az egésznek, ezért megint úgy voltam vele, hogy végig csinálom. Örültem hogy egyetemen voltam, sokat változott, fejlődött a személyiségem, de sokat gondoltam rá, hogy tényleg ezt akarom-e. A második félévet teljesen motiváltan kezdtem el, jobbak lettek a jegyeim, több löket volt bennem, ami kb egy hónapig tartott, utána megint jöttek a gondolatok hogy nem vagyok elégedett, jó-e ez nekem, boldog vagyok-e stb.. De mivel mindig is a pénz motivált, ezért tetszett a tudat, hogy ezen az úton elérhetem azt a presztizst, életszínvonalat, státuszt amit szerettem volna sokáig. De folyton elgondolkozok, hogy ezt ilyen áron szeretném-e. Depressziós nem vagyok a sulitól, de zavar hogy őszintén nem lelkesedek azért amit csinálok, hanem csak az anyagi javak miatt csinálom. Sokszor éreztem, hogy ez az életmód nem nekem való, hogy mindig a 4 fal között lenni, sokszor börtönnek éltem meg. De mivel sose tudtam mi az amit pontosan csinálhatnék ehelyett, és féltem hogy mindezek ellenére nagyon megbánom ezért sosem tudtam ebből kilépni. Nagyon féltem hogy szörnyű döntést hozok. Folyton csak próbálkoztam, de sose tudtam tényleg meglépni. Mindig csak vágytam/vágyok rá, de nem megy. Nem merem meglépni, túlságosan félek a következményektől és a bukástól. Ki tudja hova kötnék ki az életbe, milyen munkát kapnék, stb.. Sokszor úgy gondolom, hogy ha összeszedném magamat és magamra erőltetném el tudnám végezni, de zavarna már az is ha nem vagyok boldog. Tudom, hogy nagyon jó életszínvonalat tudnék magamnak fent tartani, anyagilag biztos nagyon jó lenne, csak a lelki részét nem tudom hogy kezeljem. Tartok attól, hogy a végére kiégnék majd. Nem tudom mit tegyek. Az eszem azt mondja csináljam tovább, de a lelkemnek ez nem jó. Mit tegyek? Egyszerűen már egy hónapja ezen gondolkozok, de úgy érzem teljesen le vagyok bénulva, és nem tudom mit tegyek, vagy tehetnék. Utálom magamat, és elegem van, hogy semerre nem mozdulok. Ti mit tanácsolnátok? Megőrülök, hogy nem merek dönteni, és évek óta folyton ugyanaz a gond van velem. Nem bírom. Hosszú távon szeretnék jó döntést hozni.