Az normális, hogy ennyire nem szeretem a kémiát?
Elsőéves gyógyszerészhallgató vagyok. Alapvetően reálos beállítottságúnak gondolom magam. Középiskolában nagyon szerettem a bioszt és a fizikát is (legtöbb részét).Ebből a két tárgyból emelteztem is. Most, hogy egyetemen kell tanulnom, tökre jól elvagyok az élettannal, anatómiával, gyógyszerész sejtbiosszal (ú.n. bioszos tárgyakkal), fizikánk nincs első félévben, matek viszont van, azzal is tökre jól elboldogulok, ahhoz képest, hogy sok alap hiányzott mikor odakerültem. A matekot is tudom szeretni valamennyire (határértékszámítás, deriválás, integrálás stb.). Elmondhatom, hogy ezek miatt a tárgyak miatt nem igazán szenvedek.....van viszont általános kémia...laborgyakorlattal együtt....és olyan szinten idegennek érzem, meg vacak tárgynak a kémiát. A laborban a kevergetés, jegyzőkönyv, sav-bázis reakciók, ph, reakciókinetika, egyensúly stb.).Nem is nagyon tudom megérteni. Olyan szempontból fura, hogy mondom..bio, fizika, matematika tökre elmegy nálam, meg tudom érteni...a kémia egy nagyon kontrasztos határvonallal rendelkezik, hogy az már nem valamiért....pedig beillene a többé tárgy közé a skálába, de idk.
Van ezzel még így valaki?
22/F Egy élettan demonstrációra, ha előtte 2-3 napig nagyon megnyomom, simán összejön a 4es, kémiánál viszont 5 nappal is épphogy átsuhantam eddig kettessel.....
Én is most vagyok elsőéves, és én is pont így érzem, bár én előtte is erősen gondolkoztam szakváltáson.
Melyik egyetemre jársz esetleg, ha nem titok?
Én végzett gyógyszerész vagyok. Nekem meg pont fordítva volt. A kémia nagyon ment míg a többi tárgy... Hát azokkal megszenvedtem. Szerintem minden az érdeklődésen múlik.
Eleve, hogy te nem szereted a kémiát arra nem lehet azt mondani, hogy normális vagy nem normális. Nem szereted és kész. Biztosan annyira nem vonz, nem érdekel. Van ilyen. Mindenkinek van olyan tárgy az egyetemen amit utált.
Én kémia szakos Bsc-s vagyok,az elsō 1-2 laborgyakorlaton majdnem rosszul lettem,annyira idegennek éreztem az egészet,és magatehetetlen fosnak magam.Többiekkel ellentétben én még sose jártam laborban,és megriasztott,hogy csak én vagyok ilyen szerencsétlen,aki azt se tudja,mi merre hány méter.
Aztán most szemeszter végén elmondhatom,hogy a legjobbak közt vannak a beadandóim.
Nekem magántanár segített nagyon sokat,lecsekkolta a kész beadandókat,segített,ha elakadtam,és ez nagyon sokat lendített az egészen.Nem kell nagyon drágára gondolni,egész baráti árakon korrepetálnak fiatal,végzett gyógyszerészek,vegyészek,stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!