Harmincöt év fölötti diplomásokhoz írom a kérdést. Ha most lennél, tizen-, huszonvalahány éves, most is arra törekednél, hogy szerezzek diplomát?
Erősen élethelyzetfüggő, és korszakfüggő, de leginkább érdeklődésfüggő nálam. Ha most volnék 2022-ben tini, vagy huszonéves, dipi nékül, akkor esélyesen ugyanazon szakra mennék, mert ez érdekel továbbra is nagyon. Meg sok minden más is érdekel, csak éppen azokhoz nem létezik tudtommal érdemi egyetemi, főiskolai szak, vagy túl magas volna a követelmény a megkezdéséhez, vagy mert nem felsőfokú szinten szeretném múvelni (pl művészetek).
Ha meg visszaugranéék az időben, arra az évszámra, amikor belekezdtem a felsőoktatási tanulmányaimba, akkor meg pláne ugyanazt választanám.
Szóval nem bántam meg, sőt, akkor, huszonévesen éreztem rá igazán, hogy a felsőoktatás keretein belül mibe vágnám a fejszémet igazán (humán jellegű). Előtte reál irányban tanultam, és az konkrétan ment is és tetszett is, de nem érdekelt felső fokon, tehát az esetben se bántam meg döntésem, hogy utóbbit, a reálost félbehagytam.
A dipimmel nem igazán lehet pénzt keresni, de akkor se bántam meg. Ezt érdekelt nagyon, és boldog vagyok, hogy elvégeztem, mert olyan fotnos dolgokat tanultam meg, és a gyakorlatban is ezáltal tapasztaltam meg, amely bármi pénznél fontosabb!
Mivel megismertem közelebbről a kisgyermeki lelket mind elméletben, mind gyakorlatban, ezáltal a saját egykori kisgyermeki lelkelmet is még inkább.A kisgyermeki tiszta lelkület egy csoda. És az is egy csoda, hoyg miképp lehet őket kibontakoztatni. Látni, ahogy felődnek, érnek a képességeik tekintetében, és látni, ha jól érzik magukat testileg, lekileg.
Maga a diplomaszerzés mint olyan viszont engem sose érdekelt. A szakma, amit megszereztem, azonban diplomához kötött, így lettem diplomás.
Azért tanultam ott és azt régen, mert az volt az optimális. Mondhatnám, hogy mai fejjel nem azt és ott tanulnám, de akkor nem mai fejem volt :)
De amúgy igen, persze, egyértelmű összefüggés van a társadalmi helyzet és a végzettség között, nagy hazardőrnek kell lenni, ha felsőfokú végzettség nélkül akarsz sikeres lenni.
6.
Mégis az emberek 90%-a iszonyat buta.
Ez látszik a Magyarországon maradt embereken.
Sokdiplomás (és phd-s) vagyok, ennek ellenére nem gondolom azt, hogy mindenkinek diplomát kellene szereznie. A legfontosabb, hogy mindenki azzal foglalkozzék, amit igazán szeret csinálni. (“Válaszd a hobbidat foglalkozásként, és soha többet nem kell dolgoznod.”)
Ha újrakezdhetném, teljesen mást tanulnék, mint amit annak idején tanultam. Sajnos anno nem adott senki jó tanácsot, ezért sokáig kóvályogtam mindenféle egyetemek és szakok között.
A gyerekeimnek viszont jó tanácsokat adok, és már most látszik, hogy ügyesen is hasítanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!