Orvosisok! Mennyire jellemző nálatok a kiégés és az önbizalomhiány?

Én éppen nem orvosira hanem mentőtisztire járok de az általad leírt problémák ismerősek. Amikor hirtelen összesűrűsödnek a zh-k vagy vizsgák és hajnal 2-kor már azon kapod magad, hogy ülsz a laptop, a jegyzetek, az anatómia atlasz felett, alig látsz és összefüggéstelen mondatokat mondogatsz akkor olyankor nagyon durván áthidal az emberen az érzés, hogy ezt nem bírja tovább. Azt érzed kiégtél teljesen és neked itt van véged. De aztán mégis rájössz, hogy akármennyire visel meg, akármennyire megy az idegzetedre az egész, nem tudod abbahagyni mert csakis ennek élsz. :)

Melyik évben tartasz egyébként? Amúgy teljesen normális amit érzel, minden orvosis, sőt minden egyetemista átesik több ilyen időszakon, de ha valóban megvan az érdeklődés akkor úgyis azon kapod majd magad, hogy nem fogsz tudni leállni és egyszercsak már ott állsz a műtőben beöltözve és te irányítasz, valamint belenézel a beteged szemébe és azt látod, hogy te vagy az ő remény sugara :)) Ez leírhatatlan érzés és ha már az ember egy életet megment akkor megérte az egész procedúra.

Sok sikert és erőt kívánok!

Más szakon vagyok, de én is szoktam így érezni. Kémia szakos vagyok, úgy jöttem, hogy a szaktársaim közül nekem vannak a legrosszabb alapjaim. Bár ez nem jelenti azt, hogy butább lennék vagy megbuknék, de rosszul érzem magam, hogy mások ezt már mind tudják. Rengeteget tanulok, ők meg bulizgatnak. Olyan mintha nekik egyáltalán nem okozna nehézséget én meg szinte belepusztulok.

Viszont ha az eredményeket nézzük nem én vagyok a legrosszabb tanuló, sőt még rossz sem. De igazából felesleges is ezt nézni, az a lényeg, hogy szeretem ezt tanulni, akarom és el is végzem majd.

Neked sem kell hasnolítgatnod magad másokhoz. Ha meg akarod csinálni és teszel is érte akkor meg fogod csinálni. Nem számít, hogy neked valami nehezebben megy vagy többet kell rá készülnöd, a végeredmény számít, hogy meglegyen a diplomád.