Késő az orvosi 25 évesen?

Már lediplomáztam tavaly, de mindig is orvos akartam lenni, úgyhogy tervemben volt a diploma után felvételizni. A szüleim eleinte furán vették, de végül megbékéltek vele, mivel diákhitelből finanszírozom majd a képzést (van egy saját lakásom, úgyhogy albérletre/lakáshitelre nem kell szerencsére költeni).

A jelenlegi diplomámnak nincs köze a természettudományokhoz, ezért sokan nem értik, hogy mi ez a váltás. A napokban beszélgettem egy barátommal, aki igen csak faggatott, hogy mik a diploma utáni terveim, és ezért kiböktem, hogy az orvosi. Egészen megalázó helyzetbe kerültem, mivel kicsit cinikus volt, hogy mit akar az orvosin ilyen idősen? Miért nem békélek meg azzal, amim van? Vajon identitászavarban szenvedek?

Mondanom sem kell, hogy mennyire rosszul esett, és azóta nem nyitottam ki a könyvet, hanem tegnap óta depresszióba estem és sírok, hogy már késő, és hogy mire befejezem az egyetemet, akkor 31 éves leszek, nem fogom kiélvezni a fiatal húszas éveimet, hanem vért izzadva fogok tanulni még 6+5 évig.

A lényeg, hogy én ezt akarom, és mivel mindig is orvos akartam lenni, ezért nekem megéri ez az áldozat, pláne, hogy én már úgymond kiéltem kicsit magam az első diplomám megszerzésénél.

Mégis rosszul viseltem azt a beszélgetést, elbizonytalanodtam, csökkent az önbizalmam, önérzetem. Hogy mennyire elb*szott vagyok, hogy más 25 évesen végez orvosként, én pedig csak most kezdeném.

Mit tehetnék, hogy ne érezzem magam idősnek és rosszul?