Melyik a kedvenc, vagy ha végeztél melyik volt a kedvenc órád?
Nekem általános iskolában a matek volt. Emelt matekra is jártam. Nagyon jó tanárunk volt, jól magyarázta el a dolgokat, imádtuk az óráit.
Középsuliban olyan volt a tanár, mintha be lett volna mindig baxxva. Úgy magyarázott, mintha ovisok lennénk. Minden számoláshoz idióta történeteket fűzött, stb.. Na itt már én se szerettem a matekot.
Informatika: gimiben (nyolcosztályos) a tanár engedett minket játszani, én pedig imádtam, mert otthon nem volt rendes számítógépünk, illetve internetünk 12 éves koromig.
Egy ideig napköziben lehetett "informatika szakkörre" járni, ami azt takarta, hogy játszhattunk az info teremben, ha kész volt a házink. xD
Amúgy meg szerettem a törit, illeve 9.-10.-ben nagyon jó angoltanárunk volt.
A magyart (irodalom, nyelvtan) nagyon utáltam, mert kipécézett magának a tanár. Éveken keresztül leosztályozott, szívatott. Két évig fizetés nélküli szabin volt, addig más tanított, még az ötöst is majdnem összehoztam magyarból. Én, aki gimiben mindig is a kettes-hármas határán voltam belőle...
A rajzot nagyon szerettem, amíg RAJZOLTUNK, és nem festeni kellett osztályzatra, vagy három dimenziós ábrákat szerkeszteni. Egy idő után a rajzórából művészettörténet lett, na az volt maga a pokol.
A többi tárgy olyan meh... elment. Nem volt gáz.
21F
Rajz és informatika. Rajzból könnyen szerzek jó jegyet, mert ez az egyetlen hobbim, az évek során megtanítottam magam egész jól rajzolni. Informatikából is jó vagyok, mert igazából lány létemre a gép előtt nőttem fel (sajnos, de legalább van előnye is) és így sokkal előrébb vagyok mint az osztálytársaim, akik fájlkezelőben egy új mappát nem tudnak létrehozni.
A biosz nem a kedvencem, de valamiért nagyon könnyen meg tudom jegyezni rövid idő alatt, még ha nem is érdekel az adott téma. És a tanárunk is jófej, meg jól tudja elmagyarázni, szóval egész tűrhető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!